indy.media.hu független média központ

Feltörhető-e a kétpártrendszer? I. rész

Kié a többség?

Többrészes - vitaindítónak szánt - cikkemben kísérletet teszek a hazai - erősen kétpólusúvá polarizálódott - politikai rendszer áttekintésére, a hazai kétpártrendszerű politizálás kialakulására, és megkövesedésére, főleg abból a szempontból, hogy választ találjunk a civil politizálás utcára szorulásának okaira és arra, hogyan vihető vissza a többségi politika a demokrácia fellegvárába, a Parlamentbe. Az írás nem kíván sem politológiai székfoglaló lenni, és sem kész receptet adni a problémák megoldására. Sokkal inkább lenne gondolat- és vitaébresztő.

Magyarországon - úgy tűnik - egyelőre esély nincs arra, hogy az alternatív/civil/zöld mozgalmak parlamenti képviselethez jussanak. Mi ennek az oka? Mi akadályozza, hogy végre a zöld alternatíva, a civil politizálás megjelenjen a hagyományos jobb-bal osztatú és szinte bebetonozódni látszó Országgyűlésben? Van-e erre reális esély? Mik az akadályok? Egyáltalán, hogyan lehetséges, hogy idehaza a rendszerváltás óta új politikai formáció képtelen volt választói mandátummal parlamenti képviselethez jutni?

Nem titkolom azt sem, hogy írásomat három körülmény inspirálta. Egyrészt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök történelmi bejelentése az 1848-as márciusi reformokról a korábban ismert és tanított forradalommal szemben, illetve a miniszterelnök által képviselt irányvonal - különösen az őszödi beszéd óta; másrészt Orbán Viktor márciusi 15-i forradalmi hangulatú beszéde arisztokratázással, kormánymenesztő népszavazással, valamint az Új többség korábbi megfogalmazása; végül Kardos Gábor civil forradalmat vízionáló cikkei itt az indy-n.

Lássunk is munkához!

Gyurcsány Ferenc. A reformer.

Nézem pár hete a "Minden hatalmat a miniszterelnöknek!" lózunggal összehívott MSZP-kongresszust. A napirend lényegében egyetlen pont: válasszuk meg a miniszterelnököt pártelnöknek. Túl sok értelme nincs az akciónak, hiszen így is minden hatalom a kezében van. Hacsak az nem, hogy ez a titulus még hiányzik Klára üvegszekrényéből az Apró-villa nappalijában. De Gyurcsány Ferenc biztosra ment; azzal is nyomást próbált gyakorolni az övéire, hogy feltételt támasztott: ha egyedüli indulóként nem kapja meg a küldöttek legalább 75%-nak támogatását, akkor lemond minden funkciójáról és a szocialisták megehetik, amit főztek, csinálják tovább nélküle…

Hát persze, hogy megkapta a támogatást. Ki akarja azt a káoszt a nyakába venni, amit a miniszterelnök folyamatos előremenekülésben maga körül egyre-másra teremtett? De főleg ki akar új választást? Amúgy is olyan nehéz négyévente kicsikarni a nép bólintását. Közben meg - főleg az őszödi beszéd kiváltotta zavargások óta - a miniszterelnök másról sem beszél, mint hogy a csendes többség mögötte áll, ezért minden erkölcsi és politikai felhatalmazása megvan a kormányprogram végrehatására. Hogy nem ezzel a programmal kampányolt, ezzel semmibe veszi a választók akaratát, az a legkevésbé sem zavarja. Riválisa is nagyjából olyasmit ígért mint ő maga. Ilyen a demokrácia. Négyévente egyszer szavazunk, közötte a miniszterelnöké minden hatalom. Azt csinál, amit akar, akarom mondani, amit a körülmények diktálnak. Vagy lehetővé tesznek. A választó pedig bekaphatja.

Az elcsalt választásokat, majd az őszödi beismerést a miniszterelnök azzal is megfejelte - ami felér egy vaskos történelem-hamisítással -, hogy a fémdetektoros kapukon át egybesereglett vazallusai előtt a kordonokkal, rendőrökkel és biztonságiőr-seregekkel védett Művészetek Palotájában elmondott pár perces szösszenetében kijelentette: március 15-én nem is volt forradalom [9, 1]. Főleg nem az utcán. Meg egyébként sem. Valójában reformok voltak, amelyek március idusán valami füstös kocsmában fogalmazódtak meg pár bölcs hazafi fejében, és az áprilisi törvényekkel valósultak meg a törvényhozásban. Hogy eközben a feje tetejére állt a politikai rendszer - ez lenne amúgy a forradalom, mert hiszen korábban az Országgyűlés nem is hozhatott volna a Bécsi udvar akaratával szembemenő törvényeket -, az láthatóan vajmi kevéssé érdekeli a miniszterelnököt. Ő aztán tényleg nem akarhat forradalmat, ahogy azt a királyok se szokták akarni. Március 15. meg csak bokréta a nép kalapján, amikor ünneplőbe öltözik. Egy a kormány vezette izzadságszagú reformok mindennapjait színesítő ünnepek sorában.

Pedig a miniszterelnök néhány hete még nem is akart március 15-én beszélni [8], mi több, próbálta erre inspirálni politikus társait. Jobb a csendes megemlékezés, tanácsolta, amit hogy, hogy nem, csak Dávid Ibolya vett át; ellenben Demszky Gábor soha nem tapasztalt ordítással kapcsolta össze Március 15-ét az árpád-sávos zászlókkal és a fasizmussal - és mit ad isten a kormányfő is ott volt a hallgatóságban. Hogy ezek után mi lehetett a csendes megemlékezésre buzdító kormányfői intenció mögött, fogalmam sincs. Talán akkor még nem volt meg a forradalmat reformokká transzformáló isteni ötlet a fejében? Esetleg a megfelelő helyet nem találta? Végül a ceremóniamesterek ezt is, azt is meglelték. A felfedezett márciusi reformokban és a több oldalról is kiválóan védhető, monolit betonból épített Művészetek Palotája gyomrában. A történelem-hamisítást a miniszterlenök azzal koronázta meg, hogy nem mindennapi bejelentését még a honlapján is közzétette. [9] Szép, új, kerek világ. A kulcsszó: a reform. Az államreform. Azaz, az állam vezényelte reform.

Szóval, hallgatom a miniszterelnök megnyilatkozásait, és olyan érzésem támad, hogy mögötte áll a nemcsak a pártja, a liberális párt és a parlamenti többség, de a választók túlnyomó többsége is. Szinte hallom, ahogy a népek kórusban követelik a reformokat, mint az egyedüli alternatívát Magyarország felemelkedésére. Persze épp azokat, amiket a miniszterelnök vizionál.

Orbán Viktor. A kormánydöntő.

Nézem, hallgatom az egykori miniszterelnök, ma "az ellenzék vezére", alias Orbán Viktor gyújtó hangulatú beszédét a március 15-én a Március 15-e tér felett az Erzsébet-hídon, a Kossuth Lajos utcában és a hídláb körül összesereglett negyedmilliós tömeg előtt. Orbán Viktor elemében van, előtte zászlóerdő, hullámzó tömeg; ennyi neki szurkoló támogatót politikai riválisa csak az átkosban láthatott, ha ugyan látott. Orbán a kordonbontással leporolta és újratanulta a tőle korábban megszokott forradalmi szerepet.

Szóval, hallgatom Orbánt, amint a márciusi ifjak forradalmi hevületével követeli az új arisztokrácia elleni össztársadalmi összefogást. "Minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik" - dörögte a mikrofonba, majd megtoldotta azzal, hogy: "bármennyi idő is teljék el végzete beteljesedéséig, a hatalmon lévők felelőssége nem enyészik el, nem esik ki az emlékezetből." És nem felejtette el emlékeztetni a népet erkölcsi kötelességére: "Önmagát ítéli el a nép, ha felmenti bűnös vezetőit." [2] A nép izibe fel is kapta a fejét, és máris fogalmazza a fellebbezést. Megy a népszavazásra, aztán ha a kormány nem veszi komolyan az eredményt, elkergeti őt.

Mert a népnek joga van elkergetni a kormányt - mondta Orbán.

Persze, tudjuk, hogy Orbán Viktor megint a néppel szoros egységben fogalmaz. Mi mást kívánna az ő népe, mint ő maga. A kormány menesztését. Állítása szerint ugyanis létrejött az Új többség, amely az önkormányzati választásokkal adott hangot önnön többségének. Vitathatatlan tény, hogy soha ilyen mértékben nem voltak a választók elutasítók - 75%-ban - a kormány tevékenységével kapcsolatban [3], ami - különösen az őszi önkormányzati választások fényében - kétségtelenül interpretálható úgy, hogy Orbán Viktor és a Fidesz mögött áll a választói többség.

De valóban áll-e többség az ellenzék és annak vezére mögött? Vagy az egész csak érzéki csalódás? Fénytörés a kormány átgondolatlan, romboló és csak az EU-források megszerzését célzó politikája miatti össznépi elégedetlenség prizmáján? Háborgás a megszorítások, a pénzbehajtás, és ilyen értelemben a választási ígéretekkel ellentétes kormányzati politika ellen. De nem úgy áll-e a dolog inkább, hogy nem Orbán Viktor teremtett többséget, csupán megpróbál ismét az elégedetlen többség élére állni? Forradalmi hevülettel, "Le az arisztokratákkal!" jelszóval. Ahogy Petőfitől hallotta. Hallottuk. Idén március 15-ig.

Ugyanis Orbán politikai riválisa néhány órával később szépen el is vette a forradalmár jelzőt a költőtől. Petőfi, a reformer! Még kimondani is mosolyfakasztó… Látom magam előtt, amint a reformer Petőfi éppen újraírja az "Akasszátok fel a királyokat!" verse címét valahogy így: Reformáljátok meg a monarchiát!

Mindegy is. Hallgatom a volt miniszterelnök megnyilatkozásait, és olyan érzésem támad, hogy mögötte áll a választók túlnyomó többsége. Szinte kórusban követelik a kormány menesztését, az új arisztokraták felelősségre vonását, új választásokat, közben népszavazást és az elkúrt, bocsánat, elszúrt reformok miatti felelősök megbüntetését.

Kardos Gábor. A forradalmár.

Olvasom az indy-n az általam tisztelt Kardos Gábor élvezetes - olykor kissé túlságosan filozófikus, néha meg álmodozó, de általában azért érthető, helyenként igen lényeglátó - írásait [4, 5]. És az az érzésem támad, hogy ebben az országban nincs se jobboldal, se baloldal. Van csupán a minden realitástól elszakadt politikai elit, a magukat jobboldalinak és baloldalinak nevező pártok formájában, mögöttük pedig a mindent felélő, bekebelező, profitra konvertáló multik a globalizáció bibliájával. És vannak a civilek, az emberek, felsorakozva tömött sorokban az elittel szemben. Az igazi többség. Akik hol az utcán skandálva, tapsolva, hol gyújtogatva, követ dobálva, hol otthon a tévé előtt ülve, hol meg azzal, hogy el se mennek szavazni (mert "akár jobbra, akár balra szavazni vér ciki", © Kardos Gábor, [6, 7] ) utasítják el az establishmentet úgy ahogy van - Gyurcsányostul, Kókástul, Demszkystül, Orbánostul, emeszpéstül, szadeszestül, fideszestül. Mindenestül.

Azt az elitet, amelynek nincs jobb dolga, mint jobb- és baloldalra osztani a megbonthatatlan népet, hogy aztán polgárháborút szítson a két oldal között, azután meg lavírozgasson az össznépi zavarosban. De ezt meg lehet állítani - sejteti Kardos. Mit meg lehet, meg is kell! Nincs olyan, hogy jobboldali forradalom, meg baloldali forradalom, mert ha lenne, az polgárháborúhoz vezetne. És mivel nincs polgárháború, ezért nincsenek politikai oldalak által kezdeményezett forradalmak sem. De egyébként sincs "nép nélkül forradalom" - fogalmazza meg a legtriviálisabb politikai közhelyet Kardos [4]. Persze a néppel is már csak civil forradalom lehetséges az elvadult globalizáció világában - próbálom dekódolni Kardos gondolatait. A parasztlázadások, polgári- és proletárforradalmak ideje lejárt.

Kardos Gábor igazi tőről metszett civil forradalmat vizionál. Ahol a civil többség egyszercsak feláll, és lerázza a nyakára telepedett establishmentet pártjaival, vezéreivel, a népre fittyet hányó parlamentjével, hazug kormányával, képviselői költségtérítősdijével, Elit Védelmi Szolgálatával, nem a szabadpiacon megtollasodott milliárdosaival, és multijaival együtt. Legfeljebb az államfőt tartja meg, mert az most éppen nem szereti a klasszikus pártokat, igaz az alkotmányjogilag tájékozatlan népről is megvan a maga véleménye. Kardos víziója szerint már szinte csak a szikra hiányzik. Egy jó vezető, esetleg egy civil élcsapat (most szándékosan ne nevezzük pártnak), de talán már szikra is csiholódik valahol, csak még erősen fúj a szél, vagy a kova kicsit nedves.

Olvasgatom Kardos Gábor cikkeit, a cikkekhez írt hozzászólásokat, és olyan érzésem támad, hogy Kardos képviselte gondolatok, irányvonal mögött állnak a civilek. És mindenki civil, aki nem pártkatona vagy nem az elit tagja, ez ugye logikusan levezethető - vagyis Kardos monolit egységben látja a választók túlnyomó többségét. Nincs már se baloldal, se jobboldal. Csak a civilek. Szinte hallom, hogy kórusban követelik a pártok elsöprését, a színtiszta civil forradalmat, a multik megrendszabályozását, a kereskedelmi tévék, a bulvársajtó betiltását, tisztább, élhetőbb környezetet, kevesebb plázát, kevesebb gépkocsit. Új rendet.

Számoljunk csak! Ha Gyurcsány mögött áll a csendes többség, Orbán mögött áll az új többség, és Kardos is vizionál egy civil többséget, akkor nem vagyunk kicsit túl sokan ebben az országban? Nem érzékei csalódás ez? Esetleg a politikai píár áldozatai vagyunk? Nyilván. Ám ha így van-e, lesz-e, lehet-e új köztársaság? Az elit köztársasága helyett a civilek köztársasága?

Feltörhető-e az elit hatalma? És ha nem, akkor hogyan próbáljuk meg?

[folyt. köv.]

 Forrás:

[1] Az elnök a helyén volt (Lányi András írása a Magyar Hírlapban)
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=35645

[2] A Fidesz Március 15-i megemlékezésének összefoglalója
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=401904&rvt=2%20=

[3] Újabb mélyponton a kormányfõ és a kormánypártok támogatottsága
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=35243
http://www.gallup.hu

[4] Miért nincs forradalom, és mi van helyette?
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=35461

[5] Reformdiktatúra vagy civil forradalom
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=35597

[6] KORMÁNYÁLSÁG - Miért nincs ma legitim kormány és mi következhet ebbõl?
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=31929

[7] Válasz Kardos Gábornak
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=32019

[8] Mégis beszél Gyurcsány március 15-én
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=123863

[9] http://www.miniszterelnok.hu/mss/alpha?null&m10_doc=841&pg=2

Kapcsolódó cikkek