indy.media.hu független média központ

- államreform? már megint valami szocializmust kell építeni…

A posztmodern látszatpolitizálás problémája

Nehéz lenne közelebbről meghatározni milyen Gyurcsány stílusa, mert sokkal inkább stílustalanságról kellene beszélni ezügyben, de az biztos, hogy posztmodern. Amikor azt nyilatkozza valaki a brit sajtónak, hogy Magyarországon sosemvolt méreteket ölt az antiszemitizmus, vagy azt, hogy "a népfelség elvét sérti", ha az ellenzék kivonul, mikor ő beszélni kezd, akkor ez az "anything goes" posztmodern elv tipikus alkalmazása. Vagyis bármi elmegy, bármi jó lehet, csak nagyot szóljon, lehessen vele szerepelni és trendi legyen. Ha már úgyis annyi ennek a bolygónak, nem mindegy ki mit mond? Bárki mondhat bármit, sőt: leginkább csak bármit mondhat, neoliberálisan. Úgyse érdekli már "az embereket" a történelem, a demokrácia vagy a tények. Legfeljebb az, hogy mi hangzik jól. Az se számít, ha hazugság, csak ügyes kommunikáció legyen. Erre épül Gyurcsány egész politika=politikai kommunikáció=hatalommarketing módszere és ezt leplezte le az őszödi beszéd. Naív értelmezésben "hazudott". Valójában nem ezt árulja el a beszéd, hanem azt, hogy a hatalom érdekében bármilyen politikai kommunikációs trükköt hajlandó és szokott alkalmazni, egészen a legnyilvánvalóbb hazugságig. Nincsenek elvei: anything goes. Amiből az is következik (és következett), hogy akár bocsánatot is kérhet ugyanazon hatalmi célok érdekében. Annak sincs számára nagyobb jelentősége mint a nyílt hazugságnak, mivel nincsenek elvei. Semmilyen. Erről szól az őszödi beszéd. Aki szerint egy hazugságról, az morális illúziókba ringatja magát, mert a gyurcsányi posztmodernben nincs semmi különbség igazság és hazugság között, maximum az, hogy melyik épp milyen mérhető népszerűséggel jár.

Na és a lényeg? Azért beszéljünk arról is.

Legalábbis jogos és reális a forradalom kérdése, különösen március idusa előtt. Mikor ilyen általános és mélyreható társadalmi elégedetlenséget tapasztalunk, melynek a közhatalommal való látványos visszaélés ideális támadási felületet nyújt, vajon miért nem bontakozik ki komolyabb forradalmi mozgalom, illetve miért kell azt látnunk, hogy leginkább csak párszáz szélsőjobbos demonstrál.

A médiamanipuláció szerepe nyilvánvaló és meghatározó, de önmagában mégsem elegendő a valódi okok feltárására, ahogyan egy valóban forradalmi tömegmozgalom megállítására sem volna elegendő. A szociológiai és történelmi háttér feltárása legfeljebb segíthet annak jobb megértésében, hogy a forradalmi helyzetekben sem alakul ki forradalom – nemcsak Magyarországon, hanem például Franciaországban sem, ahol tavasszal szintén a lehető legforradalmibb helyzetben lényegében ugyanazt tapasztaltuk: nemhogy rendszerváltás nem bontakozott ki a tömegmozgalomból, de még csak le sem mondott a neoliberális kormány. Az ok rém egyszerű, de a következményei szinte beláthatatlanok: nincs nép, vagyis nincs alanya a forradalomnak. Nincs, aki végrehajthatná. Csak atomizált fogyasztók és a globális érdekrendszerben gravitáló érdekközösségek vannak, melyektől a mai felállásban egyetlen emberi közösség sem képes olymódon függetleníteni magát, hogy egy alapvető társadalmi-gazdasági változás kezdeményezőjévé váljon. Pedig az ökokrízis egyértelmű jele annak, hogy a történelemben még sohasem volt olyan nyilvánvalóan és olyan globálisan szükség egy minden korábbinál radikálisabb rendszerváltásra, mint most. Tehát egyre nagyobb feszültségeket tapasztalunk, miközben egyre kevésbé tudjuk ezeket feloldani vagy áthidalni (társadalmi-gazdasági reformokkal, illetve a történelmileg kialakult politikai rendszerek és ideológiák keretében). Történnie kell tehát valaminek, mégpedig a történelem globálisan legnagyobb horderejű változásának, ami lényegében teljesen készületlenül ér minket és szinte semmit nem tudunk róla. Na ettől ilyen furcsa a politikai légkör nálunk és az egész globálnyugati világban.

A szélsőjobb és a vele manipulatívan összemosott radikális jobboldal a rendszerváltás alanyát továbbra is a népnemzeti értelemben vett népben látja és nem érti, miért nem csatlakoznak jelentős tömegek hozzájuk (konkrétan az egész magyar nép), mikor a nemzeti érdek nevében lépnek fel. Mindezt a médiamanipulációval és különféle összeesküvés-elméletekkel magyarázzák meg ideológiailag, ahelyett, hogy szembenéznének az egyre nyilvánvalóbb ténnyel: nincs nép, aki nemzetként léphetne fel és forradalmat csinálhatna, mert a nép tulajdonképpen nem más, mint a forradalom alanya. Az, akit elnyomnak, aki fellázad és új rendszert követel ki magának. A történelemben ezt szokta és talán nem is tud mást csinálni az istenadta, istenverte nép. Eltűnésével tulajdonképpen a történelem is mintha alanyát veszítené és megszűnne, amiről sok szó esett, különösen az ezredforduló előtti időben. Valójában paradigmaváltást tapasztalunk, valamilyen új alanya alakul ki a történelemnek, mely a nép helyét elfoglalja, de még a nevét sem tudjuk és közelebbi meghatározása hazárd, tudománytalan dolognak, látomásos bölcselkedésnek, illetve váteszi-költői képzelménynek tetszik.

Azt viszont tényszerűen tudjuk, hogy a polgári demokráciák alkotmánya a francia forradalom örököseként a népszuverenitásra épülő eredendően forradalmi rendszer, mely a nép megszűnésével lényegében érvényét veszti. Nemcsak a történelmi jobboldal veszíti tehát el legfőbb hivatkozási alapját, hanem a baloldal is, az egész bal-jobb megosztottságra épülő polgári demokratikus köztársasági rendszer. A dolog rém egyszerű és logikus, azonban jogi következményei úgyszólván beláthatatlanok. Mert ha a mi alkotmányunk szerint is minden hatalom a népé és minden hatalom forrása a népszuverenitás, akkor ugyan kiről és miről szól az alkotmány, ha netán úgy alakul a helyzet, hogy már nincs nép? Nem mellesleg: a szuverenitás megléte sem túl evidens és legalábbis kérdéses, mikor egy ország vezetői már nyíltan cégként határozzák meg és nem vezetik, hanem menedzselik az államot, mint egy multi helyi lerakatát vagy leányvállalatát, akkor vajon mit nevezhetünk szuverenitásnak? Szintén nem mellékes kérdés, hogy milyen jogon, milyen erkölcsi és politikai alapon szednek adókat egy cég működtetésére, mikor annak kizárólag a profitlogika szerint kellene működnie és nem kierőszakolt vagy önkéntes adományokból, adókból. Persze az állam politikai intézményrendszere pontosan azért jött létre, mert nem lehet és sohasem lehetett cégként működtetni egy országot. Legfeljebb úgy, ahogyan szélhámosok szokták: mint egy fantomcéget, mely jogformailag megalakul, szépen felveszi a megrendeléseket, lenyeli a lehető legtöbb bevételt, aztán gyorsan csődbe megy, illetve eltűnik, mielőtt teljesítené ígéreteit. Mondjuk négyévenként. Csupán a haszonmaximalizálás érdekében tartja fenn egy ideig azt a látszatot, hogy szolgáltat - jól mediatizált, részben kamu (trendibben: marketing és PR) sikertörténetekkel, hogy még többen, illetve még tovább dőljenek be neki. Ismerős a pannonpumás figura? Egy kis fantomcégen is milliókat lehet kaszálni, de egy egész országon… Ha ez így megy tovább, a választók joggal követelhetnék meg, hogy legalább fizessenek nekik. Vizitdíj helyett mondjuk választási díjat. Ne reklámkampányra költsék a pénzünket, hanem adják oda nekünk! Ha már úgyis ugyanabból a "politikai elitből" kell alapjában ugyanolyan rendszert választani, legalább valami pénzt adjanak érte. Elvégre ez egyfajta szolgáltatás és az utóbbi ciklusok tapasztalatai alapján kizárólag ők profitálnak belőle. Akkor legalább fizessenek érte, mint a régi római rendszerben, ahol az oligarchia tagjai nem kis összegeket áldoztak választóik megnyerésére és a hatalom megszerzésére. Legalább a korrupció rendszere működjön rendesen a feneottegyemeg.

Érdemes leszögezni, hogy az alkotmány mai érvényének kérdése nem valami tényektől elrugaszkodó bölcsészkedés, hanem a lehető legfontosabb közjogi kérdés egyszerű és tényszerű megfogalmazása. Konkrét példa gyanánt felidézhetjük az ilyen alkotmányjogi kérdésekben legnagyobb tekintélyként elismert köztársasági elnök egyik meghatározó állásfoglalását. A Gyurcsány-lemondás kapcsán, az önkormányzati választások estéjén mondott beszédében Sólyom László köztársasági elnökként és alkotmányjogi szakértőként egyaránt állást foglalt: "A demokrácia jogi keretei egyértelműek. Bizonytalan vagy kiélezett helyzetben éppen az alkotmányos alapjogok jelentik a végső menedéket és biztosítékot. Hiába azonban a törvény, ha a demokráciába és a jogállamba vetett bizalom megrendül." (2006. október 1.) Ezzel arra az evidenciára utalt, hogy az alkotmányos rend alapja az a társadalmi szerződés, mely nem csupán hallgatólagos erkölcsi elv, hanem az alkotmányosság jogi formájához tartozik, mégpedig annak jogerkölcsi alapjaként. Nem érdemes megfeledkeznünk arról, hogy minden jogrend egy adott szokásjog kodifikálásával és rendszerbe foglalásával jött létre, vagyis alapjaiban jogerkölcsi rendszer marad, akármilyen bonyolult és nagyívű paragrafuskonstrukciót is építenek rá.
Amikor egy miniszterelnök bocsánatot kér, miután nyilvánosságra került egy beszéde, melyben tételesen beismerte, hogy pártjával és kormányával együtt tudatosan megtévesztették választóikat, ki kell mondanunk, hogy magánerkölcsi bocsánatkérése egy közjogi természetű felelősség vállalása helyett legfeljebb annyi relevanciával bír, mintha egy betörő vagy egy szélhámos, akit tetten értek, a bíróság előtt felmentést kérne arra hivatkozva, hogy őszintén megbánta tettét. Az erkölcsi megbánás, ha valóban őszinte, igen fontos emberi gesztus és értéke felbecsülhetetlen, de a jogi felelősségvállalás helyett kifejezetten káros, a jogrendet és a belé vetett közbizalmat alapjaiban ássa alá. Gyurcsány Ferenc mintha megfeledkezett volna arról, hogy ő nem magánemberként és erkölcsileg volt miniszterelnök, hanem közjogilag. E minőségében hibázott, sőt: a lehető legsúlyosabbat követte el, ami ilyen minőségben egyáltalán elkövethető: a képviseleti rendszerrel és hatalmával visszaélve tudatosan megtévesztette a választókat, hogy hatalmát megtarthassa.

Erre sem csupán erkölcsi értelemben utalt Sólyom László idézett beszédében: " A miniszterelnök folyamatosan kitér az alapkérdés tisztázása elől. Nem ismeri el, hogy megengedhetetlen eszközöket használt annak érdekében, hogy a hatalmat megtartsa, és azután fogjon hozzá az állami pénzügyek rendbetételéhez. Ez a demokráciába vetett bizalmat ássa alá."

A megfogalmazás egyértelmű, különösen akkor, ha mellé olvassuk az alkotmány második cikkejét, melyre Sólyom László megfogalmazása jól felismerhetően utal: "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni." Tehát a törvénytisztelő állampolgároknak nemcsak joga, de kötelessége is fellépni akkor, ha valaki vagy valakik visszaélnek a képviseleti rendszer által biztosított hatalmukkal.
Az őszödi beszéd mint beismerő vallomás alapján Gyurcsány és kormánya nem csupán a választási törvényt vagy az alkotmányt sértette meg, hanem a társadalmi szerződést, mely az egész alkotmányos rend alapját képező legalapvetőbb törvény. Ha "csupán" a választási szabályok valamelyik kevésbé alapvető paragrafusát szegte volna meg, akkor egyszerű peres eljárással el lehetne intézni a dolgot. Ha "csak" alkotmánysértő lett volna, amit tett, akkor az alkotmánybíróság eljárása elégséges lett volna az alkotmányos rend helyreállításához. Így azonban, mivel a mindezek alapját képező társadalmi szerződést szegte meg és nem csupán kormánya, hanem egész pártja, sőt a kormánykoalíció együttműködésével, még az is kérdéses, hogy lemondásával helyre lehetne-e állítani maradéktalanul az alkotmányos rendet és a belé vetett bizalmat, mely Sólyom László állásfoglalása alapján is magához az alkotmányos rendhez tartozik, mint annak szükséges feltétele.

A lemondás elmaradásával a harmadik köztársaság rendszere olyan mély válságba került, melyre történelmünk egyébként nem épp nyugalmas évszázadai során is kevés példa volt. Ha kérdéses volt, hogy a válság kirobbanásakor helyreállíthatta volna-e a közbizalmat és az alkotmányos rendet a kormányfő lemondása, ma már elég nyilvánvaló, hogy ez is kevés lenne. Sokkal mélyrehatóbb változásokra lenne szükség. Ezért terrorakciókkal fenyegető médiamanipuláció nélkül is feszülten készülne az ország március idusára.

Itt ismét visszajutunk az alkotmányban megfogalmazott köztársasági államforma és jogrend alapját képező népszuverenitás kérdéséhez. Hogy is rendelkezik az alkotmány? "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja." Ehhez alkotmányunk ráadásul azt is hozzáteszi : "Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni." Ebből egyértelműen következik, hogy amikor a képviseleti rendszer nem képes megoldani a közhatalmi válságot mint alkotmányos válságot (pl. az ellenzék, melynek egy demokráciában ez az egyik fő funkciója hosszabb ideje sem tudja kikényszeríteni az alkotmánysértő állapotokat fenntartó kormány lemondását), akkor a népszuverenitás közvetlen gyakorlása jelenthet csupán megoldást. Ennek két formáját ismerjük: a népszavazást és a forradalmat. Mindkettőnek feltétele azonban, hogy legyen, aki kezdeményezi és végrehajtja, akinek a nevében és közhatalmi fellépésével mindez megtörténne, egyszóval: hogy lenne valami olyan, amit népnek nevezhetnénk. Csakhogy ilyen ma nincs sehol. Nem léphet fel népként pár tucatnyi egzaltált a Kossuth téren (még akkor sem, ha a radikális értelmiség és a lakosság jelentős része titkon szimpatizál demonstrációjukkal), ahogyan a népképviselettel durván visszaélő hatalom sem legitim módon lép fel velük szemben – szintén a nép nevében. Ugyanígy nem nép az otthon maradó és semmilyen körvonalazható politikai aktivitást nem mutató tömeg sem, melyre mint "csendes többségre" hivatkozni éppúgy merő demagógia, ahogyan az ellenzék sem igazán legitim módon beszél "új többségről", amíg láthatóan képtelen ezt ténylegesen, rendszerváltó módon mobilizálni.

A hatalom sok önkéntes szóvivője úgy hivatkozik arra, hogy jogilag nem volt választási csalás, mintha legalábbis lenne egy érvényes bírósági végzés erről. Tényleg: vajon miért nincs? A formális jogi kérdés azonban nem mentesít egy alapvetőbb kérdés megválaszolása alól.
Ha egy országban csak az választási csalás, hogy valaki kétszer szavaz és az nem, hogy szavazók millióit immár leplezetlen manipulációval téveszti meg egy párt vagy egy koalíció, hogy megőrizhesse hatalmát, akkor azon a választási törvényen sürgősen és alapvetően változtatni kell, mert egy ilyen jogrendben nem érdemes és nem is lehet élni. Ebben az esetben elsősorban nem is a jogrenddel, hanem a politikai rendszerrel van baj. Teljesen fölösleges lenne azon vitatkozni, hogy a törvény betűje szerint legitim-e egy ilyen módon megválasztott kormány, ha nem vagyunk készek arra, hogy betű szerinti legitimitásának kimondása esetén még radikálisabb konzekvenciákat kelljen levonnunk mint akkor, ha a bíróság előtt megáll a választási csalás vádja. Ceterum censeo: "Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni." Ha elfelejtjük miért tartotta olyan nagy becsben a görög demokrácia Harmódiosz és Arisztogeitón hősi példáját és a zsarnokölés legitimitását, akkor könnyen valami naív ideállá, cinikus jobbhíján-rendszerré vagy közönséges demagógiává silányítjuk a demokráciát.

Szuverén nép nélkül az alkotmány és egész politikai rendszerünk nemcsak értelmét vagy tartalmát veszíti, hanem érvényét is. Törvényeink ugyanilyen érvénnyel akár marslakókra is vonatkozhatnának. Pontosan olyan garanciája a köztársasági jogrend érvényességének a nép, mint az aranyfedezet egy valuta esetében. Így pontosan az történhet, mint mikor egyszercsak kérik egy valuta esetében az aranyfedezet bemutatását és kiderül, hogy nincs meg. Több mint blamázs, valóságos bukás.
Ha a jelenlegi alkotmány és politikai rendszer nem érvényes, akkor ennek nemcsak negatív következménye van. Ez esetben ugyanis a hatalom gyakorlása csak úgy legitimálható, ha képviselői kodifikálják a fennálló rendszert és ténylegesen már meglevő játékszabályait. Tisztességtelen és törvénytelen visszaélni egy nemlétező demokrácia érvény nélküli jogrendjével. Csak az lehet tisztességes és legitim eljárás, ha a hatalom birtokosai végre leírják az általuk bevezetett rendszert és szabályait. Ahogyan az úgynevezett nyugati demokráciák többsége, a mai magyar rendszer sem felel meg annak, amit a görögök demokráciának neveztek, viszont elég pontosan fedi azt, amit oligarchiaként írtak le. Az is lehetne legitim, ha nyíltan vállalnák, de épp az a legvisszataszítóbb, hogy nem. Még ezt is pocsékul csinálják.

Joggal követelhetjük tehát magyar állampolgárként, hogy az Igazságügyrendészeti Minisztériumban nagy titokban folytatott alkotmányreform helyett mondják ki és írják le nyíltan milyen rendszert képviselnek, milyen rendszer legyen és van már most érvényben Magyarországon.

Sokáig rejtélyesnek tűnt, mit érthetnek vajon államreform alatt. Aztán egyszerre megértettem. Hát ezt. Saját rendszerük kiépítését "reform" fedőnévvel. Illetve még valamit. A korábbi átkosban -mint ismeretes- a szocializmust, illetve a kommunizmust építettük. Nekik. Aztán egy ideig az EU-csatlakozás töltötte be ugyanezt a szerepet, míg ma a reformok. Az államreform lényegében azt jelenti, hogy most megint építhetjük a szocializmust, mint reformszocializmust. Nekik. Mint a csacsi, aki megy az elé lógatott répa után. Amíg meg nem makacsolja magát.

MELLÉKLET 1:

A Demokrácia Rt február 15-i adásában (Budapest Rádió – újabban Pont FM 88.1) alaposan kitárgyalták a népfelség kérdését, meg azt, hogy miért nincs forradalom, miért nem érvényes a magyar alkotmány, mennyiben nincs jogcíme az államnak adókat szedni és sok másról. Puzsér Róbert, Gödri Bulcsu, Parragh Szabolcs és Kardos Gábor másfél órás beszélgetése talán az eddigi legjobban sikerült műsor ebben a műfajban. 5 megára tömörített MP3 formátumban letölthető a cikk alatti linkről két részben. (A 4,5-5 perces intrót esetleg ki lehet hagyni, de utána nagyon beindul.)

MELLÉKLET 2:

Különben a választási csalás kérdése is rövid úton alkotmányjogi kérdésekhez vezet. Nem árt ismételten idézni a Btk idevágú paragrafusát:

A VÁLASZTÁS, A NÉPSZAVAZÁS ÉS A NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS RENDJE ELLENI BŰNCSELEKMÉNY 163
211. §708 AKI A választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó VÁLASZTÁS, népszavazás vagy népi kezdeményezés SORÁN
a) 472 a jelölési eljárás szabályait megszegve erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel vagy anyagi juttatással szerez ajánlást,
b)473 népszavazás vagy népi kezdeményezés indítványozása érdekében erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel vagy anyagi juttatással szerez aláírást,
c) jogosultság nélkül szavaz,
d) jogosulatlanul aláír, hamis adatokat tüntet fel,
e)709 ARRA JOGOSULTAT A VÁLASZTÁSBAN, illetőleg a népszavazásban akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, MEGTÉVESZTÉSSEL, illetőleg anyagi juttatással BEFOLYÁSOLNI TÖREKSZIK,
f) megsérti a választás, illetőleg a népszavazás titkosságát,
g) meghamisítja a választás, a népszavazás, illetőleg a népi kezdeményezés eredményét,
BŰNTETTET KÖVET EL, ÉS HÁROM ÉVIG TERJEDŐ SZABADSÁGVESZTÉSSEL BÜNTETENDŐ.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

• A Demokrácia Rt kapcsolódó adása (első rész)
• A Demokrácia Rt kapcsolódó adása (második rész)