Országos Civil Fórum alakul

Amint az MTI, a Magyar Rádió, a Duna TV és több hírportál vasárnap beszámolt róla: "Országos Civil Fórum megalakítását kezdeményezi 16 értelmiségi és közéleti személyiség. A testület - a tervek szerint - egyeztető és közvetítő szerepet töltene be a helyi közösségek, szakmai szervezetek, civil csoportosulások összefogásának szolgálatában. A fórum célja a társadalmi szolidaritás hálózatainak kiépítése, a többpártállam elszámoltatása, és hatalmának korlátozása." (inforadio.hu)

A nyilatkozat teljes szövege elsőként itt az indyn jelenik meg.

Alakuljon Országos Civil Fórum!
a kezdeményezők nyilatkozata

Az országban ma zavar és rendetlenség uralkodik.
A kormányzó pártok tudatosan félrevezették választóikat, majd választási ígéreteikkel ellenkező program megvalósításába kezdtek. Ez a felismerés azonban nem tudott áttörni a politikát övező közöny és megvetés falán.
Botrányt a napvilágra került miniszterelnöki beszéd okozott. Nem tudhatjuk és nem kérdezzük, miféle szándék mozgatta a nyilatkozót, a nyilatkozat kiszivárogtatóit, utóbb a tömeges tiltakozást gyanús hírbe keverő erőszakos cselekmények elkövetőit. De látjuk eljárásuk következményét: az alpári hangnem, a kölcsönös vádaskodás, a felkorbácsolt indulatok hosszabb időre lehetetlenné teszik ismét az érdemi párbeszédet az ország előtt álló sorskérdésekről. Talán épp ez volt a cél.
A miniszterelnök egzaltált és trágár beszéde méltán keltett megütközést, elutasítani azonban politikai programját kell, mert az alkotmányos alapelveket sért, téves helyzetértékelésen alapul és katasztrofális következményekkel járhat. A klientúraépítés költségeit, a multiknak nyújtott kedvezmények árát, a felelőtlen költségvetési politika deficitjét az ország lakóira hárítja. Az államháztartás egyensúlyát a közjavak és közszolgáltatások kiárusításával próbálja helyreállítani. Csakhogy a saját kulturális és természeti forrásait felélő gazdálkodás a hiányt újra és újra, egyre növekvő méretekben állítja elő.
A mostani válság alapvetően mégsem gazdasági, hanem erkölcsi természetű. Elhitették velünk, hogy a demokrácia fönnmaradhat a hazugság, a félelem és a gyűlölet légkörében. Tehetetlenül tűrtük a nyilvános beszéd elaljasodását, az országos méreteket öltő korrupciót. A gazdasági, kommunikációs és végrehajtó hatalom összefonódása pazarlás, önkény, szélsőséges igazságtalanság forrása lett.A pártállam örökségén osztozkodó politikai elit kicsúszott a társadalom ellenőrzése alól.
Valahol megint utat vesztettünk.
A közvetlen részvétel kiszélesítése, a helyi, munkahelyi és szakmai önkormányzatok megerősítése, a döntési folyamatok nyilvánossága, a döntéshozók személyi felelősségének növelése nélkül a közszabadság elvész, és az alkotmány holt betű marad.
Az erkölcsi hitelét vesztett kormányfőnek távoznia kell, de ettől a rendszer ugyanaz maradhat. A pártszolgálati médiumokból kiszorult igazság védelmére az utcai tiltakozás nem elegendő. A civil társadalomnak a kisajátított állam, az eltulajdonított gazdaság, a cenzurázott nyilvánosság ellenében meg kell szerveznie a maga képviseleti intézményeit. Csak ez utóbbiak informális hatalma szabhat gátat az új oligarchia túlkapásainak.
Úgy véljük, ebben a helyzetben a gondolkodó embereknek nem az a feladatuk, hogy igazolják a hazudozást, és reálpolitikának fogadtassák el az adóprés kíméletlen működtetését.
Országos Civil Fórum létrehozását javasoljuk, amely egyeztető és közvetítő szerepet töltene be a helyi közösségek, szakmai szervezetek, civil csoportosulások összefogásának szolgálatában. Célunk a társadalmi szolidaritás hálózatainak kiépítése, a többpártállam elszámoltatása, hatalmának korlátozása.

Budapest, 2006. szeptember 24.

Dercze Tamás, Újpest polgármestere
Ertsey Attila, a Kós Károly Alapítvány elnöke
Farkas Attila Márton, kultúrantropológus
Gazsó Ferenc, egyetemi tanár
Hegedüs Zsuzsa, szociológus
Horváth Zalán, Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért, elnök
Kajner Péter, közgazdász
Karátson Gábor, festőművész, író
Karsai Béla, székesfehérvári független polgármester-jelölt
Kardos Gábor, filozófus
Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja
Lovasi András, zenész
Náray-Szabó Gábor, egyetemi tanár
Schneller István, építész
Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke
Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke

Kapcsolat: civilforum2006@freemail.hu

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

kérdés

Él ez a civil izé? Pár napja írtam egy e-mailt, azzal a kérdéssel, hogy mi a köetkező lépés, ha valaki vidéken is gondolkodna valami civil szervezetben, és igényelné a profik segítségét.
Választ nem kaptam. Az gáz, hogy gyorsan kiáltványozunk, mert „NEVÜNK” van hozzá, csak a hosszú távú elképzelés hiányzik, hogy mit és hogyan akarunk.

válasz

Tényleg nem kaptad meg a válaszemilt vagy valami furcsább dolog ez? Egyébként máshogy is elérhető (pl telefonon) szinte bármelyik aláíró, ha tényleg sürgős. Az indyn is meghirdetett nyílt vitafórumokra szintén eljöhet, aki személyesen akar találkozni velünk. Persze ha eleve így állsz hozzá, akkor nehéz lesz (bárkivel) együttműködnöd.

válasz

Megkaptam… (nem tudom milyen furcsára gondolsz)
Igazad van a hozzáállásommal kapcsolatosan. Majd igyekszem változni.

Jószándokotokat vitati a radai. A nyilatkozat féloldalúságát mög löhetne szüntetni azzal, ha Orbán Viktor távozását is követelnétek a politikai életből. Mácsak azé is mer legalább akkora veszélyt jelent a demokráciára, mint a Fleto Fletovics. Amúgy meg az egész politikai és szellemi elit megbukott, tisztelet a kivételnek, ámbár viszont de nincs másik elitünk, etart még egy darabvást, míg valamennyit visszaszöröznek a renoméjukbul, legalábbis az én szemembe kifolyólag. Nyugigumicukrot kő rágcsáni orrbaszájba kedélylehiggadászat végett. A Sólymot mög nem kő állandó jellegge röpköttetni, mikó amúgyis ollan savanyú a képe, hogy az érző ember, aki én is vagyni birok, majnem telesírom a gépernyőt, ahun is ű lakozik benne. Ölég ennyi, vagyha kő még, akkó irjatok ti is hasolló okosokat, mint fönnebb én töttem ezen a elektrónikus papiroson. Hajrá neutrinnyó, ne hadd magad qkvark!

Te ebeledelevics,nem írnál cikket az indyre?

De komolyan. Főleg a belpolitikai témákról szerintem toplistás lenne, ha írnál egy vagy több cikket! Végre valakinek van stílusa… Ja és be lehet pisilni a röhögéstől. Kár, hogy nem túl vicces a helyzet, de az most mindegy. Írgyá má nekünk! Én erősen lobbizni fogok azért, hogy középre tegyük (ha a cikk is ilyen), de szerintem sima ügy lesz. Aztán meg tökön bökheti magát az index, mer ott ilyen nincs.

Te ebeledelevics,nem írnál cikket az indyre?

Szerintem inkább lófasz a valagamba. Én nem tud cikket írnya, mer az neköm nem cikk, eztet cikkelyezzed belefele az altokmányba röptödbe, te két erkölcsön járó lacikonyha. Szárnyajon a disznózsír föl az égbe, Csaba kirájfi sarkantyúkjára

Ez jó. Remélem az elitünk eltűnik.

titulus

Farkas Attila Márton, kultúrantropológus, egyiptológus, főiskolai tanár. De megvallom: utálom az ilyeneket, és szinte soha nem írok a nevem után titulust. Persze aztán nézhetek, ha mások meg írnak.
És köszi.
üdv, FAM

titulus - bocs, javítottam

Javítottam. Remélem így megfelel. És tényleg bocs!

korrekció

Nyilván a kutyát nem érdekli, hisz végül is piti dolog, de nekem mindig kínos az ilyesmi, és már nem először történik meg: ott vagyok én is az aláírók között, ámde nem vagyok tudománytörténész. Távollétemben írattam alá (üzentem), és Lányi András tévedésből ezt írta a nevemhez. Amikor megláttam már nem lehetett helyreigazítást kérni, csak így tudok korrigálni.