KIÁLTVÁNY
Hiszünk egy világban: az örökké változóban, melynek mozgatója az ember.
Ismét változás előtt állunk. Nem állítom, hogy ez lesz az utolsó, hiszen hozzunk létre bármilyen igazságos világot, mégiscsak emberek maradunk. Idővel lesznek, akik megtalálják a módját, hogyan tudják mások elnyomásával és kizsákmányolásával biztosítani saját kényelmüket és vagyonuk gyarapodását. A mi dolgunk csupán annyi, hogy kivegyük a ránk szabott részt a történelemből, és véghezvigyünk egy forradalmat.
Az emberek többsége abban a hitben él, hogy a világ, amelyben jelenleg élünk, a társadalmi evolúció csúcsa, tehát örök érvényű és megváltoztathatatlan. Úgy tekintenek a piacgazdaságra és a demokráciára, mint az emberek felett álló, nem pedig az emberek által irányított rendszerre, mely ezáltal állandó, és minden hibájával együtt elfogadható, hisz egy jobb világ ábrándja nem lehet más, mint utópia. Ez a hit legitimálja tétlenségüket, hisz úgy tartják, a harcnak nincs értelme. De tévednek. Bárki számtalan példát fel tud hozni, hogy a fennálló rendszer miért vesztette el létjogosultságát, és igenis el tudunk képzelni ennél jobb és igazságosabb világot, és az, hogy ennek létrehozására nem teszünk kísérletet, világszerte újabb és újabb emberek életébe, méltóságába és boldogságába kerül minden egyes pillanatban. Minden percben, amit tétlenül töltünk el abban a hitben, hogy amúgy sem tehetnénk semmi érdemlegeset, jussanak eszünkbe Albert Einstein szavai: „A világ túl veszélyes hely, hogy benne éljünk – nem azok miatt, akik gonosz dolgokat tesznek, hanem azok miatt, akik csak ülnek és hagyják megtörténni.”
Születésünk óta korlátoznak minket. Törvényeket, szabályokat és szokásokat erőltetnek ránk, úgy nevelnek minket, hogy ezeket úgy fogadjuk el, mint az általános jót, ami pedig ettől eltér, az rossz. Mindezt úgy, hogy közben senki nem kérdez meg minket, egyetértünk-e a társadalom által közvetített értékekkel, vagy egyáltalán része kívánunk-e lenni ennek a társadalomnak. Nem lehet saját véleményünk, ha más elképzelésünk van a jó fogalmáról, vagy csak kedvünk támad olyat tenni, ami eltér az általános normától, akkor bírságot szabnak ki ránk, megbüntetnek, börtönbe zárnak minket. Ha egy társadalomba tényleges változást akarunk hozni, akkor mindenekelőtt azt kell elérnünk, hogy a társadalom normarendszerét ne egy hatalmi elit alakítsa. Ne egy kisebbség alkossa meg a törvényeket, hanem mindenkinek legyen beleszólása abba, ami őt érinti. De sajnos azt kell látnunk, hogy a kényelem legitimálja a hatalmat, a biztonság pedig az ellenőrzést. Ha ugyanis részünk van például ama luxusban, hogy minden közigazgatási és önrendelkezési kötelezettségünk egy négyévenkénti kézmozdulatra korlátozódik, akkor ennek a kényelemnek a fejében hajlandóak vagyunk az általunk választott hatalomnak alávetni magunkat. Ha pedig saját, vagy tulajdonunk biztonsága veszélyeztetetté válik, akkor a félelem arra ösztönöz minket, hogy elfogadjunk egy felsőbb ellenőrzést. Példának okáért, ha félünk utcára lépni, akkor eltűrjük, hogy térfigyelő kamerák rögzítsék minden egyes lépésünket. Idővel azonban törvényszerűen mindannyian kénytelenek leszünk feltenni magunknak a kérdést: Mi a fontosabb: a kényelem és a biztonság, vagy a szabadság? Nevezhetünk-e ugyanis szabadnak egy igazságra törekvő, de kompromisszumokra épülő társadalmat? Idézzük csak fel azt a régi esetet, amikor egy jenki Angliába ment, majd mikor a békebíró megakadályozta abban, hogy megkorbácsolja a rabszolgáját, így szólt: „Ezt nevezik önök a szabadság országának, ahol az ember nem páholhatja el a niggerét?” Először talán elmosolyodunk egy ilyen, vagy ehhez hasonló érv hallatán, vagy éppenséggel felháborodunk pillanatnyi zavarunkban, ám felmerül a kérdés, hogy a szabadság vajon ott kezdődik-e, mikor az egyenlő jogokat az egyik fél korlátozásával biztosítják, vagy sokkal inkább ott kezdődne, mikor a másik fél jogait szélesítenék ki? Tehát az a rabszolga szabadabb, aki védve van gazdájától (más szóval: szabad a bántalmazástól), vagy az, akinek jogában áll visszaütni? És nem cselekszik-e szabadon az a rabszolga, aki a tiltás ellenére nem tűr tovább, és visszaüt? És vajon a történelem során elérhették-e volna a felszabadulást, ha egyikük sem üt vissza?
Könnyen esünk abba a hibába, hogy a vezetőinktől várjuk el a változtatást. De ha ez néha meg is történik, a változások mindig felszínesek, a változatlan alapok pedig lehetővé teszik a korrumpálódás gyorsabb végbemenetelét. A tényleges változáshoz az alapokat kell eltörölni, hát hogyan tehetnék ezt meg olyan emberek, akiknek úgy tűnhet, hatalmuknál fogva inkább van erre lehetőségük, ám hatalmuk éppen azokon az alapokon nyugszik, melyeknek megváltoztatását célul tűztük ki? Egy társadalom alapjait csakis a társadalom maga söpörheti félre és építheti újra. Szabad társadalmat azonban csak szabad emberek hozhatnak létre. Irányításhoz szokott elménk könnyen megijedhet a hirtelen jött szabadságtól, így aztán abba a hibába esnénk, hogy néhány hangzatos ígéret hallatán önként hajolnánk meg az új hatalom előtt. És ha ezt még sikerülne is elkerülnünk, az új társadalom mégsem teljesen a sajátunk lenne, hiszen jelenlegi, félelemtől motivált értékrendünket ültetnénk át normarendszerébe. A törvények, szabályok, szokások, a nevelés és a vallás olyannyira meghatározzák mindennapi életünket, hogy sokszor még azt sem vesszük észre, már nincs saját, önálló személyiségünk, még a legelemibb cselekedeteinkben sem vagyunk szabadok. Így első feladatunk, hogy önmagunkba tekintve felismerjük, mik azok az értékek, amelyek csak a következmények által meghatározottak, és ezeket újraértékelve kialakítsuk saját értékrendünket.
Önmagunk felszabadítását kezdhetjük azzal, hogy megszabadulunk a vallástól. Szeretném leszögezni, hogy mint anarchista, ateista szemléletem ellenére a teljes vallásszabadság mellett foglalok állást, tehát mindenkinek joga van abban hinni, amiben akar. Ám egy felsőbb hatalomba vetett hit és az egyén szabadsága véleményem szerint összeegyeztethetetlen. Miért tartunk ugyanis igényt a hitre? Mert képtelenek vagyunk elfogadni a végességet és a jelentéktelenséget, amely emberi mivoltunkból adódik. Az emberek annyira felértékelik saját énüket, hogy az a tévképzet alakul ki bennük, az univerzumnak szükségképpen fenn kell tartania egy ilyen lényt, egy ilyen összetett szerkezetet. De megfeledkeznek arról az időről, ami az ember megjelenése előtt eltelt. Az univerzum köszöni, jól meg volt nélkülünk is, és ez nem lesz másképp akkor sem, ha mi már nem leszünk. Elképzelhetetlennek tartják, hogy ez a biológiai csoda csupán a véletlen műve legyen, és az emberi lény e méltatlan felértékelése közben éppen az ellenkező célt érik el, hiszen az örök élet mítosza mellett a való élet a maga korlátoltságával leértékelődik. Saját jelentéktelenségünk elfogadása tehát elengedhetetlen ahhoz, hogy életünk igazi jelentőségét felfedezhessük. Emellett a vallás által közvetített értékek nem tekinthetők pozitív hatásúnak, hiszen azokat a jutalom reményében, illetve a büntetéstől tartva vállaljuk magunkra. Egy isten parancsait követjük ahelyett, hogy saját értékrendet alakítanánk ki.
A nevelés esetében is hasonló a helyzet. Természetesen szükség van nevelésre mindaddig, amíg a gyerek képessé nem válik újraértékelni a szülei által közvetített értékeket. Amíg erre nem képes, addig szükség van büntetésre és jutalmazásra, de ugyanakkor a nevelés során biztosítani kell a teljes szabadságot. Lehetővé kell tenni, hogy miután kilátásba helyeztük a következményeket, a gyerek szabadon dönthessen, ha ezeket a következményeket hajlandó vállalni. A szülőkre jellemző az olyasfajta zsarolás, amikor kilátásba helyeznek egy büntetést, de mikor a gyerek nem engedelmeskedik, akkor keményebb büntetéssel fenyegetnek, vagy éppen az enyhébbet sem teljesítik. Mindkettő nagy hiba, amely negatív hatással van a gyerek személyiségére és önállóságára, hiszen nem a következmények pontos és biztos tudatában teszi, amit tesz, hanem a remény vagy a félelem motiválja.
A szokások esetében valamivel könnyebb a dolgunk. Ezek meg nem tartása bár általában nem jár komoly következménnyel, sokszor mégis annak ellenére is e szerint cselekszünk, hogy feleslegesnek, vagy kellemetlennek tartjuk. Az ilyen szokásokat el kell hagynunk, és pusztán azokat kell megtartanunk, aminek valóban értelmét, hasznát látjuk.
A szabályok és törvények újraértékelése a legnehezebb feladat, hiszen megszegésük komoly következményeket von maga után. Amíg léteznek társadalmak, addig szabályok is lesznek, az ettől való szabadság pedig az egyénnek a következmények számbavételétől mentes cselekvése. Ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehetek következmények nélkül, hanem azt, hogy saját belátásom alapján cselekszem, majd megbánás nélkül vállalom a következményeket. Hisz csak aki emelt fővel néz szembe a következményekkel, csak ő teszi le tanújelét, hogy valóban szabadon cselekedett.
Mindezek után elmondhatjuk, hogy a szabadságnak három szintje létezik. A legalsó szint, amikor az ember bármit megtehet következmények nélkül. Ez azonban nagyobb emberi közösségben, társadalomban kivitelezhetetlen, így aki erre vágyik, vonuljon el a világtól és élje elszigetelten az életét egyedül, családjával, vagy más emberekkel, akik szintén erre vágynak. A társadalom kötelessége pedig, hogy biztosítsa ennek lehetőségét. A következő szint lényege abban áll, hogy a köz maga alakítja saját normarendszerét, nem pedig egy hatalom erőszakolja rá. A legfelső szint pedig önmagunk szabaddá tétele azáltal, hogy saját erkölcsi értékrendünket a társadalom normarendszere fölé helyezzük, így tetteinket nem a következmények határozzák meg, mégis azok tudatában cselekszünk. Ez a szabadság azonban a bátrak kiváltsága, kötelességük pedig az anarchia létrehozása. Ők azok, akik harcolni fognak mindaddig, amíg ki nem vívják a társadalom szabadságát.
Harcot kell vívnunk, de nem gyűlöletből, hanem szükségből. Aki kizsákmányol másokat, aki gyűlöletet szít ártatlanok ellen (származás, etnikum, vallás, szexuális identitás alapján), aki korlátozza mások szabadságát, ellenségünkké válik. Aki megpróbál megakadályozni céljaink elérésében, az ellenségünkké válik. A harc elkerülhetetlen. Azonban be kell látnunk, hogy a nagytőkések és a politikusok nem gonosz emberek, csak éltek a rendszer nyújtotta lehetőséggel. Gyerekkorunk óta azt nevelik belénk, hogy esélyegyenlőség van, bárki sikeres lehet az életben, hogyha megdolgozik érte. És azon kevesek, akiknek ez sikerül, elhiszik, hogy ez csakis az ő érdemük, hogy a többi ember a saját hibájából nem tudott magasabbra törni, így erkölcsileg is elfogadható, hogy ne segítsenek nekik, hanem kihasználják őket. A rendőrök pedig csupán elfogadják az állam által lefektetett normarendszert, olyannyira, hogy felesküdtek a védelmére is. Joguk van azonosulni a politikusok alkotta értékrenddel, de nincs joguk ezt rákényszeríteni másokra, és előbb-utóbb bele kell törődniük, hogy legtöbbünk nem kért ezekből a törvényekből. Nem az ő bűnük, hogy kihasználnak és korlátoznak minket, csakis mi vagyunk a hibásak, hogy ezt eltűrjük. Valamint azt is szem előtt kell tartanunk, hogy jelenlegi ellenfeleink ugyanakkora részt kapnak majd az új világból, mint mi. Közösen kell majd dolgoznunk, anélkül hogy bárki is hátránnyal indulna a múltja miatt. Gyűlölködésnek tehát nincs helye. Harcolunk, de nem ez egyes emberek ellen, hanem az ellen, amit képviselnek.
Évszázados vita zajlik arról, hogy a csatát békés úton, vagy fegyverekkel kell-e megvívni. Azonban az egyik nem zárja ki a másikat. Szükség van a folyamatos propagandára, hogy az emberek megismerjenek minket, és céljainkat. Rendszeres gyűlések és felvonulások kellenek, de anélkül, hogy engedélyt vagy védelmet kérnénk azoktól, akik ellen harcolunk. Így azonban elkerülhetetlenek az összecsapások mind a rendőrséggel, mind a szélsőjobb oldallal. Támadni fognak minket, félre akarnak söpörni, de ezzel éppen ők erősítenek meg minket, hiszen a média rögtön felfigyel ránk, és még ha negatív képet alakít is ki rólunk, az emberek kíváncsiak lesznek, hogy kik vagyunk, és mit akarunk. Ezen kívül le kell adnunk szavazatunkat a választásokon. Szavaznunk kell, de érvénytelenül, így adva a világ tudtára, hogy nem váltunk érdektelenné ügyeinket és életünket illetően, de elutasítjuk a pártpolitikát. Szavazzunk bárkire is, önmagunkon kívül senki nem fogja az érdekeinket képviselni, hát nem választjuk többször a kisebbik rosszat, nem választunk senkit. Így jelezzük, hogy itt az ideje új útra lépni. Ha ez megtörtént, akkor mi engedetlenséggel, általános sztrájkkal, és ha ez nem elég, fegyveres harccal alapjaiban töröljük el a fennálló rendszer építőköveit. Ezt azonban nem fizikai rombolásként kell értelmezni. A mezőgazdaság, az ipar, a technológia fejlődése, minden ugyanúgy működhet tovább, mint jelenleg, csupán a társadalmi berendezkedés, a cégeken belüli munkamegosztás és bérezés fog változni. Hogy egész pontosan hogyan építjük fel az új világot, arra nincs általános recept, és ha valaki elő is áll ilyennel, nem szabad vakon követnünk, hiszen mindenkinek joga van beleszólni azokba a dolgokba, amik őt érintik. Egy új társadalmat alakítunk ki, de közös munkával, csak rajtunk múlik, hogy milyen lesz.
Az egyetlen örök törvény, hogy egy embernek sincs joga kihasználni a másik munkáját, vagy korlátozni a szabadságát, hacsak az nem önként vállalkozott erre. El kell tehát törölni az alá-fölérendeltségi viszonyt nem csak a munkahelyeken, hanem az egész társadalomban. Biztosítani kell a teljes szabadságot, így ha valaki nem kíván része lenni ennek a társadalomnak, az szabadon függetlenedhessen. El kell törölni a kötelező adózást, új, igazságos módszert kell találni a munka kifizetésére.
Ennyi azonban nem elég ahhoz, hogy munkához lássunk. Eddig annyit mondtam el, hogy ami jelenleg van, az rossz, hát rajta, hozzunk létre valami jobbat. Ez senkit nem ösztönöz arra, hogy feladja az eddigi kényelmet és biztonságot, és főleg senkit nem győz meg arról, hogy lehetséges megváltoztatni a világot. Mindenkinek el kell képzelnie az általa áhított társadalmat, mindenki véleményét, elképzeléseit és érveit meg kell hallgatnunk, de nem azzal a céllal, hogy kidolgozzunk egy olyan elméletet, ami a többség akaratát tükrözi, vagy egyfajta aranyközépút a sok elképzelés között. Az új társadalom felépítését alulról kell elkezdenünk, minden egyes embernek a közvetlen környezetét kell formálnia. Újra kell szervezni a munkahelyek, falvak, városok, kerületek életét egymástól függetlenül, és csak ezután kezdhetünk képviselőket választani magunk közül, de nem azzal a céllal, hogy a saját, vagy a többség akaratát érvényesítsék, hanem hogy megpróbálják átlátni az egyes vállalatok, az egyes régiók működését és tanácsokkal szolgáljanak a sikeres együttműködést illetően. Van azonban néhány célkitűzés, amit nem hiszem, hogy meg lehetne kérdőjelezni egy olyan társadalomban, amit a szabadság, az egyenlőség és a testvériség eszméjének radikális továbbgondolása nyomán hozunk létre.
Ezek a következők:
* Mindenfajta hierarchia megszűntetése a társadalomban és a munkahelyeken.
* A centralizáció felszámolása. Nem központi irányításra van szükség, hanem a társadalmi, a gazdasági és szolgáltatásbeli együttműködés segítésére. Nem nemzetek feletti (pl. EU, NATO), hanem nemzetközi szervezetek kellenek.
* A háborúk, és minden egyéb legalizált erőszak megszűntetése.
* A környezetre és az egészségre káros technológiák lecserélése.
* A technológia, az informatika és a robottechnika fejlődésének következménye ne az emberek munkahelyekről való kiszorítása legyen, hanem munkájuk könnyítése, munkaidejük fokozatos csökkenése.
* Az orvostudomány, a génsebészet és a gyógyszeripar profitorientáltságának megszűntetése. Célja ne az legyen, hogy egyesek hasznot húzzanak mások betegségéből, és ne annak járjon a hosszú élet kiváltsága, aki ezt meg tudja fizetni. A gyógyítás szolgáljon mindenki számára egyenlő mértékben elérhető evolúciós alternatívaként a természetes kiválasztódás helyett.
A következőkben szerepeljen még néhány ötlet a konkrét megvalósítást illetően, nem csak tőlem, hanem nálam jóval nagyobb tudással rendelkező anarchista írók gondolatait is felhasználva:
* A föld azé, aki megműveli. Mindenkinek lehet magánterülete, de senki nem kérhet pénzt területekért, illetve nem adhatja bérbe azt. Amíg képes megművelni, kihasználni a területet, addig rendelkezhet vele, ha pedig több ember munkájára van szükség, akkor mindenki egyenlő arányban részesül a haszonból, de nem a befektetett tőke (pl. munkagépek), hanem csakis a végzett munka alapján.
* Mindenkinek joga van felhalmozni a vagyonát, illetve vállalkozásba kezdeni mindaddig, amíg ezzel nem használ ki másokat. Ha tehát vállalkozását nem képes egyedül, vagy családjával működtetni, hanem mások munkaerejére is szükség van, akkor le kell mondania nem csak vezető szerepéről, hanem kizárólagos tulajdonjogáról is. Minden dolgozó egyenlő részt kap a vállalkozásból, mely résztől elesik, mihelyt otthagyja munkahelyét. A vezetőket és az egyes pozíciók betöltőit (pl. a pénzügyekért felelős személyt) a dolgozók közösen választják, és nem végzettség, hanem hozzáértés és bizalom alapján. Elengedhetetlen, hogy a dolgozók megbízzanak a vezetőikben, hiszen azok kezében nem lesz többé semmilyen kényszerítő eszköz, nem rendelkeznek senki munkaideje, munkájának minősége felett, csupán tanácsot adhatnak, hiszen hozzáértésüknek köszönhetően jobban átlátják a vállalkozás működését. Ha a belé vetett bizalom meginog, azon nyomban leváltható és leváltandó. A bérezés pedig nem munkakör, hanem munkaidő alapján történik. (Jelenleg ugyanis aki elegendő tőkével rendelkezik ahhoz, hogy céget alapítson, az jogosult kihasználni az általa alkalmazott emberek munkáját. Így a dolgozók munkájából származó haszon aránytalanul nagy része a sokszor semmittevő vezetőket illeti meg. Aki pedig megfelelő végzettséggel rendelkezik ahhoz, hogy magasabb pozícióba kerüljön, az könnyebb munkát végezhet, mégis többet keres, mint azon társai, akik esetenként kemény munkával a ténylegesen hasznot hozó munkát végzik.) Mindenkinek joga kell, hogy legyen megszabni a saját munkaidejét, majd a vállalkozás összes nyereségét leosztják az összes dolgozó összes munkaidejével, és mindenki a ledolgozott órák alapján megkapja az őt illető részt. Így történhet meg, hogy a takarító, vagy karbantartó ugyanannyi pénzt keressen, mint egy vezető, hiszen mindegyikőjük munkája szükséges a vállalkozás működéséhez. A jobb értelmi képességgel bírók, illetve a tanultabb emberek kiváltsága innentől kezdve nem a magasabb fizetés, hanem a könnyebb munka, kötelességük pedig tudásuk érvényesítése. Ilyen módon a munkaidő csökkenésével növekedni fog a munkahelyek száma, anélkül hogy az átlagkeresetűek fizetése csökkenne, sőt az eddig átlagon alul keresők is felzárkóznak.
* Hasonló elvet kell követnünk a társadalmi rendszer felépítésében is. Innentől kezdve nem pártokat választunk, hanem konkrét személyeket, hozzáértésük alapján. Azonban kezükbe nem adhatunk sem törvényhozó, sem bírói, sem végrehajtó hatalmat. Ezek a kiváltságok a társadalom egészét illetik meg, mindenkinek beleszólása kell, hogy legyen a saját életébe. A választott képviselőknek tanácsadó szerepük van, mely tanácsokat az egyes régiók, illetve azoknak azonos módon választott képviselői elfogadhatják, de felül is bírálhatják. A régiók képviselői ideális esetben szintén csak tanácsadó jelleggel működnek. Azonban minden egyes közéleti személyiség bármikor leváltható kell, hogy maradjon, minden egyes intézkedés bármikor visszavonható kell, hogy legyen.
* Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a környezetvédelemre. Nem korlátozásokra és tiltó határozatokra, hanem technikai átalakításokra, amihez az esetek többségében már megvan a kellő tudásunk, így a lehetőségünk, csak éppen jelentős anyagi ráfordítást igényelnek. De ha az embereknek fontos az egészségük, és az a környezet, amit a gyermekeiknek adnak tovább, akkor vállalni fogják ezt az áldozatot. Innentől nem kell a profitorientált cégek vezetőségével és a politikusokkal hadakozni, nem kell végigjárni a végeláthatatlan bürokratikus utakat, amelyek végén meg kell elégednünk egy-egy jelentéktelen korlátozó határozattal, vagy a több éves, évtizedes ultimátumokkal, amik csak arra szolgálnak, hogy valamelyest lelassítják a pusztító folyamatokat. Lehetőség nyílik az azonnali változtatásra.
* Fel kell számolni a katonaságot és a rendőrséget, az embereket át kell képezni, a fegyvereket meg kell semmisíteni, az egyéb ingóságokat és ingatlanokat más területeken kell hasznosítani. Létre kell hozni egy szervezetet, amelynek feladata az emberek segítése a mindennapi életben és kritikus helyzetekben, mint egy közúti baleset, bombafenyegetés, vagy környezeti katasztrófa. Ezen kívül, ahol igényt tartanak rá, ott védeni hivatottak az emberek testi épségét és tulajdonát. Mindezt anélkül, hogy bármilyen kiváltsággal, vagy hatalommal bírnának.
* Át kell szervezni az oktatást. Ez a tanárok, a diákok és a szülők közös feladata. Az iskola feladata nem az kell legyen, hogy fegyelmezett, engedelmes és hasznos polgárokat neveljen. Minden diák számára az egyéni képesség és érdeklődés határozza meg az oktatás minőségét és irányát.
* A társadalomnak biztosítania kell bizonyos alapvető jogokat és lehetőségeket, mint például az ingyenes oktatás, ingyenes egészségügyi ellátás, ingyenes tömegközlekedés és úthasználat, az információszerzés és kommunikáció lehetőségének ingyenessége, mint az internet, a televízió, vagy a telefon, valamint ingyenes közüzemi ellátás. Ezen kívül mindenki számára biztosítani kell az élethez szükséges alapvető feltételeket, mint a mindennapi étel, a ruha vagy a szállás, attól függetlenül, hogy az illető önhibáján kívül nélkülöz, vagy csak él szintén alapvető jogával a lustaságra, hogy másokon élősködjön. Illetve támogatni kell azokat, akik nem, vagy csak kevésbé jövedelmező tevékenységek folytatásával kívánják kiteljesíteni képességeiket, így fellendíthető a művészet, az irodalom, a sport és a tudomány. El kell viszont törölni a szabadalmi jogot, hiszen a tudás mindenkié, nem lehet árucikk.
* Azonban elengedhetetlen, hogy mindenki szabadon eldönthesse, része akar-e lenni ennek a társadalomnak. A feltétel egyszerű: szabad adózás. Aki adózik, az élhet a kedvezményekkel, de így önként hajtja arra a fejét, hogy munkája gyümölcséből mások is részesüljenek. Az igazságosság pedig azt is megköveteli, hogy minden adónemet eltöröljünk, csak egyet hagyjunk meg: a jövedelem utáni adózást, hisz minden további tevékenységünket, költekezésünket, üzletelésünket ebből a pénzből finanszírozzuk, ami után egyszer már adóztunk. Mértékét azonban értelemszerűen növelni kell.
Ez tehát csupán néhány ötlet, nem pedig követendő minta. Aki nem ért egyet vele, annak érdeke és kötelessége azon dolgozni, hogy ez ne ebben a formában valósuljon meg. Amit tehát neked tenned kell az új társadalomért:
* Gondolkozz és művelődj.
* Beszélgess másokkal és vitassátok meg a világ dolgait otthon, a munkahelyeden, a kocsmában.
* Képzeld el azt a világot, amelyben szívesen élnél.
* Ha ez eltér a jelenlegitől, akkor alakítsd ki a saját értékrendedet. SZAVAZZ ÉRVÉNYTELENÜL!
Ha a választásokon egyértelművé válik, hogy az emberek készen állnak a változásra, akkor társadalmi engedetlenséggel, általános sztrájkkal, és ha kell, harccal véghezvisszük a forradalmat.
Nem vagyonegyenlőséget akarunk, hanem esélyegyenlőséget, nem osztályharcot, hanem az osztályok megszűntetését, nem azt akarjuk, hogy egy kisebbség helyett most a többség uralkodjon, el akarunk törölni mindennemű uralmat.
Anarchiát akarunk!
(Dingo, 2009)
Hozzászólások
kiegészítés
Üdvözletem!
Szokták mondani ahány ember annyi vélemény, mert különbözőek vagyunk. Szerintem nem különbözünk egymástól. Az emberi faj csupán egy a Föld bolygó „lakói” közül. Egy faj mely jobban tudja alakítani a környezetét saját igényei szerint, mint a többiek. Fizikai valónk is ehhez alkalmazkodott. Eszközöket használunk amit mi magunk nem tudunk megtenni a fejlődési vonalunknak köszönhetően (pl. körmeinkkel már nem tudunk vágni, de gondoljunk az orvosi szikére vagy az ollóra, ilyen fajta fejlődésre gondolok / valamit valamiért /), vagy nem akarjuk megtenni mert nehéznek vagy kényelmetlennek érezzük számunkra (vagy csak lustaság, szokások). Amit eddig sehol nem fogalmaztatok meg -vagy csak nem értesültem róla- az a gondok pontos eredete. A társadalmunk felépülése, egymáshoz való viszonyulásunk, alaptermészetünk mely részben tanult/elsajátított a társadalom által más részt „beépített” (hogy ki mit szeret, mi nem ízlik neki, stb.), genetikus.
Jelentsük ki a nyilván valót. Ami szerint az emberek még mindig csupán egy állat faj.
Érveléseim:
*Nézzetek végig néhány természet filmet (különösen ajánlott csimpánzok, ember szabásúak, de a madarak viselkedéseit is megtaláljuk az emberek viselkedési formái között /szarkák csillogó tárgyak gyűjtésére - maga az, h gyűjti a tárgyakat amik „megtetszenek” nekik- való hajlamuk, amiket nem is tudnak hasznosítani).
*Ássunk mélyebbre. Az alapokhoz. Születünk, táplálkozunk, szaporodunk, meghalunk.
*Ezen kívül az állatok is képesek a gondolkodásra. Környezetük megfigyelésére, hasznosítására, kihasználására (leginkább a táplálék szerzés céljából, lévén túl sok lehetőségük nincs). Példázatom egy varjú megfigyeléséről szól (nem én voltam a megfigyelő, valamilyen cikk a netről ismerősöm által, majd ha megkapom a linket a legközelebbi hozzá szólásomnál belinkelem):
- Vizsgálódásunk tárgya a kemény héjas termést a csőrével nem tudta felbontani. Megvizsgálta a környezetét és felfedezte a környezetében az autóút hasznosságát. Oda ledobta és várta ahogy az autók átmennek rajta. Később rájött, hogy az autók kerekéhez helyezze. Majd még később a gyalogos zebrára helyezte és megvárta amíg az emberek elindultak és az autók megálltak. Ezután szedte fel a táplálékot.
Az állatok csak úgy, mint az emberek tapasztalatok, megfigyelések, kísérletezések alapján fejlődnek.
Mi köze az Anarchiához mindennek? Csupán annyi, hogy a természetben is megtalálható társadalmi rendet követik az emberek is, tévesen.
Az Anarchia, mint a létezés egyik formájának már régebb óta ki kellett volna fejlődnie követve az emberi faj gondolkodásra való hajlamát.
Az Anarchia csupán akkor valósítható meg ha az emberek elkezdenek gondolkodni és nem a társadalmi beidegződésének eleget tenni. A társadalmi viselkedések pedig az állati beidegződéseink és a technológiai fejlődésünk által megkövetelt magatartásunk összefonódásuk összessége. Megfűszerezve más manipulatív viselkedési formákkal, a jóléti társadalom unalom űzésének lelki és/vagy fizikai torzulásaival.
-Erre egy másik példa még, szintén állat kísérletekkel.
2 patkánykolónia. Elkülönítve. Az egyik csapatnak meg kellett küzdeniük a táplálékért minden nap, a másiknak nyugis életet biztosítottak, állandó táplálék forrás, semmi megerőltetés. Végeredmény. 2-3 generáció múltán megvizsgálták a következő patkány populációkat.
Az a csapat amelyiknek a napjai a küzdelemről szóltak normális módon fejlődtek.
Ezzel szemben az a csapat amelyik jólétben élt, az egyedek között felbukkantak az elhízottság jelei, nemi ferdülések („másság”) és a depresszió tünetei.
Érdekes…
Most nem tudom folytatni, mert itthon is folyik társalgás és a kettő egyszerre zavar és elvesztettem a fonalat hol is tartottam. De nagyon jó volna ha lennének mások is akikkel megtudnám ezt beszélni. Értelmes eszmecsere futtatások közepette, fejlesztve a tudást és tapasztalatot amire eddig szert tettünk.
Várom a regisztrációs e-mailemet azóta is.
Békésebb Ünnepeket Kívánok nektek, mint ami nálunk van.
Tisztelettel:
András
ide is beírom
Volt szerencsém tagnap meghallgatni kilenc órától kezdődő műsorotokat. A technikai problémákról, hogy a hang gyakran elment ne beszéljünk. De ez a két aktivista élő előadása siralmas volt. Azt mondták, hogy ők nem egy csoport, hanem páran ötletelték ki ezt az egészet. Okés, de az hogy Pumukli adta szinte a szájukba a mondandójukat, hogy egy értelmes összefüggő, tartalommal is bíró, tényeken alapuló, kerek mondatuk nem volt, hát az már szomorú. Csalódtam, azt hittem, hogy valami végre beindul. De sajnos azt tapasztaltam, hogy pár önjelölt világmegváltó fiatal, akik most jött fel vidékről Pestre (mert ugyebár Magyarország, csak Budapestből állhat az ő fejükben) észt osztani mekegi el nekünk a frankót. Köszönjük ebből már nem kérünk. Meg az a hatalmas titkolódzás, hogy így meg úgy, de akkor, hogy a büdös francba akarnak bővülni, vagy nem ez a cél? Siralmas, az alapvető fogalmakat is keverik, csak valahol olvastak ezt meg azt, maguk módján összerakták, de értelmezni nem tudják, vagy talán nem is akarják. Jesse segíts nekik, rájuk fér pár óra szeminárium.
...
Egyáltalán nem akartunk észt osztani, vagy ”megmondani a frankót” bárkinek. Úgy döntöttünk, hogy megadunk egy kontaktot, amin meg lehet minket keresni:
valtozas.org@s-mail.com
Így talán tényleg elindulhat valamiféle kommunikáció, ami eddig a műsor kapcsán tényleg nem sikerült a legfényesebben. Az elérhetőség szükségességét sajnos nem jól mértük fel amikor ez az egész elindult. Lehet, hogy az eddigi megnyilvánulásaink nem voltak ideológiailag teljesen kiforrottak, egzaktak, és bőven akadnak fehér foltok, de valahogyan el kellett indulnunk és azt tettük amit helyesnek véltünk. Megpróbáljuk befogadni a kritikákat, és készek vagyunk együttműködni másokkal. Azt hiszem tanulni soha sem késő. Egyébként pedig nem gondoljuk, hogy Magyarország kizárólag Budapestből áll. Talán azt nem kell kifejtenem, hogy egy aktivizálódni vágyó emberke mennyire elveszett tud lenni néhányadmagával egy vidéki kisvárosban, és hogy itt a fővárosban mennyivel könnyebb szélesebb tömegekhez eljuttatni az üzenetünket. És igen, mi is azt szeretnénk, hogy végre elinduljon valami, és éppen ezért kezdeményeztünk a várakozás helyett, még ha a visszajelzések alapján kicsit sután is. Szóval még egyszer, várunk az e-mail címre bármilyen kritikát, és szivesen fogadunk minden együttműködést. Ha szerintetek ez így nagyon nem kóser, akkor segítsetek, hogy az legyen. Talán egyszer az is összejön, hogy valahol egy sör mellé leülve, beszéljünk arról, hogy ki mit és hogyan szeretne. Úgy érzem, többre jutnánk, mint így a rideg arctalanságban.
Üdv! A legjobbakat!
ez sztem korrekt.
ez sztem korrekt.
öntömjénezés!
ja kiváltképp, ha nem ti helyeselnétek itt mások helyett!
hm??
Ezt meg hogy érted?
sajnos lemaradtam
és a hangtárban nincs meg.
Én a weboldal alapján azt gondoltam, hogy ez valami fizetett választási gerillakampány, mint a múltkor a fasz.org.
Lehet, hogy tévedtem, és tényleg csak ennyire bénák?
cséndzs, cséndzs
Úgy tűnik. Mindenesetre ez a jobb verzió. Az azonban valóban elképesztő, hogy ezek a fiatalok ennyi energiát, pénzt, stb. öltek egy ennyire felszínes projectbe (beleértve a gyenge lábakon tántorgó, eklektikus kiáltványt és a matricázós választásellenes kampányt).
Tényleg nem értem, hogy miért nem néztek körül, kapcsolódtak be valamilyen vitába, valamelyik anarcho-struktúrába, akármibe… és miért ennyire elképesztően fontos nekik ez a szavazásos dolog? A választás huszadrangú probléma, semmin nem „változtat” - max. egy attitűd… én még soha az életben nem szavaztam, sem érvényesen, sem érvénytelenül… van ennél fontosabb dolgom is (sőt, ha jobban belegondolok, ennél minden dolgom csak fontosabb lehet…)
De így legalább van értelme a vitának - az érveid alapján már én is hajlottam rá, hogy az egész ügy mögött valami fiatalbaloldal-féle hekkert keressek…
nevetséges
Könyörgöm, hallgatom a fikszet, de ez a két meghívott ipse még a gondolatait sem tudja kifejezni normálisan, mekegnek makognak, pongyolán fogalmaznak, össze vissza keverik a fogalmakat. Ezekre a felületes dolgokra akarnak mozgalmat építeni? Képezni kéne magatokat, tanúlni kéne, vagy keressetek meg „bölcsebb” mozgalmárokat, de ez így nem lesz kóser!
Hát igen
az a gond, hogy a kiáltványuk szerint ugye mindenkivel kommunikálni akarnak. Azután kaptak egy órát, amiben tulajdonképpen ismét csak nem mondtak többet, mint hogy kommunikálni akarnak. Hát itt lett volna az alkalom… attól, hogy valaki mantraként ismételgeti a „kommunikáció” szót, még nem fog kommunikálni is. Ez csak szófosás volt, annak viszont döcögős.
De azért hajrá… csak ne ezen az úton…