Thetánok harca

A scientológia hazai nagyágyúi a kormány kábítószerügyi szakértői akarnak lenni?!

2011. március 3-án 11 órakor kerül sor a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság nem kormányzati tagjainak megválasztására. Ez hétköznapi szóhasználattal azt jelenti, hogy ekkor kerül sor a kormányzati munkát a kábítószerekkel kapcsolatos ügyekben tanácsaival segítő civil testület megválasztására. Ez a bizottság a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság vagyis egyszerűbben a KKB.

Ebbe a testületbe eddig a drog-prevenciós és rehabilitációs ágazat olyan elismert szakértői foglaltak helyet mint Sárosi Péter a TASZ drogpolitikai programvezetője, Dr. Szemelyácz János a Baranya-megyei Drogambulancia vezetője, Gondi János a prevenciós szervezeteket tömörítő MADÁSZSZ elnöke és Topolánszky Ákos a drogterápiás intézetek szövetségének a MADRISZ-nak az elnöke.

Most azonban akár döntő fordulat is beállhat a KKB életébe, ugyanis a március 3-án tartandó szavazásra a szcientológiai egyház számos szervezetét mozgósította. A funyiro.hu alaposan áttanulmányozta a szavazati joggal rendelkező szervezetek és a tisztségre jelölt személyek listáját. Ezt követően azt állapította meg, hogy a szavazati joggal rendelkező szervezetek több mint 10%-a, míg a tisztségre jelöltek cca. 25%-a hozható összefüggésbe a hazai szcientológia egyházzal. Ráadásul a választási névsorban öt olyan személy nevére leltünk rá, akiket a Heti Válasz egyik korábbi cikke a 100 legbefolyásosabb hazai scientológus között említ.

A fő kérdés azonban az egyrészt az, hogy mi a célja a scientológia prominenseinek a kábítószerügyi bizottságban, illetve hogy lesz-e elegendő mozgósító ereje a kétes hírnevű egyháznak, hogy jelöltjeiket valóban be is tudják juttatni a kormányzati munkát segítő testületbe.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

régiekkel az új drogpolitikát

Nem sikerült nekik, maradtak a régi „civil szakértők”.
http://drogriporter.hu/kkbvalasztas

nem kérdés

„A fő kérdés azonban az egyrészt az, hogy mi a célja a scientológia prominenseinek a kábítószerügyi bizottságban”

Mint azt elég világosan tudni lehet, a szcientológiai egyház elsősorban a kábítószeresek között toborozza a híveit, és miközben megmenti őket az önpusztítástól, engedelmes hívekké formálja őket. Az egyház személyiség fejlesztő programja nem más, mint a kábítószertől céltalanul tévelygő lelkek gyógyítási programja, amelyben az újdonsült hívő lelkének, és életének legbelsőbb titkait is megosztja az őt beszervező taggal (tartótiszttel), és így eltéphetetlenül teljesen annak befolyása, irányítása alá kerül. Az egyháznak nincs olyan programja, amely az egészséges emberek számára is vonzó életmód alternatívát jelentene, hiszen egy egészséges embert nincs miért megmenteni. Tehát a szcientológiai egyház úgy küzd a kábítószerek ellen, hogy számukra az a legjobb, ha mindenki előbb a rabja lesz, és ezután lehet őt megmenteni.

jó lenne, ha konkrétabban

jó lenne, ha konkrétabban leírnátok, hogy milyen szervezetekről és személyekről van szó.

kaonak - scientológus élmunkások, névvel , fotóval

Kao, ha szembe akarsz szállni velük erre a legjobb a minél nagyobb nyilvánosság. Erre nagyon nagy szükség van ,mert valóban meglehet a veszélye annak amit írsz, ha szép csendesen beteszik a lábukat.

A scientológia hazai nyomulásáról lásd az alábbi cikket és fotót az élmunkásokról
 ://objektivszcn.blog.hu/2010/12/16/kituntetest_kapott_az_egyik_szcientologus_vezeto_az_opni_bezarasaert

xenu és a thetánok

Ime egyházuk titka:
xenu a galaktika ura
Az egyház szerint ennek a történetnek az elmondása szerzői jogokat sért meg. Mivel ez a történet egy amerikai bírósági tárgyaláson tanúvallomásként elhangzott, az Egyesült Államok törvényei szerint tanúvallomásként nyilvános köztulajdonnak számít.

Xenu története fontos szerepet játszik az egyház mitológiájában, csak a szcientológia magasabb szintjét elérő, ún. OT III-as egyháztagok hallhatják. A mitológia szerint a gonosz Xenu 75 millió évvel ezelőtt az egész Galaxisból sok milliárd űrlényt fogdosott össze, lefagyasztotta őket, és leginkább a mai DC-3-as típusú repülőgépekre hasonlító űrhajókkal a Földre hozta őket, s itt egy vulkánba dobta a lefagyasztott lényeket, a vulkánt pedig felrobbantotta egy hidrogénbombával. Az űrlények kiszabaduló lelkeit egy speciálisan e célra épített „lélekszívóval” fogta fel, majd a fogoly lelkeket „agymosásnak” vetette alá, s így engedte szabadon őket. Az űrlények lelkei, a „thetánok”, később az evolúció során az emberi lényekben találtak otthonra, és ezek a thetánok okozzák az emberek érzelmi problémáit. De szcientológiai kezeléssel, „auditálással”, ezektől a thetánoktól meg tudunk szabadulni
 (wikipedia)