„A Meleg Méltóság Menet megemlékezés az éppen 40 éve a New York-i Stonewall Inn melegbár transzvesztita és meleg vendégeinek tettéről, amikor is megelégelték a rendőrség zaklatását, és fellázadtak ellenük. Másfelől a szexuális orientáció nyilvános – nem rejtőzködő – vállalásának, valamint az LMBT közösség sokszínűségének bemutatása érdekében tartott rendezvény. Amíg bátor tettnek számít a lakáson kívül, a hétköznapokban megélni és felvállalni a szereteten alapuló párkapcsolatainkat, addig küldetése van a felvonulásnak, hiszen célunk a megismertetés és az elfogadtatás, hogy idővel semmilyen közegben ne váltson ki megrökönyödést, ha valaki homoszexuális. A felvonulás tehát nem a résztvevők magamutogatásáról szól: a homoszexualitás, mint a közösségünket képző sajátosság nem magánügy, aminek kizárólag a négy fal között van a helye.
Az elmúlt években Magyarországon ismét a kisebbségekben félelmet keltő és az emberi jogokat sértő eszmék, utcai megmozdulások mérgezik a társadalmi légkört. A tervezett szélsőséges akciók miatt ez év szeptember 5-én többről van szó, mint csupán a homoszexuális személyek jogainak elismertetéséről. Az idei Meleg Méltóság Menet célja kinyilvánítani a létezésünk, és bármely más kisebbség létezésének kétségbevonhatatlanságát.”
Gyülekező: 2009. szeptember 5., szombat, 13.00h
Találkozó helyszíne: Andrássy út vége
Megnyitó beszédek: 13.30h
A Meleg Méltóság Menet indulása: 14.00h
Érkezés: 15:30h Erzsébet tér
A Menet útvonala: Andrássy út vége (a Hősök tere felől: a Rippl-Rónay és Munkácsy utca között) – Kodály körönd – Oktogon – Opera - Erzsébet tér
További információért feltétlenül alaposan olvasd végig a Figyelem! Meleg Méltóság Menet biztonsági információk! c. írásunkat, mielőtt eljössz!!!
Beszédet mond: Juris Lavrikovs, Paata Sabelashvili az ILGA Europe-tól
Mikor:
2009. szeptember 5., szombat 13:00
Hol:
Andrássy út a Hősök terénél
Hozzászólások
Váncsa Pista bá bemelegedett és bekosult: ,,Századokon át védtük
Váncsa Pista bá bemelegedett és bekosult: ,,Századokon át védtük a nyugatot, legalábbis a saját legjobb tudomásunk szerint, a ke
Váncsa Pista bá beme | hétfő, 2009. szeptember 14.
Váncsa Pista bá bemelegedett és bekosult: ,,Századokon át védtük a nyugatot, legalábbis a saját legjobb tudomásunk szerint, a keleti barbárság ellen, abban a hiszemben, hogy mégiscsak európai nép volnánk valamiképp. Azóta viszont a mi táltoshitű überszittya honfitársaink rádöbbentek, hogy a nagy lószart vagyunk mi európaiak, igenis pogány belső-ázsiaiak vagyunk, csak az a köcsög István elárult minket, így aztán most a hagyományait féltő keletet óvjuk a nyugati eredetű buziság sötét erői ellen. Némiképp komplikálja a helyzetet a rendőrségünk, amely viszont a melegeket védi tőlünk, radikálhun ellenállóktól, ez idő szerint elég hatékonyan, ám ehhez akkora erőt mozgósít, hogy avval a muhi pusztán szétzavarhatta volna Batu kán csapatait.”
Forrás: Élet és irodalom, 2009. szeptember 11., 1. oldal (címlap)

gyurcsány
Gyurcsány menetelt, majd méltósággal lelépett! (index)
Hát ha megvizságjuk menyi
Hát ha megvizságjuk menyi meleg van a jobbiknál akkor meglepődnénk!
Itt az idő a felválasnál is !
gyurcsány outcoming
képzelem a szoci törzs-szavazók milyen büszkék az ő Ferijükre!:)))
Igen büszkék vagyunk rá!
Igen büszkék vagyunk rá! Inkább ezeszer őt, mint sem azt a félkegyelmű orbánotokat látnánk ismét vezetünkként.
Feri vállald el, és tiéd lesz ismét az ország!
Igen Ő ismét lejött közénk, hogy szolidaritását kifejezze. Mutassatok még egy ilyen nagy kaliberű embert, aki képes lenne hasonló cselekedetekre, mindenféle hátsó szándék nélkül.