
A Globális Népi Akciófront (Peoples’ Global Action) egy nemzetközi kezdeményezés, amit kilencvenes évek új internacionalista stratégiái és a zapatista felkelés inspirált. De mi is tulajdonképpen a PGA?
1998. február 23-25-ig volt egy találkozó a svájci genfben, ahol akülönböző mozgalmárok találoztak a világ minden tájáról, hogy egy ellenállási hálózatot hozzanak létre a világpiac és a WTO ellen. A PGA egy decentralizációra és autonómiára épülő hálózat — egy olyanhálózat, aminek nincsenek képviselői, tagjai vagy bejegyzettszervezete.
Az európai PGA már 4 találkozót szervezett. Több száz aktivista cserélte ki tapasztalatait egymással és élte meg a vágyait együtt, hogy aztán kampányokat és akciókat szervezzenek, folyamatosan tartva egymással a kapcsolatot az Internet és fizikai találkozások segítségével. A találkozó 2001-ben Milánóban (Olaszország), 2002-ben Leidenben (Hollandia), 2004-ben Belgrádban (Szerbia), 2006-ban pedig Dél-Franciaországban (a központi konferencia Dijonban) volt.
A legtöbb PGA találkozó (négyből három) valódi autonóm helyeken zajlott. Ez egy határozott politikai döntés volt. A PGA-ban résztvevőemberek és csoportok számára létfontosságú az autonóm kezdeményezések támogatása, az olyan helyeké, ahol az emberek a mindennapi életüket a kapitalista elnyomás ellenében próbálják megszervezni.
Az 5. európai PGA találkozó
Sok gond és baj után, ami az új PGA zászlóvivők keresésével járt, végül görög aktivisták vállalták a feladatot, hogy felkarolják a következő PGA konferencia ügyét, ami így Görögország északi részén lesz. A helyszín kiválasztását sok vita kísérte, amit a konferenciafelhívás bevezetője részletesebben is tárgyal majd.
Nem csak a konferencia miatt, hanem az ellenállás jobb összehangolása érdekében is fontos, egy hónapos információs körútra indulunk a balkánkörnyéki országokba.
A balkáni PGA infotúra bemutatása
A 2004-es belgrádi találkozó után nagy volt a lelkesedés a balkánkörnyéki alulról jövő kezdeményezések, tekintélyellenes és antikapitalista csoportok és emberek hálózatosodása iránt. Ennek ellenére mégsem jöttek létre gyümölcsöző kapcsolatok, talán pont azért, mert nem voltak megfogható célok. Néhány résztvevő már az elején érzékelte ezt a "hálózatosodás a hálózatosodásért" típusú problémát.
Az infotúra ötlete nem újdonság. Ugyanakkor ez az első eset, hogy balkáni aktivisták körbejárják a környékbeli csoportokat és országokat, hogy beszéljenek azokkal, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak és éreznek, illetve hasonló gondokkal küzdenek.
A következő dolgokat tarjuk fontosnak megjegyezni az infotúráról:
a) Az infotúrát nem csak a PGA konferencia szervezése miatt vállaltukfel, ami magában is kitűnő alkalom a közös beszélgetésre éscselekvésre, hanem azért is, hogy — talán először — a konkrét együttműködés stratégiáin dolgozzunk.
b) Felhívjuk a tekintélyellenes, autonóm, antikapitalista és más hasonló csoportokat, hogy vegyenek részt a PGA konferencia megtervezésében és megszervezésében.
c) Vitassuk meg a balkáni régió jelenlegi állapotát, a kapitalizmus előretörését és az állami erőszak terjedését. Gondoljuk el, hogy mit jelent a fal leomlása és az a sor háború, ami végigsöpört ezen aterületen.
d) Végül szeretnénk hangsúlyozni, hogy felhívásunk azoknak a csoportoknak és egyéneknek szól, akik túl akarnak lépni a hierarchikus társadalmi berendezkedésen, és akik harcolnak az elnyomás és a kapitalizmus ellen.
Néhány szó a PGA konferencia témáiról:
Hamarosan elkészül egy részletesebb leírás az egyes témákról, ami összefoglalja az előző találkozók tapasztalatait és a következőtalálkozó terveit. Itt most csak jelezzük, hogy jelenleg ezeken a témákon dolgozunk:
• Digitális küzdelmek és az autonóm információáramlás eszközei, mint az indymedia, a közösségi rádiók, stb.
• Biotechnológiai uralom és céges biotechnológiai lobbik
• Precarity (létbizonytalanság)
• Se országokat, se határokat
• A Balkán
• A Közel-Kelet
• Diákok harca
• Zapatista és bennszülött életterek
• Öko-közösségek (föld és szabadság)
• Globalizációkritikus mozgalom (G8, csúcstalálkozók, stb.)
• Állami elnyomás / ellenőrzés és szolidaritás
• Éghajlatváltozás és más környezetvédelmi témák
• Csináld magad
• Fegyver helyett kenyér
Magától értetődő tény, hogy a konferencia témái megbeszélés tárgyát képezik, és nyitottak bármilyen kiegészítésre.
A konferencia idejére a következő munkacsoportokat szeretnénk felállítani:
• fordítás
• vízum
• technika
• helyszín
• hírlevél
• bemutatkozás és hálózatosodás
Javaslatok megbeszélésre és a hálózatosodás folytatására:
• Infopont hálózat
• Világtalálkozó
• Következő kampányok
• A PGA jövője
• Hálózatosodási stratégiák
• Következő európai találkozó
Az infotúra tervezett megállói:
• Isztambul
• Szófia
• Románia
• Ljubljana
• Budapest
• Zágráb
Elérhetőség: infotour_@no-log.org
Hozzászólások
hinnye ez érdekelt volna csak lemradatam. lesz még?
gyertek
Persze minden szerdán, a fent megjelölt helyen, és időben!
gyertek
és az meddig tart???
gyertek
amíg bírja a pinád a toszást!
gyertek
????
a zapatista az olyasmi , mint a gyurcsányista????vagy még undorítobb????
teaház
érted teaház
judea
Ez a megnevezés olyan ismerős, nem a Brian életében hallottam már ezt?
köszi, hogy ilyen közel raktátok :)
Processor's Giga Action
http://prohardver.hu/hirek/2007-09-14/mar_termeli_aramot_uj_lenovo_think…