indy.media.hu független média központ

Gyakorlatilag nem csináltam semmit, kb. takarítottam egyet. Most leginkább csak a részvételemmel igyekszem hozzájárulni az esemény fényéhez, meg azzal, hogy néha kaját, piát viszek magammal. Az alternatív oktatás ötlete egyébként nem új. Mióta a világ a világ, lánglelkű forradalmárok és idealista népnevelők egyaránt érezték, ha a társadalmon akarnak változtatni, akkor bizony nem árt foglalkozni önmagunkkal, mint a rossz társadalom termékeivel és alkotóelemeivel egyszerre. Persze több megközelítés felmerült és van forgalomban ma is. Szabad az iskola a londoni alternatív színtéren.

Léteznek tekintélyszerető megközelítések, amelyek követői szentül hiszik, hogy ők már birtokában vannak a megfelelő tudásnak. Ismerik a társadalmat, ismerik a létező elnyomásait az elnyomottaknak, nekik csak az a feladatuk, hogy felvilágosítják a felvilágosítatlant. A sötétet. (Ugyebár klasszikus nyugati dichotómia: világos = pozitív, sötét = negatív. Durva fehér gyarmatosító nyelvezet.) Ez persze a felvilágosodásbeli eszményen alapul. A buta nép lohol a jármában. Közben meg nem tudja, mert nem meri tudni. Pedig az igazság ott van, odakint, csak fel kell fedezni, rá kell mutatni és megvitatni. És íme szabadok leszünk. Kell még hozzá a bölcs autoritás, aki a maga bölcsességében utat enged a vitának. Na persze, addig, amíg egyébként engedelmeskedünk az autoritásnak. Mondjuk Frigyes a’la Kant. A tanító és a tanuló persze ezekben az esetekben élesen elválik egymástól. A tanuló ugyan kérdezhet és vitatkozhat, de csakis azon az alapon, hogy elfogadja saját hasonlóságát tanárával, hogy ő bizony az univerzális igazság nevében vitat.

Aztán vannak másféle megközelítések is. Ezek szerint olyan, hogy “Az igazság” nem létezik. Mert az igazságból, az egyetlen egyből, ami mindenkire érvényes, elnyomások fognak születni. Nagyon egyszerű egyébként, hogy az egyetlen igazság miért nem létezhet. Azért, mert különböző testekben élve, különböző nyelveken beszélve forgolódunk egymás között ebben a világban. Ebből következően pedig különböző tapasztalatokkal rendelkezünk. És persze erről általában hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Hajlamos a privilegizált elfeledkezni arról, hogy ő bizony előnyős helyzetbe született. A privilegizáltnak nincs teste, csak nyelve, nem kell megjelölni, mert az ő beszéde hallatszik mindenfelé. Az a természetes, ahogy ő beszél, és ahogy ő hordja a testét a világban. Ő az erősebb, ő látszik mindenhol, az ő beszéde hallható mindenhol. Így válik szembetűnőségében láthatatlanná. Ahogy a kulcsot nem találjuk a saját zsebünkben. A fehéret, a heteroszexuálisat, a férfit ritkán szokták megjelölni és privilegizált pozíciójára rákérdezni, mert ő van természetesként kezelve, mint beszélő, és mint a világra tekintő. Megjelölni csak a különbözőket kell. Hogy aztán szépen be lehessen tenni mindenkit a maga dobozába. Kisebbség és többség, nő és férfi, heteroszexuális és homoszexuális, erős és gyenge. Aztán a dobozokat már könnyű kezelni és ellenőrizni. Az, amit oktatásnak hívunk, sokszor azonos ezzel. Megismerni ezeket a dobozokat és belehelyezni magunkat. Alkalmazkodni a dobozokhoz, beletörni mindenkit a maga kategóriájába.

De mi van akkor, ha egy olyan tanulási folyamatot képzelünk el, ahol nincsenek eleve kész dobozok? Ha a tanulás nem arról szól, hogy a tanulót az elvárásoknak megfelelővé faragják. Jó európaivá (jó magyarrá), jó polgárrá, jó feleséggé, “sikeres” férfivá. Ha a tanulás nem a kész dobozokban való helykeresésről, hanem arról szól, hogy felhívjuk a figyelmünket a dobozokra; elismerjük, hogy léteznek, de nem azért, hogy aztán mindenkit beléjük helyezzünk, hanem azért, hogy kikezdhessük őket. Mi van akkor, ha nincs különbség tanuló és tanár között? Mert mindannyian ugyanannak a folyamatnak részesei vagyunk. A szabad iskola valami ilyesmiről szól. A tanulásnak itt nem az a lényege, hogy egyformává tegyük egymást, vagy legalábbis a dobozának megfelelővé. A tanulás itt a különbségeinkről szól. De nem a különbségeink kordában tartásáról, hierarchiába állításáról, hanem azok összemérhetetlenségének elismeréséből. Nehéz ez egyébként. Folyamatos munka. Sok energiát igényel. A kommunikáció megnehezedik. A fordítás átveszi az egyszerű dekódolás helyét. Egyetlen kategória, egyetlen jelentés sem egyértelmű többé. A tanulás pedig, nem megfelelő memória, hanem képzelőerő kérdésévé válik. Nem pusztán elsajátítunk jelentéseket, hanem folyamatosan kikezdjük és létrehozzuk őket. Mert a cél az, hogy a tanuló (azaz mindenki) a saját szavait és a saját tekintetét használja. Ebben a folyamatban mások segítségére lehetnek, a maguk szavaival és tekintetükkel, de nem behelyettesítéssel, hanem mondjuk ihletadással.

A szabad iskolákban nincsenek hierarchikus viszonyok, nincsenek fix kezdő és végpontjai az egyéni fejlődésnek. Itt nem célunk ismereteink, tudásaink uniformizálása. A cél, hogy egymástól tanuljunk, hogy megosszuk másokkal azt a tudást, amivel rendelkezünk, de nem azért, hogy egyformává váljunk, hanem azért, hogy különbözőségünkben egyenlőként formálhassuk önmagunkat. Különösen fontos ez egy olyan társadalomban, ahol a legfontosabb áruvá a tudás vált. Ahol a tanulás többé nem az egyéni kíváncsiság és az egyén önmagán való munkájának kérdése, hanem annak a tudásnak az elsajátítása, amivel beilleszthetjük magunk a hierarchia megfelelő fokára. A Rampartban tehát, amikor különböző tudásokat osztunk meg egymással - gyakorlatit és absztraktot – akkor nemcsak egy élvezetes közösségi eseményben veszünk részt, hanem a kapitalista tudásalapú társadalom helyébe képzelünk egy másfajta tudásalapú társadalmat is. Ebben a társadalomban a tudás nem áru, hanem ajándék. A szabad iskola egy hete alatt bárki tarthat workshopot és bárki résztvehet rajtuk. Lehet tanulni bicikli-karbantartást, vegánfőzést vagy zsonglőrködést. De olvashatunk közösen Derridát, vagy beszélgethetünk az internet filozófiájáról is. A workshopoknak nincs szigorú struktúrája, bárki hozzászólhat, bárki kérdezhet. Az, hogy mit tanulunk, nem annak lesz az eredménye, hogy a workshopot tartó milyen kész átcsöpögtetni való tudással érkezett, hanem annak, hogy mit kérdezünk tőle, és hogy miként alakul a résztvevők beszélgetése.