indy.media.hu független média központ

Musharraf pakisztáni elnök szükségállapotot vezetett be, amikor
kezdett kifogyni a hatalma fenntartását garantáló demokratikus
eszközökből. A krízisállapot legutóbbi hírei szerint lemondott
főparancsnoki rangjáról, de csak azért, hogy újabb ciklust kezdjen,
mint civil államfő. A pakisztáni választásokat 2008 január 9-re tűzték
ki. Sok pakisztáni küzd a diktátor és a politikai elit hatalma ellen.

2008 december 7-én pénteken este 7 órakor a Közértben, a Lugosi Béla
Club szervezésében vetítjük a ‘Missing in Pakistan’ című filmet, utána
pedig szkájpon beszélgetünk egy helyi aktivistával a pakisztáni
helyzetről. Cím: Tűzoltó utca 33/a.

Musharraf az Amerikai Egyesült Államok szövetségese a ‘Terror Elleni
Háborúban’, ami külpolitikailag megvédi a felelősségre vonástól,
belpolitikailag pedig jó ürügy arra, hogy bárkit megsemmisítsen, aki
közte és a hatalom között áll. Az amerikai szóvivők azzal hitegetik a
honi és a nemzetközi közvéleményt, hogy az elnök tartja féken a
terroristákat Pakisztánban, pedig azok a politikai káoszt kihasználva
újabb városokat foglalnak el — sokszor a lakosság
együttműködésével. A mozgalmas pakisztáni történelem ha mást nem,
azért lehetőséget adott a pakisztáni lakosságnak, hogy fogalmat
alkosson a demokrácia alapvető elveiről, amit most lábbal tipor a
diktátor. Ezért viszonylag széles körű tiltakozó mozgalom bontakozott
ki, ami az egész értelmiséget felöleli: a bírói kar, a sajtó, a
politikai ellenzék és a civil mozgalmak egymással szolidaritásban
küzdenek az alkotmány visszaállításáért. Milyen új elemek bontakoznak
ki ebből a politikai drámából?

Természetesen nehéz megmondani anélkül, hogy valójában részese lennénk az eseményeknek. Hipotéziseket azonban fel lehet állítani a szórványos hírek alapján. A pénteki beszélgetés pont az ilyen félinformációk tisztázását, megvitatását szolgálja.

1. Esztétikai újítások

A tüntetők alapvetően két követeléssel állnak elő, amit egyesek
sajátos — és újrafelhasználható! — formában fogalmaznak meg. Először
is, a magyarországi "monnyonle" tipusú üzeneteket, vagyis a diktátor
eltávolítását követelő jelszavakat a népi graffiti nyelvén az
‘eject’ jel helyettesíti. Másodszor, az alkotmány visszaállítására
a ‘resume’ jel hív fel. Mindkét ikont a különböző multimédia
lejátszók használata közben sajátítottuk el, és mára konkrét műveletek
globálisan olvasható jeleivé váltak. Ezeket a transznacionális tőke
által bevezetett piktogrammokat használják fel a pakisztáni
ellenállási mozgalom aktivistái politikai követeléseik
 megjelenítéséhez!

2. Elosztott elnyomás versus hálózatos ellenállás

Nehéz megmondani, hogy az ‘alacsony intenzitású konfliktus’ az
ellenállás hálózatosodása, vagy pedig az elnyomás elosztott jellege
miatt alakult ki. A legvalószínűbb, hogy a tömegtájékoztatás
beszüntetése miatt estek szét a frontvonalak, hiszen a médiának fontos
szerepe van egy országnyi/városnyi társadalom
összetartásában. Mindenesetre a kormány a politikailag aktív
értelmiség és az ellenállás legtöbb szereplőjét bebörtönözte, az
Amnesty International és független kommentátorok szerint a börtönökben
a kínzás a mindennapi valóság része. Azonban ezek az események egy idő
után már nem jutottak el a néphez a médián keresztül, hanem alternatív
hírforrásokon keresztül és szóbeszéd útján terjedtek a hírek. Tehát az
elnyomás nem nagy leszámolásokban valósult meg, hanem egyéneket
raboltak el az otthonukból, nagy számú de kis intenzitású konfliktusok
formájában. Az állami elnyomás tehát konkrét személyekre és helyekre
koncentrálódott ahelyett, hogy az egész országban láthatóvá tette
volna a szükségállapot diktatúráját. Ezért csodálkozott Saskia Sassen
szociológus, amikor Pakisztánba látogatott: az utcákon úgy folyt a
mindennapi élet, mintha mi sem történt volna, aztán a konferencián,
ahova érkezett, többen nem tudtak előadni, mert akár épp aznap éjszaka
börtönözték be őket.

A fonák másik felén, az ellenállás oldalán hasonlóképpen festenek a
dolgok. Nincsenek nagy, bejelentett tüntetések, amiket a médián
keresztül reklámoznak a szervezőik, illetve nem is lehetnek, hiszen az
erőszakszervezetek nyilvánvalóvá tették, hogy a tüntetők véres
elnyomásra számíthatnak. Nem lehet megrohamozni a téli palotát. Ebben
a helyzetben decentralizálni kell az ellenállást: egy nagy,
megtervezett tüntetés helyett sok kis, spontán akciót kell csinálni. A
városokban nagyon sok ilyen történik, néhány tucat résztvevővel és
rövid időtartammal. A tüntetők ilyenkor remélik, hogy sikerül
kommunikálniuk a passzív lakossággal még mielőtt a hatóságok a
helyszínre érkeznének. Gyakorlatilag ebbe a kategóriába tartoznak a
fent említett politikai graffitik is, amelyeket egyszerű és gyors
felrajzolni. Az ellenállás gócpontjai nem időben, hanem térben
határozódnak meg. Pl. a Karachi Sajtó Klub egy ilyen hely, ahol
rendszeresen összegyűlnek az emberek kifejezni a politikai
álláspontjukat és híreket cserélni. A tüntetéseket sokszor SMS-ben
szervezik, a mozgalom kommunikációja pedig sok kis Internetes blogon
keresztül történik, melyeket egy amerikai pakisztániak által
működtetett wiki próbál szintetizálni.

Tehát hálózatok, hálózati taktikák állnak szemben egymással, és
természetesen rögtön feltűnik, hogy milyen sokféle hálózat lehetséges,
és hogy a decentralizáció, mint stratégia nem feltétlenül
hatalomellenes. Másrészt érdekes lenne összevetni a történteket a
magyar szélsőjobboldal utcai aktivitásával, ami sok mindenben
ellentmond a fent leírtaknak. Például annak ellenére, hogy Pakisztán
sokkal mozgalmasabb történelemmel rendelkezik, mint Magyarország, itt
mégis sokkal fontosabb a történelem a szélsőjobbos mozgalom
szempontjából. Az ellenállás gócpontjai történelmi évfordulók körül
alakulnak ki, tehát időben csomósodnak. A kommunikáció retrográd
történelmi jelképeken keresztül történik, nem kreatív újrafeldolgozás,
eltérítés útján.

3. Történelmi tanulságok

Végül hátborzongató látni, ahogyan a civil mozgalmak elérik a
határaikat nemcsak Pakisztánban, hanem más ázsiai országokban is. A
nyugati tipusú civil mozgalmak egy ideig úgy-ahogy fejlődhetnek, de
amikor politikai tényezővé válnak kiderül, hogy mégis egy katonai
diktatúrával állnak szemben. Az addigra szépen felfejlődött civil
mozgalmat ekkor egyszerűen legéppuskázza vagy bebörtönzi a
hatalom. Tehát csak akkor van értelme civil mozgalmakat építeni, ha a
mozgalom felkészül arra, hogy az állam használni fogja az
erőszakmonopóliumát. Nem egyértelmű, hogy erre egyáltalán van-e
lehetőség egy civil mozgalom keretein belül.