indy.media.hu független média központ

- az elit és az utca szabadságünnepének tanulságai

Ki-ki a saját szabadságát ünnepelte, az elit is, meg az utca is. A bökkenő az, hogy a kettő kibékíthetetlen ellentétbe került és átjárhatatlan kordon választja el egymástól, ami teljesen összeegyeztethetetlen a demokráciával. Ráadásul 48 szelleme nem összetévesztendő 48 kísértetével, bár a történelemben már nem egyszer sikerült összetéveszteni. Megint kiderült, hogy nincs és nem is lehetséges jobboldali vagy baloldali forradalom, mert az polgárháborút jelent. Minden valóban forradalmi mozgalom lényege, hogy népfrontos akcióegység alakul ki a hatalommal szemben, vagyis az uralkodó elit kis számú kiváltságos tagjával szemben össznépi ellenállás bontakozik ki, mely lényegében az egész társadalmat mobilizálja a zsarnokivá züllött hatalom megdöntése érdekében. Tehát a forradalom legfontosabb feltétele és ismérve, hogy az elit végzetesen elszigetelődik a társadalomtól. Ma ennek durván egyértelmű jeleit láthatjuk. A politikai osztály már saját választóinak nagy többségével szemben is bármikor kész elitérdekeit érvényesíteni, ha kell erőszakos eszközök - rohamrendőrök, könnygáz és vízágyú bevetésével is. Tulajdonképpen éppen ezáltal ébredhet egyre radikálisabban öntudatra a társadalom mint nép, ez kovácsolhatja néppé az egyre nyilvánvalóbb össztársadalmi érdekek mentén kialakuló népfrontos akcióegységben. Ma erre utal a civil társadalommal kapcsolatban körvonalazódó népfrontos konszenzus, ami az "elit" tulajdonát képező tömegmédiumok alapvető ellenérdekeltsége miatt egyelőre nem túl látványos és nehezen találja meg az önszerveződés formáit, nehezen talál az akcióegység útjára. Mégis egyértelmű. Bíznunk csak ebben lehet és ezért ma leginkább a civil társadalom önszerveződését, illetve népfrontos akcióegységét szükséges előmozdítani minden lehetséges eszközzel.

Ezt a "politikai elitet" a szellemi felelőtlensége hívta létre

Alighanem a szellemi elit felelőssége a legnagyobb, mikor eldönti melyik oldalra áll: hagyja, hogy megvásárolja a politikai osztály, melyet "elitként" ajnároz, bár tudja, hogy nem az (sőt: így az értelmiség feladja maradék elit-státusát is). Ami ennél még rosszabb: magával is elhiteti, hogy az utcán csak szélsőjobbos csőcselék zavarog, ahelyett, hogy képes lenne az össztársadalmi érdekben magára találni és felismerni, hogy elsősorban rajta áll: márciusi ifjak vannak az utcán vagy randalírozó csőcselék. Október 23 óta az értelmiség nem engedheti meg magának többé a luxust, hogy továbbra is az egyre diktatorikusabb politikai "elitet" támogassa, miután kiderült, hogy a rendszercsere óta gyakorlatilag minden politikai funkcióból kiszorították azokat, akik nem adták fel teljesen a szabadgondolkodást és kritikai kontrollt, mely nélkül bárki megszűnik értelmiséginek lenni. Akármennyi médiaszereplést és "hatalmat" is kap érte cserébe. "Megmondónak" lenni ma nem jelent mást mint az uralkodó elit érdekeit megmondani és minden területen képviselni a tulajdonában lévő médiában. Ráadásul nem is olyan nagy pénzért teszik, sőt: megmondó-jelöltek esetében akár fillérekért is.

Március idusa a legalkalmasabb idő, hogy nagy levegőt vegyünk és megnézzük milyen a másik oldalon, hogy nem jobb-e a szabadságot és az össztársadalmi érdeket képviselni, mint egy ilyen pocsék "elit" érdekeit ilyen megalázó zsoldért kiszolgálni. Legalább magunknak ne hazudjunk már: az utcai "csőcselék" össztársadalmi és gazdasági hatásait tekintve még mindig kevésbé erőszakos és kevésbé csőcselék, mint a most kiszolgált politikai "elit". Ha még az ökológiai szempontok prioritását is hozzá vesszük, akkor az utcai "csőcselék" egyértelműen kevesebb kárt okoz, kevésbé veszélyes és kevésbé szélsőséges mint a globális érdekek kiszolgálói, akik érdekében most megmondóik lecsőcselékezik az utcát.

Magyarországon nincs politikai elit, csak egy új uralkodó osztály, mely saját képviselőit nevezteti "politikai elitnek" a tulajdonában levő médiában. Szellemi elit viszont lenne, vagy lehetne, illetve maradt belőle valami a politikaitól függetlenül. Többek közt a szellemi elit társadalmi felelősségének felismerése miatt jött létre ősszel az Országos Civil Fórum, bár ma talán a Petőfi Körnél is határozottabb szerepvállalásra lenne szükség, miközben az értelmiségben mintha még annyi tartás sem lenne, mint a Rákosi érában volt. A hatalom és tömegmédiája természetesen a népfrontos akcióegység ellen dolgozik a civil társadalom megosztásával. Legelemibb érdeke és zsarnoki hatalmának fő eszköze a társadalom bal-jobb megosztása, a permanens ideológiai polgárháború fenntartása (mely ma az elit által fizetett "értelmiség" fő politikai tevékenysége). Amíg a társadalom megosztott, amíg legerősebb csoportjai kizárólag egymás ellen és így tulajdonképpen saját közös érdekeik ellen hadakoznak, addig az "elit" pozíciója tovább erősödhet. Ha viszont a bal-jobb menetelést diktáló polgárháború ideológiája nyilvánosan lelepleződik, ha a politikai "elit" egész bal-jobb diktatúrája egyszerre összeomlik, a nép szükségképp felismeri valódi zsarnokait és egységesen ellenük fordulva egy pillanat alatt szétmorzsolja hatalmukat, ahogy azt a nagy forradalmak történelmi példái mutatják.

Mit lehet tenni az utca és a közügyek kisajátítása ellen?

Megvezetői folyvást azt sziszegik és duruzsolják a népnek, hogy jobb "otthon maradni". A "csendes többség" otthon marad, stb. Otthon? Mintha csak a hatalomé lenne az utca, a köz, és nem a népé. Egyszerre mégis ráébredhet az istenadta, hogy az utcán is otthon lehet, sőt: valójában a nép van igazán otthon az utcán éppúgy mint a közéletben, vagyis mindabban, amit elvettek tőle és amit egyetlen mozdulattal ismét visszavehet. Épp ezt a felszabadító közös felismerést ünnepeljük március 15-én. A demokrácia élményét. A szabadság pont olyan egyszerű mint a szerelem, de épp olyan titokzatosan nehéznek tűnő és megfoghatatlannak tetsző is.

Az utca, a köz kisajátításával párhuzamosan az egész politikát kisajátítják, mikor folyvást azt kommunikálják, hogy ahhoz az ő különös (reform-)szakértelmük kell. Azt a nép nem érti és nekik kell elmagyarázni. Pedig egy demokráciában pont fordítva lenne: az ilyen demagóg "szakpolitikai elitnek" nem kéne politikával foglalkozni, mert az egy valódi demokráciában leginkább a népre, a választókra tartozik. Amit "szakértői kormánynak", szakpolitizálásnak neveznek az még az általuk átírt alkotmány alapján is a szó eredeti (görög) értelmében demagógia, azaz népmegvezetés, mellyel a népuralmat jelentő demokráciát névlegessé teszik és saját érdekeik szolgálatába helyezve kisajátítják. Nem nekik (mint elitcsőcseléknek) kéne politikával foglalkozniunk, hanem nekünk civileknek és valóban demokratikusan választott képviselőink sem politizálhatnának másképp, ha erős és folyamatos civil kontroll alatt lennének (pl. visszahívhatók lennének), aminek ma nyoma sincs. A gyakorlat olyan távol került még a mai fazonigazított elitalkotmányban leírt elvektől is, hogy egy ilyen civil demokrácia megteremtése már nem is reformnak tűnik, hanem valóságos civil forradalomnak. Ennek kezdete a politizálás "kiváltságának" visszavétele az elittől, ha nem hagyjuk, hogy elhitessék velünk: ehhez ők értenek, jobb rájuk hagyni, akár mint a kormányzás nagyszerű feladatát, akár mint "szükségképp mocskos" hatalmi játszmát – eziránt mi civilek inkább ne is érdeklődjünk, legyünk apolitikusak, vagy álljunk be az elit egyik táborába támogató-csőcseléknek, esetleg pártkatonának. Mintha nem lenne más lehetőség: a civil politizálás, amit a görögök demokráciának neveztek. Talán célszerűbb lenne következetesen magyar megfelelőjét használni és demokrácia helyett népuralomról beszélni, nehogy eredeti értelme elhomályosuljon… (Régi kínai bölcsek szerint a közromlás a fogalmak helytelen használatára vezethető vissza és annak javításával jelentős mértékben orvosolható.)

Akármennyit csőcselékez az "elit" masszamédiája, azért érzékelhető a változás: az utca emberének egyre inkább saját tapasztalata és saját véleménye van a politikáról, a köz ügyeiről (latinul: res publica= közügy, a köz dolga). A járókelők közül feltűnően sokan beszélnek a politikáról mint saját élményükről, mint ami az övék is. A politika újra közügy lesz és nemcsak az elité, nemcsak a hatalomé. Az emberek kizökkentek a megszokott rutinból, melyben úgy tűnhetett mintha az elit pártjain és tömegmédiáján keresztül kizárólagosan birtokolná a politikát. Ez a valódi demokrácia és a civil forradalom esélye szempontjából legfontosabb, a döntő változás.

Az elit képviselői akárhányszor mondják (amit most épp a kékemeszpés Kuncze), hogy végre különbséget kéne tenni az ünneplés és a tüntetés között, mikor tény, hogy Magyarország mindkét nemzeti ünnepén egy-egy tüntetést ünneplünk. Mi több, mindkét ünnep arra emlékeztet, hogy egy nép közös cselekvése és szabadságélménye hozza létre történelmi közösségtudatát, az kovácsolja sorsközösséggé, azaz néppé. Enélkül a közös dolgok rendezése valamilyen "reformokkal" eleve reménytelen, mert senkinek sem lesz hozzá kedve és energiája. Enélkül egy ország csak globális senkiföldje, puszta infrastruktúra, illetve gyarmatpiac lehet, még akkor is, ha tulajdonosai netán "felvirágoztatják". Maguknak. Pont egy szabadpiacot hangoztató rendszerben kéne emlékeztetni arra, hogy a szabadság (lenne) a legfőbb húzóereje még a gazdaságnak is?

48 forradalmi aktualitása

Sokszor aktualizálták már a 12 pontot és többnyire joggal, mivel -pár különleges történelmi helyzetet kivéve- szinte soha nem volt ebben az országban olyan szabadság, hogy a 12 pont ne lett volna meglepően aktuális. Ezért is nemzeti ünnep március 15, mert azóta sem szűnik meg tovább történni. Máig nem vált teljesen múlttá, ahogyan október 23 sem. Ha bármelyik végleg elmúlna és aktualitását vesztené, törölni kellene a nemzeti ünnepek közül. A 12 pontból általában a sajtó szabadságát, a felelős minisztériumot emlegetik az elsők közt, a jobboldalibb honfitársak meg az utolsó pontot, az Uniót Erdéllyel, aminek idén különös aktualitást adott Románia belépése az Európai Unióba.

Az úrbéri viszonyok eltörlését többnyire ki szokták hagyni az aktualizáló szónoklatokból, mintha az már tényleg a történemi múlté lenne. Ma viszont odáig jutottunk, hogy ez a követelés vált a legaktuálisabbá, ahogyan egyébként 48-ban is ez volt a legforradalmibb és a kortársak számára legalapvetőbb változás követelése. Együtt a hozzá kapcsolódó három legforradalmibb ponttal: a törvény előtti egyenlőség, a képviselet egyenlőség alapján és a közös teherviselés követelésével. Minden más követelés ebből következett, ennek polgárjogi, illetve nemzetpolitikai biztosításához kellett. Persze a magyar történelemben a nemzeti függetlenségre vonatkozó pontok érvényesülése (Nemzeti Bank, Nemzeti őrsereg, "magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk", no meg a titokzatos tömörséggel megfogalmazott "Unió") többnyire a jogegyenlőséghez hasonlóan éles kérdés maradt. A mai globális kiegyezés korában, az Európai Uniós és Nato-csatlakozás nagyhatalmi kontextusában sem bír sokkal kevesebb pikantériával. A döntő forradalmi követelés mégis kezdettől a polgári jogegyenlőség követelése volt az elnyomó elithatalommal szemben és ezáltal válhatott igazán megalapozottá a nemzetek közötti jogegyenlőség kollektív követelése a globális elnyomással szemben.

Az elitköztársaság reformdiktatúrája

Ehhez képest mit láttunk ma március 15-én? A fővárosi kormányünnep szónokait és a néptől kordonnal védett díszvendégeit a fotókon is látható "Elit Védelem" tartja távol a közönségtől - saját választóiktól is. Így végképp nyilvánvalóvá válik, hogy a jogegyenlőség elvére és 48 forradalmi hagyományaira hivatkozó közársaságban vannak, akik magukat "politikai elitnek" kikiáltva immár egészen leplezetlenül úgy viselkednek, mint akik "elsők az egyenlők között", sőt: egyenlőbbek a többieknél. A politikai osztály ma ismét nyíltan uralkodó osztályként lép fel és a demokratikus elveket egy nyíltan diktatorikus eszközöket alkalmazó demoligarchiaként működteti a gyakorlatban. Mintha a demokrácia csak az elit-oligarchia hatalmát leplező látszategyenlőség intézményes fenntartását szolgáló politikai "demo" lenne. Senkit se tévesszen meg a választások négyévenként lefuttatott látványdemokratikus médiademója: ezért ugyanúgy a tulajdonos elitnek kell fizetnie annak, aki tényleg használni akarja, mint más demó-programok esetében. A pártprogramok ígéretei és az ezek alapjául szolgáló demokratikus rendszer fő ígérete is ilyen demó-program. Látszólag ingyen megkapjuk, de ez csak marketing-illúzió, mert tényleges használata nagyon sokba kerül és főként azoknak hoz hasznot, akiktől "ingyen" kapjuk. Sőt: továbbra is ők maradnak "jogos" tulajdonosai a demónak, bármennyit fizetünk is érte. Így működik a demoligarchia rendszere. A reform-demó esetében pedig már kezdettől fizetnünk kell mindenért és még így sem biztos, hogy megkapjuk érte a talán nem is létező, soha meg nem valósuló programot. Akinek nem tetszik, az tüntethet, amíg "meg nem unja" vagy ők meg nem unják és rá nem küldik az elitállamvédelmi karhatalmat.

Miniszterelnökük (a nagytőkét képviselő milliárdos "szocialista") ünnepi beszédében saját neoliberális megszorító és pénzbehajtó "reformjait" mondja a 48-as forradalom folytatásának. Sőt, nyíltan meghamisítva a történelmet 1848 forradalmát is "reformnak", az országgyűlés forradalmának nevezi, eltagadva a nyilvánvaló tényt -melyet mellesleg éppen március 15-én ünneplünk,- hogy az utca és a nép forradalmi fellépése döntő volt a forradalom győzelmében, már akkor is. Majd pont a nagytőke miniszterelnöke fog itt forradalmat csinálni nekünk neoliberális megszorításaival és pénzbehajtó "államreformjával". Még ezt is el kéne hinnünk? Pedig azt gondolhattuk, hogy az őszödinél nagyobbat már nem lehet hazudni. Most mégis sikerült. "Igen, megcsinálták." Ugyanakkor, miközben az "elit" előtt az ő miniszterelnökük az ő "forradalmukról" szónokolt, az utcán láthattuk mit kell ez alatt értenünk nekünk és mit jelentenek a Művészetek Palotájában puffogtatott frázisok az alattvalók számára a gyakorlatban. Mert pontosan eközben indult meg pribékjeik rohama az utcán összegyűlt tüntetők ellen. Így ünnepelte a hatalom "elitje" március 15-öt. Ahogyan október 23-án is az elitünnepség közben példátlan erőszakkal "védték" milicistáik bevetésével az ő népuralmukat a néptől.

Sokan megfeledkeznek róla, hogy minden szélsőséges megnyilvánulása dacára a példátlan intenzitású utcai ellenállást épp az elithatalom őszödi lelepleződése váltotta ki. A népképviselettel nyíltan visszaélő és a választásokat bevallottan manipuláló politikai osztály arroganciája volt a kiváltó ok. Aztán a szintén példátlan rendőri erőszak vezetett az utcai erőszak eszkalációjához. Gyurcsány Ferenc hatalomkoncentrációja nem csupán személyes arrogancia, nem csupán a köztársaság alapelveit sértő egyszemélyi hatalom rendszerének kiépítését jelenti, hanem elsősorban a politikai "elit" egyre nyíltabb és egyre diktatorikusabb hatalomkisajátításának megnyilvánulása. Aki bedől a tömegmédia által gerjesztett gyurcsányorbánozó bal-jobb polgárháborúnak, az kész az általa épp gyűlölt zsarnokot saját pártvezérével felváltani, így az elit egész látszatdemokráciája, egész demoligarchikus rendszere tovább működhet. Egyszerű vezércserével. Aztán pár lépésben sakk és matt a népnek. Az elitpártok rendszerének diktatorikusságát egyébként szépen megmutatta az, hogy nemrég ellenjelölt nélkül és a kádári választásokat idéző többséggel újraválasztottak egy-egy "baloldali" és "jobboldali" pártvezért.

Persze március 15-én az elit ellenzéki miniszterelnök-jelöltje (feltehetőleg éppen ellenzéki helyzetéből adódóan) stílusát tekintve sokkal forradalmibb beszédet mondott mint Gyurcsány Ferenc. Odáig ment, hogy kijelentette: ha a népszavazás után sem megy magától a kormány, akkor a nép elkergetheti, ahogy 48-ban. Ráadásul kifejezetten forradalmi stílusban az "új arisztokráciát", vagyis az elitet jelölte meg a demokratikus forradalom ellenségeként. Épp csak azt felejtette el hozzátenni, hogy ők, mint a politikai osztály részei és a képviselői költségtérítés kvázi törvény felett álló haszonélvezői szintén ehhez az "elithez" tartoznak. Nem beszélve az önkormányzati elit-posztokról, melyekhez szép számban jutottak az ellenzék képviselői, mintha csak valami kárpótlás járt volna nekik az általános választások elvesztése után. Vagyis ők is a probléma részei és a kialakult helyzeten, a "politikai elit" révén visszatérő úrbéri viszonyokon alapjában semmit sem változtatna, ha ők vennék át a hatalmat, ahogyan pártos vezérváltással sem lehet kikecmeregni a "demokratúrából". Csak ők ebben a felállásban populistább, nép-szerűbb szólamokkal és népnemzeti marketinggel képviselik az "elitet". Éppen ez a demoligarchia lényege: a képviselők nem a nép, hanem az elit érdekeit képviselik a pusztán névlegessé tett népképviseleti rendszerben. Ennek legitimációjához kell lefuttatni négyévenként a választási médiademót, hogy a váltógazdasággal fenn lehessen tartani a demokrácia látszatát, mégpedig úgy, hogy közben kizárólag az elit által vezetett pártok jelöltjei közül lehet választani, az elit tulajdonában levő tömegmédia kampánya alapján. Ki van ez találva. Ja és persze (elvben) bárki előtt nyitva áll a politikai karrier lehetősége, vagyis az, hogy ő is bekerüljön a politikai elitbe. Ennek módját és feltételeit részben ismerjük, a többit meg nem nehéz kitalálni. Az biztos, hogy mindenben engedelmes pártkatonaként kell kezdeni az efféle politikai karriert.

Az alapkérdés rém egyszerű. Amióta a görögök kitalálták a demokráciát mindig választani kellett a politikai elit uralma és a szó szerint népuralmat jelentő demokrácia között. Már valamilyen "politikai elit" puszta létezése is eleve kizárja a demokráciát. Különösen ha leplezetlenül és karhatalmi "Elit Védelem" formájában is megnyilvánul a politikai elit egyeduralma.

 Elitvégzet

A demokráciát azzal is eléggé csúffá tennék, ha valódi elitként uralkodnának, ha valóban egy "új arisztokrácia" kezébe került volna a hatalom és nem egy ilyen szedett-vedett társaságról lenne szó. Tényleg: kik ezek? Attól, hogy valaki benősül az ex-kommunista "elitbe" és ki tudja hogyan meggazdagodik a rendszercsere eredeti tőkeújrahalmozása idején, ugyanúgy nem lesz igazi arisztokrata, ugyanúgy nem lesz méltó az "elit" minősítésre, mint ahogy a gátlástalan politikai törtetés karrierizmusa sem tesz valakit bölcs államférfivá. Épp ellenkezőleg. Még karizmatikus vezetőnek sem kell lenni a sikerhez egy ilyen kontraszelektív rendszerben, ahol a leghatalomvágyóbbak, vagyis a demokratikus hatalom gyakorlására legméltatlanabbak diadalmaskodnak. Őszödi beszédeik mutatják, milyen közönségesek maradtak mindvégig. Inkább bugris proli-parvenük mint "új arisztokrácia". Nem mintha a másik vezér és a másik oldal kultúrjobboldali marketingje által megkövetelt választékosabb beszéd és kulturáltabbnak tűnő referenciák elfeledtethetnék honnan és hogyan jöttek, hogyan szerezték hatalmukat és vagyonukat a másik térfélen. A fiúk a bányában és a szőlőben… Populistának címkézett marketingjük aligha feledteti azt, hogy lényegében ugyanazt az uralkodó osztályt képviselik, ugyanahhoz az "elithez" tartoznak és ugyanolyan közönségesen hatalomvágyó bugris parvenüként mint riválisaik. Igazi forradalmi baloldal nem lévén hazánkban, nálunk csak elitkonzervatív és ezáltal alapvetően jobboldali pártok vannak a parlamentben. Pontosabban a középosztályt a hozzájuk csapódó kispolgársággal együtt megvezető pártok számítanak hivatalosan jobboldalinak és a prolik megvezetéséből élő multi-elit számít hivatalosan baloldalinak. (A valódi arisztokráciát és a népfront-gyanús szakszervezeti szociáldemokráciát már évtizedekkel korábban közös erővel kiirtották, közös érdekből.) Emberi és politikusi kvalitásait tekintve a hivatalos kultúrjobboldal sem jobb az éppen szoclib marketinggel nyomuló prolijobboldalnál. Főleg ha valaki még emlékszik a papokat csuhásokként gúnyoló, akkor még ifjúglobalista liberálfülbevalós narancsvezetés korábbi balliberális megnyilvánulásaira. Ugyan már: nem mindegy mit jelent a bal meg a jobb, ha egyszer az a lényeg, hogy mindenki az elit "bal-jobb" vezényszavait követve meneteljen az általuk diktált irányba? Ha valaki politikailag közömbös, akkor is együtt kell menetelnie a többiekkel.
Tényleg: ez politikai elit? Kicsit sem elit és főleg politikailag nem az. Szinte hihetetlen, hogy egy ennyire hazug kifejezést ilyen gyorsan mediatizálhattak. Zsoldos médiamegmondóikat szolgaian követve már a közbeszédben is elitnek nevezik az úrhatnám polgárok, a primitív újgazdagok, törtető hatalmárok, közszereplést választó kiskirály-maffiózók, multi-lobbisták, szánalmas strómanok, többé-kevésbé álnaiv kakukktojások, megvezetett szakemberek, nevüket hatalomra váltó értelmiségiek és globálnyik pártkatonák gyülevész hadát? Ezzel az erővel tényleg bárkit nevezhetnénk elitnek. Még egy politikai megasztár győzteseit is. A bel- és külpolitikának csúfolt politikai valóságshow mind közül a leggyalázatosabb.

Egyikük épp egy mértékadó hírrádióban nyilatkozik. A riporter egész bátor kérdést tesz fel: vajon nem vehették-e a tüntetők provokációnak azt, hogy Budaházyt, meg az utcai srácok által példaképnek tekintett másik népi hőst pont március 15-én tartóztatták le? Az illetékes elvtárs nemes egyszerűséggel azt feleli, hogy "ez hülyeség". Komoly ember, elvégre kancelláriaminiszter vagy mi a ménkü. (Nem viccel, mert bármikor rádküldi árpádsávoslogójú nemzetbiztonságijait, ha újságíróként érdeklődsz az építkezése iránt.) Az Mszp szóvivője meg alig két-három órával a letartóztatások után és percekkel az Orbán-beszéd után már azt nyilatkozza, hogy a Fidesz Táncsicsként ünnepli Budaházyt. Ennyire profin nem tudnak improvizálni. Erre készültek. Aztán meg kiszivárog, hogy Budaházy ügyvédjén keresztül hetek óta egyeztettek, hogy mikor adja fel magát, nyilván csinos vádalku fejében. Persze, hogy előre tervezett provokáció volt, mi más lehetett volna, hiszen a hatalomnak elemi érdeke a bal-jobb polgárháborús megosztottság szítása és folyamatos fenntartása. Végső soron az elitellenzéknek is, meg az elitkormánynak is érdeke. Ilyen egyszerű a sorok között olvasva megfejteni az aktuális médiamanipulációt: minden bal-jobb hiszti az elit érdekeit szolgálja az össztársadalmi érdekkel szemben. Az épp aktuális nyilatkozat is mutatja, hogy a közönséges hazudozás mára az őszödi stílus, a bugris elit stílusának különös ismertetőjelévé vált. Mérhetetlen szégyen, hogy ezek a számla nélkül költségtérítők itt "elitként" élősködnek rajtunk és még mindig nem tudunk elég határozottan, elég egységesen fellépni reformzsarnokságukkal szemben. Mire vár még a civil társadalom? Milyen megszorítások, miféle elitállamvédelmi alakulatok, miféle kordon és rohamrendőrállam kell ahhoz, hogy éljünk az alkotmányban biztosított demokratikus szabadságjogainkkal (pl. a sztrájkjoggal) és képesek legyünk felismerni az össztársadalmi érdek legevidensebb követelményeit, saját közös érdekeinket? Ha magunktól nem menne, legalább a márciusi ifjak története alapján ez a minimum. Ki kell végre nyilvánítani és civil konszenzusként felismerni, hogy minden baloldali vagy jobboldali szólam az elit hatalmának fenntartását, az elit pozícióinak erősítését szolgálja az össztársadalmi érdekekkel szemben, ezért minden lehetséges fórumon és beszédhelyzetben határozottan fel kell lépni ellene. Mindenkinek. Az "elit" által ránk kényszerített politikai polgárháború forradalmi alternatíváját, a civil népfront szükségét szintén 48 példája mutatja. Igazi urakat szolgálni sem túl szerencsés, de azt egy percig sem szabad tűrni, hogy egy történelmi összehasonlításban is gyalázatos álelit dirigáljon itt. A tavaszi nagytakarítás igazi márciusi program. Pláne a közéletben. Nemcsak alul lehet szélsőséges söpredék. Politikai elitnek sincs helye egy demokráciában. Mindkettő a civil társadalom sara. Neki kell eltakarítani.

A puszta szó ezen a ponton eléri határait, de legalább egyértelműen utal a cselekvés szükségére. A szabadság abban is emlékeztet a szerelemre, hogy nem elég beszélni róla. Főleg március idusán.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

• KG képriport az elitvédett állami ünnepről a hirado.hu-n
• Még több kép az elitvédelemről az Mtv saját riportjában
• Gyurcsorbán beszédek március 15-én