indy.media.hu független média központ

Gondolom, a METAPÉDIÁ-t, a „nemzeti érzelmű” (realitásokat nézve: beteges érzelmű) lexikont nem kell bemutatni. Tegnap ráakadtam Márai náci értelmezésére. Gondoltam, megosztom veletek ezt a „finomságot”.

„Márai Sándor

Márai Sándor, Grosschmid (Kassa, 1900. ápr. 11. – San Diego, 1989. febr. 21.): író, költő, újságíró, az MTA tagja (l. 1942. r. 1945-1948, posztumusz 1989), Kossuth-díjas, (posztumusz 1990), Radványi Géza bátyja. Jogász családból származott, apja, Grosschmid Géza az I. világháború után Kassa szenátora volt. Kassán, Eperjesen és Bp.-en járt középisk.-ba. Rövid ideig bölcsészhallgató volt a Pázmány Péter Tudományegy.-en.

Tartalomjegyzék
1 Tanácsköztársaság
2 Házasság
3 Művei
4 Emigráció
5 Emigrációban írt művei
6 Halála
7 Műveinek jegyzéke
7.1 1947
7.2 1970
7.3 1986
7.4 1990
8 Értékelés
9 Nemzetietlen volta
10 levertség, tapogatózás, fölényesség
11 Közönyösség
12 Gőgös intellektualizmus
13 Hivatkozás

Tanácsköztársaság
A Tanácsköztársaság idején rendszeres újságírói tevékenységet fejtett ki, irodalmi kérdésekről írt napilapokba (Magyarország, Vörös Lobogó), folyóiratokba (Nyugat). 1918-ban Kassán megjelent első verseskötete (Emlékkönyv). 1919 okt.-ében elhagyta Mo.-ot. Először Lipcsében, 1921-1922-ben Frankfurtban, 1923-ban Berlinben folytatott egy.-i tanulmányokat újságírói munkássága közben.

Házasság
1923-ban Bécsben megnősült, feleségével, a zsidó Matzner Lolával 1914-ben Párizsba költözött. Itt tudósítója volt a Frankfurter Zeitungnak, a Prager Tageblattnak a Prágai Magyar Hírlapnak, a bp.-i Újságnak. A Frankfurter Zeitung megbízásából tett utazást Közép-Keleten, cikkeit Istenek nyomában címmel a lap folytatásokban közölte. Könyv alakban 1927-ben jelent meg Prágában, 1937-ben Bp.-en. 1934 tavaszán tért vissza Mo.-ra. Bp.-en a Krisztinavárosban Mikó utcai lakása lett írói munkásságának színhelye.

Művei
1928 és 1948 között a legolvasottabb és legtermékenyebb szerzők közé tartozott. Harminckilenc műve (regény, vers, esszék, elbeszélések) jelent meg több kiadásban. Írásait 1928-tól a Révai Testvérek Irodalmi Intézete gondozta. Írói munkája mellett nagy vonzóerőt jelentett számára az újságírás. 1925-36-ban az Újság publicistája volt. A Műsoron kívül (1931), Szegények iskolája (1933, 1992), a Bolhapiac (1934) c. műveiben az ebben a lapban hétről hétre megjelent cikkeiből válogatott. 1936 dec.-étől 1943. jan. 17-ig a Pesti Hírlap munkatársa volt, a Vasárnapi Krónika írója. Cikkei, elmélkedései Vasárnapi Krónika c. kötetében jelentek meg (1943). 1945-48-ban a Magyar Nemzetnél folytatta újságírói munkáját. Az 1940-es években jelentkezett színdarabjaival. A Kaland c. darabját a Nemzeti Kamara Színház mutatta be (1940. okt. 27.). A városhoz való hűség drámája, a Kassai polgárok 1942. dec. 4-én került színre a Nemzeti Színházban, a kolozsvári Nemzeti Színház is ugyanebben az évben tűzte műsorára. Az MTA I. osztályának 1943. dec. 6-án tartott ülésén Ihlet és nemzedék címmel tartott székfoglalót. A német megszállás után (1944. márc. 19.) felváltva élt Bp.-en és Leányfalun. 1943 tavaszán kezdett memoárjainak írásához. A naplóírás életművének jellegzetes műfaja lett, hordozója írói hitvallásának, humanizmusának, a szabadság, az európaiság gondolatának. Az első kötet (Napló, 1943-1944) Illés Endre gondozásában 1945-ben jelent meg a Révai Könyvkiadónál. 1944-ben és 1945-ben írt verseit 1945 Könyvnapjára adták ki (Verses Könyv). A Pesti Színházban bemutatták Varázs c. színművét (1945. dec. 14.). Bp. ostroma alatt Mikó utcai lakása romhalmazzá vált. Utolsó otthona Bp.-en a Zárda u. 28. számú házban volt. 1948 nyarán, miután Horváth Márton hadat üzent a polgári irodalomnak és ~ ról becsmérlő kritikát írt, emigrációba szorult.

Emigráció
1948-50-ben Svájcban élt. 1950-től Olaszo.-ban, a Nápoly melletti Possilipóban. 1952-ben az USA-ban, New Yorkban telepedett le. 1957-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. 1964-ben New Yorkban esküdtszéki szolgálatot teljesített. Többször visszatért évekre Olaszo.-ba, Salernóba. 1980-tól végleges lakóhelye a kaliforniai San Diego volt. 1951 és 1967 között Candidus néven a müncheni Szabad Európa Rádió m. osztályának külső munkatársa volt. Havonta négy előadását sugározták, minden vasárnap tíz percet Vasárnapi Levelek címmel. Cikkeket írt a müncheni Látóhatár c. folyóiratba. Ebben jelent meg híres verse, a Halotti beszéd (1951. 5. sz.). Emigrációjában anyanyelve éltette. Minden művét magyarul írta.

Emigrációban írt művei
Életművének mintegy negyede íródott hosszú emigrációjának időszakában. Elsőként a Béke Ithakában c. regénye jelent meg a Magyar Írók Könyvesháza sorozatban (London, 1952, Bp., 1991). Föld, föld! c. visszaemlékezéséből kitűnik, hogy szemléletében kitágította a humanista életfogalmat (Toronto, 1972, Bp., 1991). Naplóinak írását tovább folytatta, az utolsó kötet 1983-ban jelent meg. További naplójegyzetei kéziratban maradtak. Televíziós darabjait és hangjátékait Németo.-ban, Franciao.-ban, Olaszo.-ban, Ausztriában, Dániában, Kanadában mutatták be. Ezek Jób… és a könyve c. kötetében összegyűjtve jelentek meg (München, 1982). A Vendégjáték Bolzanóban c. regényéből verses játékot írt: Egy úr Velencéből, a válogatott versek kötetében jelent meg (A delfin visszanézett, München, 1978). Utolsó műve vallomás és összegezés. A Garrenek műve (I-II, Toronto, 1988) 1934-1949 között írt regényciklusának átdolgozása, öt regényét foglalja magában: Zendülők (1930), Az idegen emberek (1931), Féltékenyek (1937), Sértődöttek (1947), Jelvény és jelentés (1948). 1948 után nem járult hozzá művei mo.-i megjelentetéséhez. Emigrációban írt műveit főleg két kiadó gondozta: az Újváry „Griff” kiadó Münchenben és a Vörösváry-Weller Kiadó Torontóban.

Halála
Gyógyíthatatlan betegsége elől önként ment a halálba. Az emigrációját kényszerítő hatalom megszűnése után az Akadémiai-Helikon Kiadó szerezte meg könyveinek kiadási jogát és összes kiadásban jelenteti meg a műveket. Színházaink újra műsorra tűzték színműveit. A Kassai polgárokat a gyulai Várszínházban mutatták be (1990. jún. 28.) és a bp.-i Nemzeti Színházban (1990. szept. 28.), a győri Kisfaludy Színházban (1991. ápr. 19.). A Kaland c. színművét a Radnóti Színpad mutatta be (1990. okt. 28.), majd a Pécsi Nemzeti Színház (1991. jan. 25.), a Jókai Színház a szlovákiai Komáromban (1990. nov. 23.). A Béke Ithakában c. regényének rádióváltozatát 1990 októberében sugározta a Magy. Rádió. Verses játékából (Egy úr Velencéből) Farkas Ferenc operát komponált (bem. az Operaház 1991. jún. 4.). Kassán, Mészáros utcai szülőházán emléktáblát állítottak (1991. márc. 24.).

Műveinek jegyzéke
M. Csutora (r., 1932, 1991); Egy polgár vallomásai (r., 1934, 1990); Válogatott munkái I-XI. (Bp., 1939-1943); Szindbád hazamegy (r., Bp., 1940, 1992); Vendégjáték Bolzanóban (r., Bp., 1940, 1991); Az igazi (r., Bp., 1941, 1992); Mágia (elb., Bp., 1941); Ég és föld (aforizmák, Bp., 1942); A gyertyák csonkig égnek (r., Bp., 1942, 1990); Röpirat a nemzetnevelés ügyében (Bp., 1942); Füves könyv (prózai epigrammák, Bp., 1943, 1991); Sirály (r., Bp., 1943); Napló. 1943-1944 (Bp., 1945, 1990); Ihlet és nemzedék (tanulmányok, Bp., 1946, 1992); A nővér (r., Bp., 1946); Európa elrablása (útirajzok, Bp., 1947);

1947
Medvetánc (elb., Bp., 1947); Vasárnapi krónika (New York, 1955-56): San Gennaro vére (r., New York, 1965); Napló. 1945-1957 (Washington, 1958, Bp., 1990); Napló. 1958-1967 (Róma, 1968, Bp., 1992); Ítélet Canudosban (r., Toronto, 1971). Rómában történt valami (Toronto, 1971); Föld, föld! (visszaemlékezések, Toronto, 1972, Bp., 1991); Erősítő (r., Toronto, 1976); Napló. 1968-1975 (Toronto, 1976); A delfin visszanézett. Válogatott versek 1915-1977 (München, 1978); Judit… és az utóhang (r., München, 1980, Bp., 1992); Jób… és a könyve (hangjátékok, televíziós játékok, München, 1982); Harminc ezüstpénz (r., München 1983); Napló, 1976-1983 (München, 1985). – Irod. Lóránt Dezső: Látogatás M. S.-nál (A Könyves, 1934. 6. sz.); Karinthy Frigyes: M. S.-ról A sziget alkalmából (Nyugat, 1934. I.); Thurzó Gábor: Magyar írók: M. S.(Erdélyi Helikon, 1934); Komlós Aladár: Írók és elvek. M. S.-ról (Bp., 1937); Ligeti Ernő: M. S.(Pásztortűz, 1938. 2. sz.); Bóka László: M. S.(Protestáns Szemle, 1941. 1. sz.); Halász Péter: Soronkívül M. S.-ról (Színház, 1946. 32. sz.); Pálóczi Horváth György: Jegyzetek M.-ról és a magyar irodalomról (Fórum, 1947. 8. sz.); Horváth Béla: M. estéje (Látóhatár, 1962. 1. sz.); Albert, Tezla: M. S. Hungarian Authors (Cambridge, Massachusetts, 1970); Rákos Péter: Lírai őrjárat. M. S. hetvenéves (Irod. Szle, 1970. 6. sz.);

1970
Peéry Rezső: A hetvenéves M. S.(Új Látóhatár, 1970. 2. sz.); Komlós Aladár: M. (K. A.: Kritikus számadás, Bp., 1977); Kardos László: Három M. regény (K. L.: Hármaskönyv, Bp., 1978); Ferenczi László: M. S.-ról (F. L.: Valóság és varázslat, Bp., 1979); Dénes Tibor: Akit egyre nagyobbnak látunk (Katolikus Szle, 1980. 1. sz.); Csonka Emil: A legnagyobb élő magyar író. A 80 éves M. S.(Új Látóhatár, 1980. 1. sz.); Czigány Lóránt: Egy úr a Mikó utcából. M. S. nyolcvanéves (Irod. Újság, 1980. 3-4. sz.); Megyery Sári: A nyolcvanéves M. S. köszöntése (Magyar Műhely, 1980. 16. sz.); Szász János: M. S.(Utunk, 1980. 16. sz.); Cs. Szabó László: M. (Cs. Sz. L.: Próza, Bp., 1980); Román J. István: M. S.(Új Látóhatár, 1980. 1. sz.); Nagy Sz. Péter: M. S. regényei 1924 és 1943 között (Új Írás, 1981. 2. sz.); Bálint B. András: Rokona a négereknek és a csillagoknak (Vigilia, 1981. 8. sz.); Szamosi József: Az igehirdető író (Sz. J.: Írások vallomások, München, 1982); Erdődy Edit: M. itthon. 1945-1948 (Vigilia, 1982. 12. sz., 1983. 1. sz.); Kardos László: M. S. leveleiből (Harminchárom arc, Bp., 1983); Gyergyai Albert: M. (Védelem az esszé ügyében, Bp., 1984); Szabó Zoltán: M. S.-ról (Ősök és társak, Bern, 1984); Vatay László: M. S. naplói. Az ember és az író (Új Látóhatár, 1984. 1. sz.); Rónay László: M. az emigrációban (Vigilia, 1984. 6. sz.); Kabdebó Tamás: M. és az évszázad (Nemzetőr, 1985. 419. sz.); Kálmán C. György: „Egyszer” és „mindig”: idő és emlékezés az Egy polgár vallomásaiban (Hungarológiai Közl., 1984);

1986
Baránszky Jób László: A M.-probléma (Vigilia, 1986. 11. sz.); Angyalosi Gergely: Szindbád hazamegy (Literatura, 1986. 1-2. sz.); Szávai János: „Polgárnak lenni? ” M. S. vallomásai (Új Írás, 1988. 1. sz.); Nagy Sándor: Töredékes gondolatok M. S.-ról (Alföld, 1988. 4. sz.); Lengyel Balázs: A fiatal M. (Újhold Évkönyv, 1987. 1. sz.); Eva Haldimann: Ein Dichter des Bürgertums. Hinweis auf S. M.(Neue Zürcher Zeitung, 1989. febr. 2.); Simonyi Imre: M. S. Ember Gedeon jegyzeteiből (Békéscsaba, 1989); Búcsú M. S.-tól: Somlyó György, Fried István, Rónay László, Hubay Miklós írásai (Élet és Irod., 1989. márc. 3.); Antal Gábor: M. S. halálára (Magy. Nemzet, 1989. febr. 24.); Borbándi Gyula: Halál Kaliforniában. Hogyan halt meg M. S.(Magy. Nemzet, 1989. máj. 15.); Fried István: Tűnődések M.-ról (Tekintet, 1989. 4. sz.); Köröspataki Kiss Sándor: M. S. halálára (Új Tükör, 1989. 4. sz.); Habsburg Ottó: Egy Európai drukker. A 80 éves M. (Életünk, 1989. 5. sz.); Pomogáts Béla: Búcsú Magyarországtól (Életünk, 1989. 11. sz.); Szegedy-Maszák Mihály: Végső üzenet a száműzetésből (2000, 1989. május);

1990
Rónay László: M. S.(bibliográfiával, Bp., 1990); Furkó Zoltán: M. S.üzenete (az idegen nyelvű kiadások jegyzékével, Bp., 1990); Habsburg Ottó: M. hazatér (Vigilia, 1990. 2. sz.); M. értelmezések: Lengyel Balázs, Szabó Ferenc S. J., Balassa Péter, Kulcsár Szabó Ernő, Rónay László írásai (Új Írás, 1990. 5. sz.); Poszler György: M. S.és Kassa mítosza (Kortárs, 1990. 3. sz.); Szabó Ferenc S. J., Lengyel Balázs írásai (Alföld, 1990. 5. sz.); M.-ról Simonyi Imrével beszélget Kőváry E. Péter (Népszabadság, 1990. 45. sz.); Sneé Péter: Emigráns Európa-napló. A naplóíró M. S.(Hiány, 1990. m. sz.); Vasy Géza: M. visszatér (Napóra, 1990. 11. sz.); Szegedy-Maszák Mihály: M. S.(Bp., 1991); Szőcs Géza: M. S.-nál 1987-ben (Jászkunság, 1991. 2-3. sz.); Nagy Sz. Péter: Rend és kaland. A drámaíró M. S.(Színház, 1991. 1. sz.); Török Tamás: M. evangéliuma (Hitel, 1991. 9. sz.); Krasznahorkai László: Egy későkamaszkori dolgozat M. S. emigrációs pályájáról (Jelenkor, 1991. 4., 5. sz.); Grendel Lajos: M. S. emlékezete (Holnap, 1991. 5. sz.).- Szi. Simonyi Imre: Verses levéltervezet talán épp M. S.-nak (vers, Új Auróra, 1987. 3. sz.); Zalán Tibor: Egy halottra (vers, Élet és Irod., 1989. márc. 3.).

Értékelés
Márai Sándort nem ok nélkül szokták magyar Thomas Mann-nak nevezni. Tehetséges író, de tehetségét nem állítja a nemzet szolgálatába. Lehet, és valószínű, hogy ebben szerepe van zsidó feleségének is, éppen úgy, mint Thomas Mann esetében.

Nemzetietlen volta
A nemzetnevelés… (1942. október 21.) A nemzetnevelés kérdésének irodalma örvendetesen szaporodik az utóbbi idõben, ha nem is a minõség, hanem a mennyiség irányában…

A legújabb könyvecskét a friss akadémiai tag, Márai Sándor írta, aki az „új magyar nemzetnevelés” ügyében terjesztette gondolatait a közvélemény elé. Végigolvastuk gondosan a röpiratnak nevezett írásmûvet és õszintén elszomorodtunk…

1942-ben július és szeptember között vetette papírra a szerzõ a nemzet jövendõjének tudatos alakításáról vallott véleményét, amelyben valamilyen északi-sarki napfény bágyadt sugárzása szépíti a mûveltséget, s pótolja az új emberi létformákért vívott nehéz, kegyetlen harcok igazságait. Marái könyvét halványzöldre csempézett fürdõkádban kell olvasni - hatalmas, tejüveges villanylámpák alatt, hosszú cigarettaszipkából szívott egyiptomi szivarka füstjében, a kád körül szétszórt francia irodalmi folyóiratok, vastag, bolyhos törülközõk, angol fürdõsós-üvegek, s a hófehérre lakkozott székre rózsaszínû tálcán odakészített hûsítõ limonádé ernyedt hangulatában -, s akkor igen érdekes, humanisztikus olvasmány…

levertség, tapogatózás, fölényesség
De azoknak, akik a valóságos élet durva viharaiban állnak, s a magyar sors villámoktól szaggatott látóhatárát figyelik, Marái Sándor könyve csak levertséget, tapogatózást, fölényes ítélkezést, félig bevallott világnézetet és tökéletes tanácstalanságot árul el. S azt kérdezzük immár reménytelenül: mi az oka annak, hogy a magyar szellemi élet vezetõ szereppel megtisztelt egyéniségei közül olyan sokan világtalanul tekintenek a vérzõ magyar közelségekbe, s csak a távolságokat látják? Miért csúnya, rossz, elkerült és elhallgatott a honvédek vérével megszentelt jelen, s miért szép, gyönyörû, a harcainktól elvonatkoztatott „humanisztikus” jövendõ? Miért semlegesek az írók ma, - ha olyan halálos a szerelmük a holnapért, amelyet csak a hõsiség, a mai küzdelem alakíthat megélésre érdemesnek? Miért nincs szavuk a küzdõkhöz?…

Közönyösség
A felelet feledtetné a világnézet mély hasadékokba szakadt, gyengítõ válságát… Márai Sándor könyve közvetett formában sok helyen válaszol kérdéseinkre, s megérteti az elefántcsonttoronyba vonult fájdalmas közírók álláspontját. Márai bíráskodik. Márai mindent tud, lát, hall, s kimondja az ítéletet, hogy ez a mai háború olyan, „mintha elfeledték volna a küzdõ felek a lovagiasság, a harc, a párviadal elemi szabályait”. Ez a tétel nagyképûen igazságtalan, mert például a keleti fronton, a vörösök és a tengelyhatalmak seregei, nem egyforma mértékben feledkeztek meg a harc elemi szabályairól! Márai szerint arról kell gondolkodni, hogy „hogyan lehet elsimítani a népek között a gyûlölet által felszított hullámokat”. Az egészséges agyak szerint azonban azon kell elsõsorban gondolkodni, hogy milyen tervszerû erõfeszítésekkel biztosítsuk a gyõzelmet, s hogy távolítsuk el a népek életébõl a gyûlöletet felszító igazságtalanságokat! Márai a háborút igen zavaros magyarázatokkal, a tömegek felemelkedésének kultúrátlan akaratában látja, s azt írja, hogy „a barbárok most nem népek és fajták, mint a tatárok, vagy a törökök, hanem a tömeg maga, mely a nemzeti kereteken belül készíti elõ és valósítja meg pusztító hadjáratát”…

Gőgös intellektualizmus
Ez a gõgös, intellektuális életszemlélet a legsötétebb reakció egy magasztos és új világot formáló népi mozgalom ellen. A tömegek felemelkedési vágya mozgatja a történelmet, a tömegek dolgoznak, a tömegek vívják Európa harcát, s ha nem is olvashatnak annyit, mint Márai Sándor, õk a hõsei a félreérthetetlen és férfias igennek és nemnek, a világnézetek küzdelmében! Márai felmagasztalja a polgárt, ledönti a vámhatárokat, megvédi a halhatatlan francia szellemet, megfeddi enyhén a tekintélyállamokat, dicséri a humanizmust, a mélykultúrát, könyveket ajánl, óvást emel a „nemzeti tömeg” ellen, s panaszkodik, hogy érthetõ módon bár, de ilyen sorsforduló idején, „a tömegek kevés hajlamot mutatnak az emberi mûveltség távolabbi fejlõdésének és megmaradásának kérdései iránt”. Mindez nyomva, fûzve és fedéllappal csinosan négyszögesítve: nemzetnevelés…

Egy régi mondás jellemzi Márai új könyvét: ami jó benne, az nem új, ami új benne, az nem jó…

Hivatkozás
 Terebess”

Vége a gyönyörnek! Sok szép ilyen van még, ez még csak nem is a legdurvább!

Nem árt tudni: a beteges érzelmű lexikon egyre bővül az agymosó hazugságokkal. Nem árt felkészülni a következményeire.

Bár lehet, hogy én reagálom túl. Ettől függetlenül nem árt belenézni…