Navigáció
jön! jön!
- 2011-04-07 19:30
- 2011-04-21 19:30
- 2011-03-31 19:30
- 2011-04-29 19:30
Belépés
Legvitatottabb cikkek
Friss hozzászólások
- éntelen (nem ellenőrzött)
- Pash Cutter
- yyeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeah (nem ellenőrzött)
- Eötvös utca 10 (nem ellenőrzött)
- éntelen (nem ellenőrzött)
- éntelen (nem ellenőrzött)
- agapé
- Cenzné (nem ellenőrzött)
- Uio (nem ellenőrzött)
az imc hálózat
21. századi szocializmus: Most építsd fel!
Michael Lebowitz marxista professzor volt Kanadában, de amikor Venezuelában elkezdődött a földindulás, áttelepült Caracas undorító városába, és Chávez egyik fő ideológusává vált.
Míg korábban veretes akadémiai könyveket gyártott, legfrissebb műve, egy 120 oldalas, sárga kis füzetecske, kristálytiszta és egyszerű összefoglalása nézeteinek. Hogy minden aktivista megértse.
(a képen Lebowitz osztja Venezuelában)
Michael A. Lebowitz: Build it Now – Socialism for the Twenty-First Century.
(New York, 2006, Monthly Review Press)
A könyvecskét Lebowitz különböző előadásaiból rakta össze, de koherens és kristálytiszta egészet képez. Én személy szerint rég olvastam ennyire üdítően egyszerű, világos és lényegre törő szöveget. Nincs semmi fölös retorika, semmi fölös sallang, semmi érzelem (ne adj isten a neoliberálisok anyázása), szinte szárazon kopognak a gondolatok egymás után – de a sodrása, meg persze a téma komolysága nem teszi unalmassá.
Lebowitz a kapitalizmus logikájának bemutatásával kezdi, természetesen Marxra építve. Ez a harminc oldal ideális mindenkinek, aki nem akarja magát átrágni Marxon, ide most nem foglalom össze, mert másoknak meg közhely. A következő fejezetben gyorsan elregéli a neoklasszikus gazdaságtan, a szociáldemokrácia, majd a neoklasszikus gazdaságtan neoliberális köntösben való visszatérésének történetét – szóval kontextusba van helyezve minden, te meg úgy érzed, hogy egy hegytetőről nézed a kapitalista seregek menetét.
Hogy túllépjünk a kapitalizmuson, muszáj szert tennünk valami átfogó vízióra. „Van egy régi mondás, miszerint ha nem tudod hová tartasz, bármelyik út oda visz. Azt hiszem az utóbbi évek – a neoliberalizmus, az imperialista erőszak és az alternatíva létrehozására irányuló erőfeszítések megsemmisítésének évei – megcáfolták ezt a mondást. Tapasztalataink azt mutatják, hogy ha nem tudod hová tartasz, egyik út sem fog elvinni oda.” – mondja Lebowitz, majd a szemére veti a mai baloldali vagy globkrit mozgalmaknak, hogy lényegében beszopták a neoliberális propaganda „Nincs más alternatíva!” dübörgését. Így végül megmaradnak annál, hogy megpróbálják megmenteni az egészségügyet és az oktatást a privatizációtól, és próbálnak egy kicsit nagyobb egyenlőséget és egy kicsit több környezetvédelmet kicsikarni/kikönyörögni a tőkésektől.
Elveti azt a divatos elképzelést is, hogy létre lehetne hozni egy új társadalmat a hatalom megragadása nélkül. Az állam egyik legfőbb feladata az, hogy biztosítsa a kapitalista emberközi kapcsolatok reprodukcióját. Ha az állam nem kerül ki a tőke ellenőrzése alól, akkor az egész erejét – katonai és rendőri erejét, jogrendszerét, gazdasági forrásait – arra fogja használni, hogy megsemmisítsen minden alternatív kísérletet. Az államapparátus fölötti hatalmat meg kell szerezni, és egy új társadalom születésének szolgálatába kell állítani.
A lázadás aktorát viszont fölösleges előre meghatározni, ez mindenhol a helyi viszonyoknak megfelelően alakulhat. Lebowitz itt tehát elveti a marxista szakácskönyvet, ami tudni vélni, hogy a proletároktól fog megkelni a tészta. A harmadik világban ezzel szemben a huszadik század jó részében felfegyverzett parasztseregek voltak a változás motorjai, Venezuelában pedig meglepő módon nacionalista katonai összeesküvők és a nyomornegyedek népének furcsa szövetsége mozdította ki sarkaiból a régi rendszert.
Lebowitz szerint a szocializmus célja az emberi képességek teljes körű fejlesztése. Míg a tőke szempontjából az ember nem cél, csak eszköz, a szocializmus magát az embert teszi meg célnak. Ez az alapja Lebowitz egész gondolatmenetének.
Lebowitz következő premisszája az, hogy az emberek a cselekvésen keresztül fejlődnek. A szocializmus nem fog az égből alápottyanni, és a küzdelem nem csak azért kell, hogy létrehozzuk az új berendezkedést, hanem azért, hogy a küzdelem során magunk is megváltozzunk, és olyan emberekké váljunk, akik képesek ennek az új társadalomnak az alanyai lenni. (Che Guevarát emlegeti, aki egy új, szocialista embertípus születésének a szükségességét hangsúlyozta folyamatosan.) A szocializmus tehát egy folyamat.
Most az a feladat, hogy felépítsük a 21. századi szocializmust, ami sem nem a szociáldemokrácia emberarcú kapitalizmusa, sem nem a keleti blokk centralizált, bürokratikus tervgazdálkodása, sem nem a nemzetiszocializmus vérségi alapon limitált szolidaritása.
Mi nem a 21. századi szocializmus, kérdi Lebowitz.
- Nem állami. A döntéshozás és a kezdeményezés nem a hivatalnokok és az élcsapat-párt monopóliuma, és nem felülről lefelé történik.
- Nem populizmus. Ha az emberek az államtól vagy a Vezértől várják a válaszokat és a problémáik megoldását, akkor nem vesznek részt a cselekvésben és nem fejlesztik a képességeiket.
- Nem totalitárius rendszer. Mivel az embereknek különböző képességeik és szükségleteik vannak, fejlődésük során szükségképpen tiszteletben kell tartani a különbözőségüket.
- Nem technokrata. A technológia imádata megfertőzte a marxizmust és Szovjetunió (és kis hazánk) ipari torzszüleményeit eredményezte.
Mi jellemzi ezt a szocializmust?
- demokratikus döntéshozás a munkahelyen (szemben a tőkések kontrolljával)
- a közösség dönti el tevékenységének célját (és nem a tőkések)
- a termelés a szükségletek kielégítésére irányul (és nem a cserére)
- a termelőeszközök közös tulajdona (és nem magántulajdon)
- demokratikus, részvételi kormányzás (szemben a képviseleti demokráciával vagy a diktatúrával)
- a közös emberire alapozott szolidaritás (szemben az individualista önzéssel)
- a hangsúly az emberi fejlődésen van (és nem a termelésen)
„Meg vagyok győződve, hogy a munkás önigazgatás a kapitalizmus valódi alternatívája.” mondja Lebowitz, majd hosszan elemzi a jugoszláv munkás önigazgatási kísérlet tanulságait, (ami anno Tito alatt egy alternatívája akart lenni mind a nyugati kapitalizmusnak, mind a felülről irányított tervgazdálkodásnak)
Konklúziója többek között az, hogy a termelőeszközök közös birtoklása és a demokratikus döntéshozás a munkahelyen (szövetkezeti vagy egyéb formában) nem elég. Így van egy belső szolidaritást, viszont gyakran nem terjed ki a tágabb közösségre, és kifelé ugyanúgy a kapitalista verseny logikája szerint cselekednek.
Itt lép be egy másik elem szükségessége, a helyi közösségeké, amik képesek a saját jövőjükről demokratikusan döntést hozni.
Részvételi demokrácia kell hogy legyen tehát mind a munkahelyen, mind a közösségekben, a kettő között pedig szolidaritás. A 21. századi szocializmus képlete pedig úgy néz ki, hogy a közösségek demokratikus helyi tervezésen keresztül definiálják a szükségleteiket, amiket önigazgató termelők elégítenek ki.
by zap
Hozzászólások
a másik alapmü:a prout könyv
PROUT:A kapitalizmus után: az uj világ jövöképe.Magyarul is hozzáférhető.
Illetve olvasható a neten angolul.
www.prout.org
PRI:itt készül a venezuelai jövő
http://www.priven.org/index.php
Az egészhez
Az 1917 és 1989/91 közötti rendszer nem volt szocializmus (vö. árutermelés, bérmunka, munkamegosztás, hierarchia, állam). A közösségi tulajdon nem állami tulajdont jelent. Marxi nézőpontból a lényeg a termelők és a termelési eszközök ELVÁLASZTÁSA, e tekintetben majdnem közömbös, hogy a tulajdonos kicsoda (állam, magánszemély, részvénytársaság, befektetési alap), a lényeg az, hogy a dolgozóknak el kell adniuk munkaidejüket azért, hogy hozzáférhessenek a termelőeszközökhöz, amelyekkel értéket állíthatnak elő, s amelynek egy töredékét munkabér + szociális juttatások formájában visszakapják. Ez a kép mind a klasszikus (vagy akár a mai) kapitalizmus, mind az ún. „létező szocializmus” (tkp. államkapitalizmus)lényegét összefoglalja. Nem ártana, ha a t. hozzászólük elolvasnák Michael Lebowitz könyvét. Aki egyébként tavaly kapta meg a nemzetközi baloldal legtekintélyesebb irodalmi díjat (Isaac Deutscher Prize)azért a könyvéért, amelyet melegen ajánlok: BEYOND „CAPITAL”: MARX’S POLITICAL ECONOMY OF THE WORKING CLASS, 2. kiadás, Houndmills/Basingstoke: Palgrave Macmillan, 2003. Ez tkp. „A tőke” megíratlan IV. kötete. Sok tekintetben zseniális. Jó olvasást. Sziasztok.
Ideál-lam
Eddig nem néztem felétek, és érdekes-tanulságos, ám gyakran felületes vélekedéseket közöltetek!
Kezdem azzal, hogy
eddig minden államforma közmegegyezéz valamilyen változatával elfogadva erőszakos volt kivétel nélkül, sőt ez is fejlődött az emberevéstől a rabszolgaságon át a bérrabszolgaságon keresztül a mai gondolati terrorig,
amit számos „szórakoztató” műsor művel!
Pl. ha kapitalizmus az USA, akkor nem békéből háborúzik itt-ott.
Folytatom azzal, hogy minden eddigi államformában kitört és tombolt a hatalmi téboly, legfeljebb rejtőzve.
Érdekes volna elgondolkodni Kopátsy Sándor azon 1993ban kiadottan írott véleményén:
„Jelen század minden gazdasági sikere a politikusok szándékaival szemben a tömegek nyomására, vágyaiknak megfogalmazásával született.”
Mostanság szabadságunkban áll tájékozatlannak lenni, reklámokra figyelni, bedőlni mindenféle csábító
„Gyártó Terrornak”!
Pl. Volt idő, amikor a digitális óráké volt a terep, én azon dühöngtem, hogy ezek vagy hülyék, vagy „gazemberek”,
mert ugyanis nem az a lényeges, hogy 7 dallamból választhassak egyet,
hanem jobb lenne 7 időpontra tenni 1-vagy 7 dallamot!
Azttat még nem tudtam akkor, hogy a fej(lettebb)végeken már létezik mobil telefon, és abban helyből ilyen van!
Mobil: évente cégenként 20 tipus jön ki,
de jó, ha a technikai lehetőséget követő 3. évben csinálják meg azt, ami valóban használható is. Addig -azután sem- teljesértékű tájékoztatást nem adnak ki egyik tipusról sem!
Hát válassz kedvedre jót, ha tudsz!
Verseny is kétélű dolog:
1. Előbb hoznak ki új tipust, majd visszahívják az eladottakat, mert kicsi katasztrófa lett beépítve itt ott!
2. A természetben is az élőlények versenye tenyésztette ki az emberiséget!
Lehet, hogy hibás termék vagyunk?
Tehát a fő baj a gazdaságosság hibás megfogalmazásával van,
ugyanis, ha minden szart a maximális nyereséges darabszámra gyártanak le, akkor,
hát akkor ez van, amit látunk!
Ha viszont létezne józan ész birodalma lásd Rousseau műveit a demokráciáról,
nos bizonyára lehetne az újdonságokat a kikisérletező kistérségekben tesztelni, és a beváltakat átvinni szupergyárakba!
Államforma?
Mi van a multikkal?
Az országok labdába sem rúghatnak, pedig baj van a multikkal,
mert a befektetők, pláne Tőzsdézők hisztériája uralkodik a józan döntések felett.
Ezért képesek országok teljes élővilágát kipusztítani (írországban, hollandiában nem létezik repülő rovar, talán már szabadban élő madár sem, spanyolban, olaszországban most terjed ez az őrület), hogy üvegházrengetegeikkel az egész világot elárasszák a
satnya-ízetlen-szabadban elájulós, de tetszetős termékeikkel!
Mivel pedig az idealizált tömegtermelésük akár 1/3-ába kerül a jobb adottságú hagyományos termelésnek, ezért a hagyományos termelési módok kihalnak, az ott élőkkel együtt!
Ez nem erőszak?
Ráadásul önpusztító is…
A „Zöld Fasizmus” államformája közeleg, amikor minden elemi anyagi világot a tőke tulajdonol,
amikor liberális módon
minden élelmiszer, vagy szórakoztató műsor csupán.
De a „Zöld Fasizmus” megérdemli a kicsúfolást:
Víz = élelmiszer?
Hát a levegő?
Hát az élethez való jog?
Nos belevágok idézem magam máshonnan:
„Itt idézek egy ideillő osztrák filmből, amit beszélgető társam kapásból lehülyézett
2007.03.19-én MTV1 hétfő éjjel 22:30-tól 00-ig Megesszük a világot címmel:
(amiben elhangzott zárópoénként, de őszintén elmondva egy szupermanager által, hogy
a tiszta víz (és gondolom hamarosan a tiszta levegő is) nem holmi idióta környezetvédő szlogenekben felböfögött emberi jog többé, hanem tömeg-termelt-tisztított élelmiszer, amit mindenkinek meg kellene vennie szerintük, hogy tőkekoncentrációt pl. abból nyernek
és azután
az így kitermelten sok pénzből elgondolkodnának a multik, hogy
miként csurgatnak alamizsnaként egy kicsi tisztavizet a nyomorulttá tett szegényeknek is…) Ő mondta!
Azt a film elötte bemutatta, hogy a megtermelt élelmiszer már mindenkinek elegendő lehetne, de aki nem képes megfizetni, annak semmi sem jut, mert
lejáratkor megsemmisítik férgekkel megetetve! Se kutyamenhely, sem ember nem juthat hozzá, mert ez az EU előírása! Ha valaki adományoz, azért is fizessen adót, és az is legyen szavatosságon belüli.”
Nohát ez a hülye környezetvédők ellentéteként felhozott érvrendszer!
Meddig létezhetsz víz nélkül?
Mégis 1-2-3-4-7 napig?
Körülményfüggő!
Tegyük át ezt levegőre hány percig bírod túl sok víz (egy kanál vízbe fojtva) alatt?
Ha nem fizetsz, akkor a multi a víz alányom? És akkor ingyen ihatsz fulladásig, vagy fizetsz és újra vehetsz levegőt is?
De akkor fizetned kell a vízért is,
és azután a kajáért is, ha még jut rá,
majd dolgozhatsz, mert az is emberi jog, csak fizetned kell, hogy dolgozhass!
És ha jól dolgoztál, akkor alhatsz is egy fizetős hajléktalanszállón!
Végül, ha évekig jó voltál, akkor szekszre (sex, vagy mifene) is befizethetsz, és életed néhány ilyen engedélyezett napján a zakértő a farkad a fizetségért neked rendelt p-ba vezeti, és seggedre csap, hogy beindulj végre!
Hoppá a /-verziókat extra felárral kaphatod meg!
Csak az vigasztaljon, hogy a nő is fizetett mindenért, sőt ő a szülésért is külön fizet, különben benne hagyják a digi-dagi-daganatot, amit ez az aktus okozhat néha!
Stb.
Ja ne röhögj!
Előbb fizess! Azután röhöghetsz, ha még kedved volna rá!
Zöld Fasizmus jövőkép
Szépséges nemde?
Ezzel és az uralmi rendszerekkel szemben létrehozható lenne olyan jogrend (és nem a mai „jogterror”),
amelyikben valóban egyenrangú lehetnél akár az államgépezet legfőbb vezetőjével is. Ekkor
a kiscsoportok és vezetői kölcsönös felelősségi viszonyokkal kapcsolódnak egymáshoz, amiként a nagyobb rendszerekhez is,
addig, amíg az érdeketekben áll!
Piac alapú és versenyes, de jogegyenlőség, csakis önkéntes kapcsolódás, de sohasem alárendeltség, pláne nem alávetettség!
Mármost ez szerintetek Szoc-Kap, vagy Kap-Szoc, merthogy egyik sem, az biztos,
amint az is, hogy a létező rendszerekben létrehozható,
és csakis az maradhat fenn, ami valóban eredményesebben teljesíti a tömegek vágyait! Lássuk a vázlatát:
A mellérendelt állam a Rousseau-i demokrácia eszmény továbbfejlesztéseként alakult ki nálam.
A polgár és az államgépezet azonos rendű és rangú,
ám akármelyik ember, vagy intézmény vét az elfogadott erkölcsi elvek ellen, az alávetődik az elfogadott rendnek,
és bizonyító erejű állítás ellenében neki kell igazolnia a vétlenségét!
Azaz állami intézmény-kormányzat intézkedéseivel akkor lehet szembeszállni, ha igazolhazó azok túlmutatása a mellérendeltség felettiségbe.
Ekkor a vétkes önmagát veti alá a törvények szakcióinak pl. akkor, ha az emberséges léte mellé rendelt kötelezettségeit nem teljesíti.
Hogy ez miért jobb?
Mert semmiféle hatalmi piramis sem nehezedhet ránk elviselhetetlen magasságból, amíg mi nem adunk okot rá!
Pl. az adófizetés helyett adakozást teljesítünk, az éves adóbevallásaink szerinti arányokban elosztható befizetéseinkkel!
Mitől lesz adóbeszedés helyett adakozás?
Mondd olvasóm jártál iskolába, mentél orvoshoz, ittál vezetékes vizet, utaztál kötúton, stb.?
Ha ezek neked is kellenek, akkor beírod az adóbevallásodba a kérdőívben, hogy te milyen arányokat tartasz jónak max 100% adómérték összeggel.
Ezzel mindenki évente frissíti az ország jövéjéről alkotott pénzügyi arányokat.
A költségvetés pedig az elosztandó teljes adakozás végösszegéről vitázik a már beérkezett adatok feldolgozása után!
DLL= i(d)eá(l)-(l)amer!
Tiltakozom mind a magam, mind a szabadban élő holland madarak nevében.
Gyere csak ide, és szúnyog barátaink úgy kiszívják a véred, hogy menten rádöbbensz saját hülyeségedre!
Ideál-lamer
És rád milyen hatalmas piramis nehezedik, ember?
Magadnál vagy, amikor egy hippokrata tanai alapján építesz államrendet? (de kinek?nekem nem, az biztos)
Köztudott Rousseau-ról, hogy az „Emile, avagy a nevelésről” egyik erkölcsfilozófiai alapműve volt.
Ehhez képest mennyire volt a gyakorlatban megvalósítható kiagyalója által? Semennyire: Rousseau mind a négy(!) gyermekét árvaházba adta! (szemét geci<-saját vélemény)
És ne gyere nekem azzal, hogy a filozófia esetében nem számít az, mennyire konzekvensen tudta/tudja képviselni azt a „szerző”, vagyis nem számít a személye (és így az élete sem)!
Akkor mi számít?
Az, hogy végre nézzünk már a szemellenzőkön túlra is.
Persze ezt te úgysem fogod érteni.
Ideál-lam
hóhó, ez a magyar nyelv teljesen új dimenziója számomra!
Ha már részvételi demokrácia...
2007. április 6., 17 óra
Bp. VI. ker. Király u. 50. Sirály Kávézó (körút felől)
A RÉSZVÉTEL DEMOKRÁCIÁJA
A legitimáció forrásai a mai demokráciákban Átláthatóság,
titoktalanítás, „napfény kormányzás” – információszabadság és legitimáció. Deliberatív demokrácia kísérletek, modellek és technikák Európában, Amerikában és Magyarországon. Bibó időszerűsége és a hatalommegosztás elvének korszerűsítése. Társadalmi részvétel a közfontosságú folyamatokban – itthon és Európában.@–demokrácia.
Vendég:
– Majtényi László jogász, volt Adatvédelmi Biztos
– Pataki György közgazdász (Védegylet / essrg )
Nem csak a tulajdonviszonyok átalakítása, tulajdonképpen semmilyen társadalmi szintű változás nem érhető el a vele szemben ellenállást tanúsítók bizonyos mértékű és jellegű kényszerítése nélkül. És ez a fő csapda: aki elhiszi, hogy neki szabad erőszakot alkalmazni az általa üdvözítőnek vélt cél eléréséhez, az nem érti, hogy a cél maga éppen az erőszaktól, mások kényszerítésétől és elnyomásától való teljes megszabadulás.
Ugyanakkor a status quo fenntartása ugyanúgy kényszert, erőszakot igényel, főleg, ha egyre több az elégedetlenség, a kilátástalanság a változás iránti igény. Aki nem látja a kapitalizmus erőszakosságát, az ugyanúgy romantizálva, eltorzítva látja a valóságot, mint aki a forradalomban világjobbító erejében hisz. (És most nem is érintettem a gazdasági kizsákmányolásban rejlő erőszakot.)
Nem azt bizonyította be a történelem, hogy az emberek nem tudnak egymással békében, szolidaritásban, egymást segítve élni, vagy, hogy „az egyenlősdi nem működik”, meg, hogy az „emberi természet ilyen és olyan rossz” ezért „minden ezt megkérdőjelező társadalmi berendezkedés erőszakos”.
Nem.
A történelem egy dolgot bizonyított be.
Azt, hogy a szolidaritást kikényszeríteni nem lehet.
A jelenleg élő elidegenedett, individualizmusra kondicionált embertömegekből nem lehet mesterségesen individualizmust meghaladott, az emberek, az élet, a világ egységét megélő „szocialista embertípust” kialakítani.
Ami viszont lehet: működő, élő közösségeket szervezni azoknak az embereknekakik maguk már inkább így szeretnének élni.
Mindig is voltak erre példák, de most ismét egyre több az ilyen kezdeményezés.
Egyrészt, ha elfogadjuk az erőszak elvetését, akkor egyszerűen nincs más megoldás azok számára, akik nem akarnak a „verseny” állandó őrületében élni, másrészt, szélesebb perspekrívából nézve, ezek a közösségek azok az alapok, aminek alulról fel kell épülniük. Ez az a „tevékenység”, ami kialakítja a közösségi embereket, ha igaza van Lebowitznak abban, hogy az ember csak a cselekvésen leresztül fejlődik.
A küzdelem, - de nem a másként gondolkodókkal, a fejlődés ellenségeivel, a kapitalistákkal, hanem saját magunkkal. A tudatosabbá válás mindenkinek a saját belső gravitációjával, saját elidegenedettségével való küzdelmet, a saját társadalmi programozottságától, saját őseinek sejtjeiben rögzült őrületétől, szenvedésétől és félelmeitől történő megszabadulása jelenti.
Hogy majd később, amikor már az individulaizmusra épülő társadalom, saját alapjainak szétrombolása után, összeomlik, ezek a közösségek majd milyen formában szervezik újjá az életet, az majd kialakul. Addig valószínűleg olyan katasztrófák, olyan szenvedés vár még ránk, ami a legkőszívűbbekben is felébreszti majd a szolidaritást, mindenféle kényszer, vagy marxista esti iskola nélkül is.
Amíg azonban ez be nem következik, az országok szintjén, a politikai színtéren indított próbálkozások mind elmennek rossz irányba. Ez lesz, (vagy talán már van?) Venezuelában is.
És az újabb kudarcok, a nehézségek, az elenállás felbukkanására egyre erősebb akarattal, egyre erőszakosabb, diktatúrikusabb reakciókkal válaszoló „szocialista” társadalom-tervezők, mint Chavez tovább szolgáltatják a „bizonyítékokat” az individuális társadalom fenntartói számára, akik nem is késlekednek soha újjal mutogatni: Lám, nincs más választás, csak a kapitalizmus, vagy a véres diktatúra.
Ne dőljetek be nekik!
De ne dőljetek be a forradalmároknak se !
Ne dőljetek be senkinek, aki erőszakkal akar változást elérni, vagy erőszakkal akarja a változásnak útját állni.
Változtatssatok a saját életeteken, és a jó példa révén fog terjedni a tudatosság.
Nincs más forradalom: minden egyéb csak lázongás.
1. A kapitalizmus 300 évig volt hatalmon, és annak is sok válfaja van. Könnyű azt mondani, hogy „persze a szocializmusnak ez csak kettő fajtája volt”, mert így lehet trükkközni a kapitalizmussal is.
2. Az államosítás szerintem igen is szükségszerűen gonosz és igazságtalan. Ha neked van valamid azt senkinek sincs joga elvenni tőled. Ha egy ember kersett egy hónapban 200000 FT-t, akkor nem lopható el tőle, még akkor sem, ha a szomszédja éhezik. Ez igaz az adózásra is(ezért jó ötlet az egykulcsos SZJA)! Természetesen keresztényként a szolidaritást és a szegények segítését fontosnak tartom. Szoktam is pénzt áldozni karitatív célokra, de a sajátomat és szabad akaratomból, nem pedig állami kényszerítésre!
3. Szerintem igenis, hogy a termékek között szabad a választási lehetőség. „Bemesélik, hogy ez és ez milyen jó” Ez így van, vitathatatlan, ez a reklám! Az indyn volt egy cikk, hogy: „A TV-Shop a legszegényebbeket csapja be” Na ekkor lehet dőlni a röhögéstől! Aki elhisz mindent a TVben az egy birka, és megérdemli a sorsát! Mindenkinek tájékozódnia kell, felmérnie, hogy valóban milyen lehet az a termék. Aki egy kipróbálása után másik terméket is vesz a rossz forgalmazótól az már tényleg kegyetlenül sötét…