indy.media.hu független média központ

Kép: 1919. március 23. Budapest
Kinti kép: Csepeli munkások és Kun Béla

„hittek abban vagy úgy tettek, mintha hinnének, hogy nagy dologra volnának képesek, ha majd egyszer üt az órájuk”
/Sinkó Ervin: Optimisták/
http://mek.niif.hu/02200/02228/html/06/480.html

Három különböző útja volt a szociáldemokratáknak az I. világháború után:

1. Németországban a szociáldemokrácia elkezdi a forradalmat, majd végrehajtja az ellenforradalmat. A szociáldemokrácia mozgósítja a hadsereget, bűntársai a szélsőjobbnak a kommunista mozgalom leverésében. Mindez a mai napig nyomot hagy a német történelmen.

2. Ausztria: a szociáldemokrácia a legerősebb, a kommunisták ezért gyengék. Nem kellett a hóhér szerepét konkurens híján elvállalnia, ezért megőrizte a befolyását, elkormányozta a harmincas évekig Ausztriát, de nem úszta végül meg a baloldal sorsát.

3. Magyarország: szemben áll a kommunistákkal a konzervatív szocdem párt (háborús részvétel támogatása), de volt egy komoly baloldala is a szocdem pártnak. Bűntársak voltak a kommunista párt elleni elnyomásban, de nem vállalták el Ebert (a németországi forradalom szociáldemokrata árulója) szerepét. Vagy együttműködnek a kommunistákkal, vagy leverik őket. Minden irodalom hangsúlyozza a kikiáltás, kormányzás, vezetés szerepét a Tanácsköztársaságban. Voltak konfliktusok a bolsevikokkal, de nem azt jelentette, hogy volt más politikai identitásuk. Ez összeolvadt akkor.

Az, hogy a két világháború közt milyen ellenforradalmi rendszer jött, attól függött, milyen forradalom volt az I. világháború után, és az hogyan bukott el. A későbbi fasizmusok is csak így érthetők meg. Csak az austromarxisták próbáltak szembenállni a fasisztákkal, semelyik másik országban nem volt ilyen. A német szociáldemokraták a megtakarítások, költségmegtakarítások politikáját folytatta. Nem volt fasiszta a Horthy-rendszer, de a fehérterror egy protofasiszta korszak volt. A fasizmusról szóló liberális és konzervatív irodalom a demokrácia és nemzetiszocializmus közti harcról beszél.

Lukács műve poétikus transzformációja a magyarországi szocialista szövetséges tanácsköztársaságnak (ez a helyes név a Tanácsköztársaságra). A forradalom pillanatában megszűnt a párt, ez sajátos vonása a magyar helyzetnek. Lukács szerint a párt döntő intézménye a forradalomnak, de csak eszköz, ami átadja helyét a tanácsoknak. A válság idején próbálták csak újjászervezni a kommunista pártot. Nem volt párt, beleolvadt a tanácsmozgalomba, sokakról nem tudjuk párttagok voltak-e. A szakszervezeti mozgalom is föloldódott. Lukácsra ez hathatott, ezek a tapasztalatai. Messianisztikus teóriája a pártról és osztálytudatról kapcsolódik ezekhez az eszmékhez.

Egy majdnem totalitárius hatalommegragadási elmélet. Empirikus személyek szándékai nem számítanak, mert a kapitalizmus teljes eldologiasodásának világában nincs igazi politikai meggyőződés, ezért van szükség pártra és annak hatalommegragadására (az igazság pillanata, Platon, Pál apostol). Létrejön a proletárforradalom: bűnből a szabadság korszakába. Fölszabadult emberiség, nincs már párt, egyéni akaratnyilvánítások munkástanácsok formájában. Ez a lukácsi gondolatmenet Wittgenstein eldobott létráját idézi.

Lukács éles formában fejez ki valamit abból, ami közös az akkori nagy forradalmak (1918-23) tartalmaiban. Hogyan gondolták, hogy erőszakos kisebbség ragadja meg a hatalmat, majd eljutunk a szabadsághoz, amiben hittek? Nem igaz, hogy azt mondták, nem lesz szabadság. Hittek benne. Milyen konstrukció kell? Kényszerítő instrumentumok. A barikád se a meggyőzés eszköze. Rendelkeztek egy politikai elmélettel: hogyan és milyen intézményes formák között kell elképzelni az új társadalmat? Alapvető fogalma a tanácseszme. Nincsen permanens reprezentáció. Bárkit joga volna másnak képviselni? Nem! Nincs hierarchia. Kizsákmányolás, értéktöbblet kisajátítása sincs. Volt ehhez politikai konstrukció. Lukács a legeredetibb megformálója. Olasz, német, holland kommunista mozgalomban is megfogalmazták.

A magyarországi Tanácsköztársaság kaotikus hatalomgyakorlási módjának oka a háború kényszere, a másik az az elképesztő helyzet, hogy a forradalmi kormányzótanács államosítást kezd és közben elkezdi az állam megszűntetését. Forradalmi lelkesedéssel pótolták a hiányzó energiát. Amikor a Tanácsköztársaság bűneit és hősiességét vitatjuk, látni kell, hogy ezek összefüggenek. Az állam végletes gyöngesége és megnőtt feladatai közti vákumot a militánsok mozgósításával lehetett áthidalni. Morális tényezőkkel hidalták át. Innen a kor morális pátosza és monumentális stílusa. Pl. a dekorációk május elsején. Itt gigászok harcáról, emberfölötti feladatokról van szó, morális heroizmusra van szükség. Ezt emberek milliói vették halálosan komolyan, ezt nehéz kisstílű korunkból megérteni. Hitték, hogy a kulturális kirekesztésnek, nők, gyerekek bántásának vége lesz. „Még a kövek is üdvözülni fognak” (Lukács) Ady nyelvén beszéltek, pátosszal, mint 1848-ban.

Züllés és mocsok, ami az I. világháború volt. A fronton történtek rosszabbak, mint ami a II. világháborúban történt. Ezután érezték úgy, hogy eljött az egyedüli, első és utolsó lehetőség egy új világra. Szenvedély, erőszak (Hajdu hisztériát mondott, igen, talán az), gyűlölködés, szeretet. Ellentétes amit csináltak, tömeges erőszak, gyors fellángolás, és amit akartak, hatalom és hierarchia nélküliség, a bárány együtt legel az oroszlánnal. Első és utolsó reménye az alávetett népnek. Méltóság megszerzése.

Minden vereség után – most sincs másképp – groteszk az elbukott remény. A dolog komikuma csak a vereség tényéből ered. Nagy dologról volt szó. Milyen igaza van a jobboldalnak, hogy ennyire gyűlöli ezt a Tanácsköztársaságot! Megalázottabb nincs a háborúba küldött bakánál, aki itt szereplő lett. A brutális és elnyomó magyar nép képes volt létrehozni valamit, amitől joggal félt minden elnyomó establishment a világon. Magyarországon ráadásul a forradalom vezetője, Kun Béla, egy kisstílű csirkefogó volt. Kisember, nem tehetség nélkül. Nem ő volt nagy, hanem a forradalom. Szükség volt a fehérterrorra hogy a forradalom emlékét kitörölje az emberekből.

A nagy pánik szerepet játszik a fasizmus tőke, hadsereg és egyház általi fölkarolásában. Le kellett gyűrni az ellenállást, és megsemmisíteni. A XX. sz. megértése enélkül lehetetlen. Amíg úgy érzik, hogy nincs mit leküzdeni, addig mindez nem érdekes. Abban a pillanatban, hogy nem néhány tucat értelmiségi gondolatata lesz a kizsákmányolás leküzdése, abban a pillanatban kell újra a forradalom emlékét eltiporni.

Jegyzet Tamás Gáspár Miklós előadásáról
Hagyomány? Zsákutca? Perspektíva? - Konferencia a 90 éve kikiáltott Tanácsköztársaságról
Kossuth Klub, 2009. március 20.
http://www.indy.media.hu/node/11612