Címlap

Tudósok kimutatták: tüntetni öröm

| vasárnap, 2009. november 1.
A cinizmus szép példájára akadtunk a Népszabadság Online-on. De még ezt a cinizmust is Kádár-korszak beli sorok közé írással tompítják gyávaságukban. A cikk arról szól, hogy a civil aktivisták azért tüntetnek, mert patologikus nárcizmusban szenvednek, és mert így érzik, hogy élnek. Kb. azt sugallja a cikk, hogy akik politikailag aktívak, azok lúzerek (nincs lóvé? nincs csaj/pasi?), és kb. olyanok mint egy nyálcsorgató vallási szekta. Persze a cikket meg lehetett volna írni úgy is, hogy "kedves politikailag demobilizált, alatvalóvá tett magyar állampolgárok! Tudósok kimutatták: Tünetni öröm!" (a cím még ezt sugallja, de a cikk már keményen odamondogat a hatalom nézőpontjából a sok izgága civilnek)

Mert tüntetni öröm
http://nol.hu/kulfold/metazin/mert_tuntetni_orom

A tüntetők, a civil mozgalmak tagjai és az egyéb aktivisták általában a közérdekre vagy az erkölcsre hivatkoznak. Pszichológusok szerint azonban az önérdek is motiválja őket: a politikai szerepvállalás értelmet ad az életnek és örömérzést kelt.
Metazin| NOL| 2009. október 22. |nincs komment
nyomtat email plusz mínusz undefined kedvencek / megosztás
Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!
Egy tüntető emeli magasb…
Egy tüntető emeli magasba a tiltakozó szöveget a Chevron központi irodája előtt
Kimberly White

„A politikai aktivizmust általában a cselekvésre ösztönző igazságtalanságokkal szokás magyarázni. Ezek szerint az elégedetlen aktivistákat a dolgok állása és ideológiai ellenfeleik tettei késztetik cselekvésre. A legfrissebb kutatások szerint azonban ennél többről van szó: az aktív politikai szerepvállalók örömüket lelik a cselekvésben, és boldogabbak – még akkor is, ha politikai szempontból nem sikeresek. Pszichológusok szerint az aktív politikai szerepvállalás nemcsak boldogabbá tesz, hanem fokozza a közösséghez tartozás és a szabadság érzését is, erőt ad és transzcendentális élményt nyújt. Más szóval a politikai aktivisták olyanok, mint a boldog katonák” – olvassuk Drake Bennett esszéjét a Boston Globe-ban.

A politikai aktivisták és a tüntetők rendszerint a közügyek, az ország érdeke vagy az erkölcs iránti elkötelezettségükkel indokolják fellépésüket: nemes célokat szeretnének megvalósítani, vagy ordító igazságtalanságoknak akarnak véget vetni. Gyakran úgy tesznek, mintha tetteiket semmilyen önérdek nem motiválná. Pedig egyre több pszichológus jut arra a következtetésre, hogy az aktív politikai szerepvállalás növeli a boldogságot. „Az aktivizmusnak terapeutikus oldala is van.”

Christopher Lasch amerikai kultúrtörténész már a hetvenes évek végén azt állította, hogy a hatvanas évek diákmozgalmárai patologikus narcizmusban szenvedtek. Saul Alinsky, a legendás politikai aktivista 1971-es Tanácsok radikálisoknak című kézikönyvében arról írt, hogy a politikai aktivistákat leginkább a kalandvágy hajtja. Sőt, akár az ókori görögökre is visszavezethetjük a politikai cselekvés és a boldogság összefüggését: már Arisztotelész felhívta rá a figyelmet, hogy a politikai részvétel elengedhetetlen a boldogságoz.
 HIRDETÉS

A közelmúltban több pszichológus is arra a következtetésre jutott, hogy Arisztotelésznek igaza lehet. Tim Kasser és Malte Klar egy nemrégiben megjelent tanulmányban kísérleti módszerekkel igazolta, hogy a közös politikai cselekvés – legyen az egy petíció benyújtása vagy akár polgári engedetlenség – egyaránt örömérzetet kelt. „Következtetésünk szerint az aktivisták végre úgy érzik, hogy valóban élnek, és ez felvillanyozza őket” – foglalta össze a tanulmányt Kasser.

Más kutatások is hasonló eredményre jutottak. 2001-ben négy amerikai pszichológus egy tanulmányban azt igyekezett bizonyítani, hogy a mások érdekében vállalt önzetlen politikai cselekvés öröm forrása.

„A politikai aktivizmus ereje abban rejlik, hogy hozzájárul a boldogsághoz. Az embereket jó érzéssel tölti el a meggyőződés, hogy megváltoztatják a világot. Az önkéntes cselekvés fokozza az önállóság érzését, miközben egyúttal erősíti a társas kötelékeket és az összetartozás érzését: az aktivisták transzcendentális élményben részesülnek azáltal, hogy egy közösség részeivé válnak. Mindez pedig örömmel tölti el őket.”

Hogy boldogítani kívánt polgártásaiknak örömöt szereznek-e a különféle politikai célokat követő aktivisták, az már nem a pszichológiára tartozik.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
k, 2009-11-03 13:01 - söntemplán

a pszichológus és az amatőr pszichológus

persze, hogy öröm tüntetni. persze, hogy örömtelibb egy cselekvésekben és célokban gazdag élet. sőt. egy cselekvéstelen, céltalan élet egyetlen cselekvő és célos napja is boldogabb, mint a többi.
te meg jössz ezzel a kitalálóssal, hogy biztos azért közölték ezt az amúgy várható eredményt, hogy elhallgattassanak minket. egyébként a nol névtelenséget vállaló újságírója lehet, hogy azért. ez speciel látszik azokből a hülye megjegyzésekből, amelyek kívül esnek a külső forrásnak kijáró idézőjelen. ő is amatőr pszichológus. de az eredeti közlők nem.

k, 2009-11-03 00:32 - névtelen (nem ellenőrzött)

szerintem ez mélyen igaz

szerintem ez mélyen igaz lehet. pl a béke jelbe aki beáll nem hiszem, hogy azért teszi mert komolyan azt gondolja, hogy emiatt csökken a fegyveres konfliktusok száma a világban, hanem mert neki ez jó, egyfajta önkifejezés.

cs, 2009-11-05 08:04 - Láng (nem ellenőrzött)

Nem az a kérdés, hogy

Nem az a kérdés, hogy igaz-e. Az alapfeltevés („a közös politikai fellépés könnyen lehet örömforrás, és a legtöbbször az is”) nyilvánvalóan helytálló. De ne álljunk meg itt! Eleve nem kell pszcihológusnak lenni, hogy belásd: egy közös cél vagy valamilyen közös ténykedés önmagában hordozza ezt a lehetőséget. Ebben a megállapításban mégis mi a nagy szám?

Nyilván nem ez a nagy durranás ebben a szövegben. Amitől ez a cikk egy rohadt aljas és cinikus beintés lesz, az a tálalás. Ahogyan ebbe a - nyilvánvaló - ténybe belekapaszkodva és azt csűrve-csavarva infantilizálja általában azokat, akik megmozdulnak. Ennek legszebb példája az utolsó mondat, ami nyilvánvalóan még csak a témába se vág - nem a pszichológia behatárolásáról és kompetenciájáról szólna ez itt ugye.

Ez az írás így ebben a formában semmi másról nem szól, minthogy a nagybetűs Normális Polgárok, a „békés többség” vagy kiafaszom mindenféle „szakemberek” véleményével - látszólag - felvértezve magukat megmondják, hogy miért is röhelyes és az ő kis szalonjukból kinézett politikai aktivizmus. Miközben én nagyon is úgy látom, hogy a magyar társadalom beteg, és terápiára szorul. Magam is vallom, hogy „az aktivizmusnak terapeutikus oldala is van”, és ezt akár egy működő terápia is lehet pár problémára. Persze vannak, akik ezt nem szeretnék, hogyne…