Interjú a Manifesta házfoglalós filmjéről

Mint írtunk róla, három képzőművész filmet készített egy olaszországi házfoglalásról, pontosabban magyar szereplőkkel eljátszatta.

Kép: Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008

Erhardt Miklós: Abban már a legelején megegyeztünk, hogy filmet akarunk csinálni. Továbbá volt a kurátor által sugalmazott 2002-es házfoglalás esete mint témajavaslat. Mi mindent tényként kezeltünk, azt is, hogy filmet akarunk csinálni, és azt is, hogy a házfoglalást próbáljuk meg a filmes feldolgozás alapjává tenni.
Az első terv, amit még az előtt adtunk le, hogy kimentünk volna terepszemlére, lényegében leírja azt, ami a film végleges verziója lett. Valamiféle politikai pszichodrámát akarunk csinálni - ezt a fogalmat találtuk ki rá -, ami egy teljesen konkrétan létező történetnek az elemeit használja. De az lényeges benne, hogy nem dokumentatív, nem a helyszínen, nem helyi szereplőkkel kerül leforgatásra, hanem ez az egész át van plántálva magyar környezetbe, és gyakorlatilag minden kreatív munka itt zajlik. Egy kis helyen játszódó, részben banális és a periférikusságából adódóan mindenféle további gyengeséggel rendelkező történetet belemeríteni egy másik kontextusba, ami nem kevésbé periférikus és nem kevésbé banális. És a kérdés az volt, hogy ez a kettő hogy tud kiadni egy valamilyen szempontból bárhol nézhető anyagot.

Teljes interjú a három alkotóval (Erhardt Miklós, Kis Varsó - Havas Bálint, Gálik András) itt:
http://tranzit.blog.hu/2008/08/14/ismetles_a_tudas_anyja_2#more615875

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

mit lehet meg: pelda

Mit lehetne meg csinalni - temaban:

Van peldaul ez a vicces kis projekt (konkretan szatirikus, de nagyon meg van csinala, ilyen ertelemben nem „kis”), Barcelonabol, ahol azt szimulaljak, hogy a kozonseg valami nagyon fontos donteshozo testulet, akiknek ket, teves bemondo szeru eloado magyarazza, mi a helyzet, mindezt vetitett al-hiradoreszletekkel, valodi rejtettkameras felvetelekkel meg dizajnos animaciokkal illusztralva, a kozonseg meg szavaz.

A helyzet meg az, mint ahogy a cim, Realidades Avanzadas is mondja, hogy a mostani bajok elertek a hatarukat, a nep az utcan, hat valamit tegyunk.

A problemak a tulajdon korul forognak: lakaskrizis (rejtettkamera: „hat, onok fiatalok, negyven ev alatt ki is fizethetik a hitelt”, „Sajnalom, tudom, hogy az irodam neve A Polgarok Vedelmeert & az Ingatlanspekulansok Ellen Hivatal, de azert en a nagymamaja helyett nem huznek ujjat veluk, piszok dolgokra kepesek” „Az Alkotmany szerint mindenkinek joga van melto lakashoz, On szerint az On lakasa milyen allat meltosagahoz talal? a. kutya, b. szardinia, …”), terrorizmusveszely urugyen durva biztonsagi intezkedesek, copyright (Valaszok: a.igen b. nem, c. talan d. ezt sajnos nincs jogunk ideirni, illetve van egy fiktiv hiradotudositas egy igen veszelyes csoportrol, akik jogvedett recepteket csereltek, latni, ahogy az egyik nenit elviszik), stb… Lehet, pont ezek a poenok nem jottek at, de az egesz rettento vicces, elegans, es vegulis tele van abszolut igaz adatokkal.

Allitolag a vegen mindenki kap egy dvdt az osszes felhasznalt anyaggal, es persze minden nagyon copyleft.

Angol osszefoglalo video:
http://www.youtube.com/watch?v=stbPf-fJLcg

ilyen az anyag maga, amit vetitenek, ez egy ANGOL verzio (konkretan egy szavazas-segedlet, csak hogy mutasam a fancy jelleget a stilusnak): http://www.youtube.com/watch?v=jkb42YaMZNM
http://www.youtube.com/watch?v=jkb42YaMZNM

Államilag fizetett kortárs

Államilag fizetett kortárs képzőművészeti alterglob trendi gány lett a „házfoglalásból”.
A hajléktalan meg hadd fagyjon meg télen.
 -agapé-

áruló! http://hungary.indym