Ebben a videóban egy amerikai komikus, aki azóta szerencsére már nem hülyíti az embereket, elég otromba módon mossa hallgatói agyát. Akit érdekel nézze meg, aztán eldönti, hogy el akarja-e olvasni, amit írok róla.
http://www.youtube.com/watch?v=8zXo7LKXs3g
Én nem tudom ezt nem komolyan venni, inkább kicsit elemezgetném. (A Youtubera ezt a hozzászólást csak hat darabban lehetne postolni, azért inkább ide.)
Szépeket csúsztat. Alapvetően szerintem azzal semmi gond nincs, hogy emberek aggódnak a maguk, illetve szeretteik életéért. Ez a csávó úgy állítja be ezt, mintha patologikus lenne, s az egész igazából csak arra jó, hogy elodázzon egy szembesülést, hogy t.i. felelősek vagyunk a saját életünkért. Ő ezt teszi nevetségessé, ezt kompromittálja azok szemében, akik felkészületlenül nézik meg, vagy csak buták.
Hans Jonas (in: Későújkor józansága 2.) megnövekedett emberi hatalomként definiálja a technikát.
A hatalom mindig felelősség, de minimum egy etikai feladat számunkra, amiről ez a kedves kamikáze sem mer szót ejteni, részben azért mert neki még jut ivóvíz, akiknek nem jut, azok távol vannak, nem számítanak.
Részben igaza van, hogy a fajok megmentése újabb arrogáns kísérlet az emberi hatalmaskodásra, de azért csúsztatás ez, mert az előjele ellentétes. E szerint a népművelő szerint megmenteni valamit ugyanannyit tesz, mint elpusztítani.
Beavatkozás a természet rendjébe: persze, életünk nagyrésze az, megoldásként eljuthatna oda is, hogy akkor az arrogancia egészét szorítsuk vissza, de nem, ő csak a természetet féltőket minősíti arrogánsnak. Mindenki más rendben van.
A fajkihalásnak van egy természetes mértéke, a mostani ennek 100-1000 szerese. „Hagyjuk őket békében eltávozni”- a tőlünk függetlenül kihaló fajokkal nyilván nincs etikai feladatunk, azokkal már inkább, akik a mi kényelmi, rituális, és egyéb céljaink miatt tűnnek el.
Barátunknak azt is túlzott önérdeknek állítja be, hogy tiszta levegőt szeretnénk szívni. Szerinte tüdőrákban meghalni a kényelmi szinvonal még elfogadható szintje, aki ezt nem szeretné, az abnormális luxusokra vágyik. Magyarországon a rákos megbetegedések 80%-áért valamilyen környezeti ártalom tehető felelőssé. Ez is milyen furcsa kifejezés, környezeti ártalom? Mi pöfögünk bele a levegőbe, aztán megyünk gyógykezelésre, szerinte ez csak a finnyás zöldek számára problematikus.
Abban igaza van, hogy a bolygónak semmi baja -vélhetően a Bioszférára gondol- és az emberek vannak elcseszve. Ezt viszont nem ő találta ki, nem ő mondta ki, az ökofilozófia is már rég mondja. Annyiban igaza van, hogy a zöldek között is van sok képzetlen, naiv ember, de ezek becsmérlése is jogtalan, mert a struktúráiba belemerevedett állam és egyéb hatalmi szereplők tehetetlensége, vaksága miatt kényszerül az (esetleg egyszerű) ember arra, hogy mikor látja, hogy nagy a gebasz, akkor próbáljon változtatni. Persze sok esetben munka mellett, kevésbé képzetten, s esetleg hibázik. Mégis valaki más felelősségét veszi magára, egy nem teljesült társadalmi feladatot próbál maga erejével megoldani, pláne akkor, amikor a szakemberek oly szűklátókörűen és/vagy piac által korrumpáltan visznek bele a pusztulásba.
A műanyag létrehozása, mint az emberi lét értelme, tetszik. :-)
„El fogunk tűnni, a bolygó itt lesz utánunk is.” Persze, csak miért gondolja ez a komikus, hogy nem lehet megpróbálni minél tovább, minél harmonikusabban töltenünk ittlétünket? Miért negligálja az ilyen kezdeményezéseket? Valszeg azért, mert egész neveltetését kellene neki magának is átértékelnie, s ehhez a kognitív kihíváshoz nincs elég ereje. Gyenge szegény, a közdelem helyett inkább a pusztulást javasolja Önöknek is. Neki már mindegy is.
Szembekötőset játszik a sziklán, most meg zuhanás közben beleröhög a szakadékba, ennyit tesz.
Hozzászólások
tényleg elég ostoba
tényleg elég ostoba komikus. megnéztem, de csak időpazarlás volt. a sok egyszerű nevetésre vágyóban meg még el is ülteti a tudatlanságra épülő optimizmus magját. vagy ha már úgy is magukban hordozzák, akkor minden egyes vihogásukkal locsolnak rá egy kis vizet. mert most még van. de majd kifogy a kannájuk, csak az a baj, hogy nem vigasz, h az orruk alá dörgölhetjük: ugye-ugye?? nem megmondtuk?!