Nem Kun Béla volt nagy, hanem a forradalom

1919-ben Magyarországon forradalmi lelkesedéssel pótolták a hiányzó energiát. Amikor a Tanácsköztársaság bűneit és hősiességét vitatjuk, látni kell, hogy ezek összefüggenek. Az állam végletes gyöngesége és megnőtt feladatai közti vákumot a militánsok mozgósításával lehetett áthidalni. Morális tényezőkkel hidalták át. Itt gigászok harcáról, emberfölötti feladatokról van szó, morális heroizmusra van szükség. Ezt emberek milliói vették halálosan komolyan, ezt nehéz kisstílű korunkból megérteni.

Kép: 1919. március 23. Budapest
Kinti kép: Csepeli munkások és Kun Béla

„hittek abban vagy úgy tettek, mintha hinnének, hogy nagy dologra volnának képesek, ha majd egyszer üt az órájuk”
/Sinkó Ervin: Optimisták/
http://mek.niif.hu/02200/02228/html/06/480.html

Három különböző útja volt a szociáldemokratáknak az I. világháború után:

1. Németországban a szociáldemokrácia elkezdi a forradalmat, majd végrehajtja az ellenforradalmat. A szociáldemokrácia mozgósítja a hadsereget, bűntársai a szélsőjobbnak a kommunista mozgalom leverésében. Mindez a mai napig nyomot hagy a német történelmen.

2. Ausztria: a szociáldemokrácia a legerősebb, a kommunisták ezért gyengék. Nem kellett a hóhér szerepét konkurens híján elvállalnia, ezért megőrizte a befolyását, elkormányozta a harmincas évekig Ausztriát, de nem úszta végül meg a baloldal sorsát.

3. Magyarország: szemben áll a kommunistákkal a konzervatív szocdem párt (háborús részvétel támogatása), de volt egy komoly baloldala is a szocdem pártnak. Bűntársak voltak a kommunista párt elleni elnyomásban, de nem vállalták el Ebert (a németországi forradalom szociáldemokrata árulója) szerepét. Vagy együttműködnek a kommunistákkal, vagy leverik őket. Minden irodalom hangsúlyozza a kikiáltás, kormányzás, vezetés szerepét a Tanácsköztársaságban. Voltak konfliktusok a bolsevikokkal, de nem azt jelentette, hogy volt más politikai identitásuk. Ez összeolvadt akkor.

Az, hogy a két világháború közt milyen ellenforradalmi rendszer jött, attól függött, milyen forradalom volt az I. világháború után, és az hogyan bukott el. A későbbi fasizmusok is csak így érthetők meg. Csak az austromarxisták próbáltak szembenállni a fasisztákkal, semelyik másik országban nem volt ilyen. A német szociáldemokraták a megtakarítások, költségmegtakarítások politikáját folytatta. Nem volt fasiszta a Horthy-rendszer, de a fehérterror egy protofasiszta korszak volt. A fasizmusról szóló liberális és konzervatív irodalom a demokrácia és nemzetiszocializmus közti harcról beszél.

Lukács műve poétikus transzformációja a magyarországi szocialista szövetséges tanácsköztársaságnak (ez a helyes név a Tanácsköztársaságra). A forradalom pillanatában megszűnt a párt, ez sajátos vonása a magyar helyzetnek. Lukács szerint a párt döntő intézménye a forradalomnak, de csak eszköz, ami átadja helyét a tanácsoknak. A válság idején próbálták csak újjászervezni a kommunista pártot. Nem volt párt, beleolvadt a tanácsmozgalomba, sokakról nem tudjuk párttagok voltak-e. A szakszervezeti mozgalom is föloldódott. Lukácsra ez hathatott, ezek a tapasztalatai. Messianisztikus teóriája a pártról és osztálytudatról kapcsolódik ezekhez az eszmékhez.

Egy majdnem totalitárius hatalommegragadási elmélet. Empirikus személyek szándékai nem számítanak, mert a kapitalizmus teljes eldologiasodásának világában nincs igazi politikai meggyőződés, ezért van szükség pártra és annak hatalommegragadására (az igazság pillanata, Platon, Pál apostol). Létrejön a proletárforradalom: bűnből a szabadság korszakába. Fölszabadult emberiség, nincs már párt, egyéni akaratnyilvánítások munkástanácsok formájában. Ez a lukácsi gondolatmenet Wittgenstein eldobott létráját idézi.

Lukács éles formában fejez ki valamit abból, ami közös az akkori nagy forradalmak (1918-23) tartalmaiban. Hogyan gondolták, hogy erőszakos kisebbség ragadja meg a hatalmat, majd eljutunk a szabadsághoz, amiben hittek? Nem igaz, hogy azt mondták, nem lesz szabadság. Hittek benne. Milyen konstrukció kell? Kényszerítő instrumentumok. A barikád se a meggyőzés eszköze. Rendelkeztek egy politikai elmélettel: hogyan és milyen intézményes formák között kell elképzelni az új társadalmat? Alapvető fogalma a tanácseszme. Nincsen permanens reprezentáció. Bárkit joga volna másnak képviselni? Nem! Nincs hierarchia. Kizsákmányolás, értéktöbblet kisajátítása sincs. Volt ehhez politikai konstrukció. Lukács a legeredetibb megformálója. Olasz, német, holland kommunista mozgalomban is megfogalmazták.

A magyarországi Tanácsköztársaság kaotikus hatalomgyakorlási módjának oka a háború kényszere, a másik az az elképesztő helyzet, hogy a forradalmi kormányzótanács államosítást kezd és közben elkezdi az állam megszűntetését. Forradalmi lelkesedéssel pótolták a hiányzó energiát. Amikor a Tanácsköztársaság bűneit és hősiességét vitatjuk, látni kell, hogy ezek összefüggenek. Az állam végletes gyöngesége és megnőtt feladatai közti vákumot a militánsok mozgósításával lehetett áthidalni. Morális tényezőkkel hidalták át. Innen a kor morális pátosza és monumentális stílusa. Pl. a dekorációk május elsején. Itt gigászok harcáról, emberfölötti feladatokról van szó, morális heroizmusra van szükség. Ezt emberek milliói vették halálosan komolyan, ezt nehéz kisstílű korunkból megérteni. Hitték, hogy a kulturális kirekesztésnek, nők, gyerekek bántásának vége lesz. „Még a kövek is üdvözülni fognak” (Lukács) Ady nyelvén beszéltek, pátosszal, mint 1848-ban.

Züllés és mocsok, ami az I. világháború volt. A fronton történtek rosszabbak, mint ami a II. világháborúban történt. Ezután érezték úgy, hogy eljött az egyedüli, első és utolsó lehetőség egy új világra. Szenvedély, erőszak (Hajdu hisztériát mondott, igen, talán az), gyűlölködés, szeretet. Ellentétes amit csináltak, tömeges erőszak, gyors fellángolás, és amit akartak, hatalom és hierarchia nélküliség, a bárány együtt legel az oroszlánnal. Első és utolsó reménye az alávetett népnek. Méltóság megszerzése.

Minden vereség után – most sincs másképp – groteszk az elbukott remény. A dolog komikuma csak a vereség tényéből ered. Nagy dologról volt szó. Milyen igaza van a jobboldalnak, hogy ennyire gyűlöli ezt a Tanácsköztársaságot! Megalázottabb nincs a háborúba küldött bakánál, aki itt szereplő lett. A brutális és elnyomó magyar nép képes volt létrehozni valamit, amitől joggal félt minden elnyomó establishment a világon. Magyarországon ráadásul a forradalom vezetője, Kun Béla, egy kisstílű csirkefogó volt. Kisember, nem tehetség nélkül. Nem ő volt nagy, hanem a forradalom. Szükség volt a fehérterrorra hogy a forradalom emlékét kitörölje az emberekből.

A nagy pánik szerepet játszik a fasizmus tőke, hadsereg és egyház általi fölkarolásában. Le kellett gyűrni az ellenállást, és megsemmisíteni. A XX. sz. megértése enélkül lehetetlen. Amíg úgy érzik, hogy nincs mit leküzdeni, addig mindez nem érdekes. Abban a pillanatban, hogy nem néhány tucat értelmiségi gondolatata lesz a kizsákmányolás leküzdése, abban a pillanatban kell újra a forradalom emlékét eltiporni.

Jegyzet Tamás Gáspár Miklós előadásáról
Hagyomány? Zsákutca? Perspektíva? - Konferencia a 90 éve kikiáltott Tanácsköztársaságról
Kossuth Klub, 2009. március 20.
http://www.indy.media.hu/node/11612

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Hunniát nem olyannak

Hunniát nem olyannak képzelem el, amilyen ma a (III. birodalmi) Magyar Köztársaság: Razzia
1.Eddigi eredmények, folyamatban lévő ügyek
2.Tudta-e Ön…
3.Segítsen, hogy felderíthessük!
4.Szórólap letöltése

Tudta-e Ön…
•Tudta-e Ön, hogy a parlamenti képviselők összesen havi 360 millió forint ?zetést kapnak a büdzséből?
•Tudta-e Ön, hogy hazánknak évente több mint 10 milliárd forintjába kerülnek a politikusok?
•Tudta-e Ön, hogy a legjobban kereső mezei képviselők havonta 1,5 millió forint ?zetést kapnak?
•Tudta-e Ön, hogy hazánkban mintegy 40 ezer politikus van?
•Tudta-e Ön, hogy 36 kormánytagot tartunk el?
•Tudta-e Ön, hogy a 386 parlamenti képviselő eredetileg a történelmi Magyarországot képviselte, nem a jelenlegit, amely csupán harmada a Trianon előttinek?
•Tudta-e Ön, hogy közel 34 ezer polgármester, önkormányzati képviselő, valamint fővárosi és megyei képviselő van, akiket a közvagyonból tartunk el?
•Tudta-e Ön, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek „parlamentjének” 399 fizetett kisebbségi képviselője van?
•Tudta-e Ön, hogy a képviselők jelentős része gyakorlatilag semmilyen munkát nem végez, a parlamentben ülő honatyák közül nem egy akad, aki évek alatt mindössze egyszer szólt hozzá valamihez?
•Tudta-e Ön, hogy Toller Lászlónak (MSZP) eddig 12 millió forint munkadíjat utaltak ki, miközben kómában fekszik, ergo dolgozni sem tud?
•Tudta-e Ön, hogy Rogán Antal (Fidesz) úgy vett fel rendszeresen adómentes szállás-költségtérítést Budapesten, hogy volt saját lakása a fővárosban?
•Tudta-e Ön, hogy Szili Katalin (MSZP) úgy kapott útiköltség-térítést, hogy az őrezred utaztatja, amúgy is állami pénzen?
•Tudta-e Ön, hogy a magyar igazságszolgáltatás olyan váderedményességi mutatóval dolgozik, mint a félkemény és kemény diktatúrák?
•Hogy akit ma Magyarországon megvádolnak, azt szinte biztosan el is ítélik?
•Tudta-e Ön, hogy 1988 (az még bőven proletárdiktatúra!) és 2002 között összesen nem oszlattak annyi tüntetést, mint azóta?
•Tudta-e Ön, hogy miközben a képviselők adózatlanul veszik fel évek óta a sok száz millióra rúgó „költségtérítéseket”, Európában Magyarországon a legmagasabbak a béreket terhelő adók és járulékok?
•Tudta-e Ön, hogy Lengyelországban 10, Csehországban 18, míg Szlovákiában 26 százalékkal nagyobb a nettó bér, mint Magyarországon? Ez a családi kedvezményekkel további 8-10 százalékkal emelkedhet. Franciaországban egy közepes jövedelmű, házas, két gyermeket nevelő dolgozótól mindössze 7 százalékot von le az állam, míg nálunk akár 40-50 százalékot is.
És Ön szerint mennyi kárt okoznak még hazánknak a politikusok?

Ugrás az oldal elejére

Segítsen, hogy felderíthessük!
A razzia során levadásszuk a korrupt, hazaáruló politikusokat, de a razzia kiterjed mindazokra a rendőrökre, pénzügyőrökre, titkosügynökökre, APEH-dolgozókra, újságírókra, ügyészekre, bírókra, közhivatalnokokra, akik az adófizetők pénzéből kapják a fizetésüket, s visszaélnek a hivatásukkal – korruptak, lopnak, csalnak, hazudnak, elárulják a magyar nemzetet, hatalmukkal visszaélve politikai tisztogatást, leszámolást hajtanak végre, vagy csak egyszerűen semmiféle munkát nem végeznek a közvagyonból kapott fizetésükért.

A razzia egy elszámoltatás, amely során Magyarország minden pontjáról várjuk az információkat a lakosságtól korrupcióról, lopásról, csalásról, hatalommal való visszaélésről, nemzetárulásról… A nép elől nem lehet elbújni, az emberek nagyon sok mindent tudnak, de az államgépezettel szemben nem mernek eljárásokat kezdeményezni, hiszen joggal érezhetik úgy, hogy szélmalomharc lenne.

Most azonban itt a lehetőség, hogy akár névtelenül is, megtegyék az első lépést. A szöveg alatt található gombra kattintva lépjenek tovább és tegyék meg bejelentésüket, majd az „Elküld” gombra kattintással juttassák el hozzánk. A többit bízzák ránk! Az információk hitelességéről – saját apparátusunk segítségével – magunk fogunk meggyőződni, s a megfelelő büntetésekről is mi fogunk gondoskodni. A visszaszámlálás elkezdődött. Egy új, jobb világot csak úgy lehet építeni, ha előbb rendet teszünk a jelenünkben, és végleg le tudjuk zárni a múltat…

Bejelentést teszek

Kommün

Te jó új vörös isten! Hát én ezt eddig nem láttam itt az indyn, azt se tudtam, hogy föltettétek, még el se tudtam olvasni, de a közhelyesebb kommentekbe már belenéztem - „ugyebár a hivatalosság elítéli, hát akkor én is elítélem”, előjelüket változtatott mélykádáristák, brrr. Amúgy ebben a témában nem magamat ajánlom, hanem Kassákot, a MÁGLYÁK ÉNEKELNEK c. poémát (gyönyörű) és az ÁLLÁSPONT c. vitairatot (csak könyvtárban). Ez a legméltóbb + persze Sinkó Ervin + Lukács FORRADALOMBAN c. kötete, de ajánlom a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond beszédét az Operaházban, amikor a proliknak először adott ingyenkoncerten eljátszották a IX. szimfóniát. Ezt kapd ki, szájbergyerek.

off létszi csináljátok

off
létszi csináljátok meg, hogy jelölje valahogy a legutolsó látogatás óta keletkezett hsz-eket, mert elég zavaró keresgetni. pl az ubuntu.hu is drupal-os és ott ez megoldott.

olyan kép nincs kun (kohn)

olyan kép nincs kun (kohn) béláról, ahol kaftánban, és pajeszel látható, ???????

provokátorknak üzenem!

Eljön még az az idő, amikor patkány módjára, álnév mögé bújó jesse félék az emberiség érdekében kiiktatásra kerülnek a társadalomból. Senki sem fog sírni utánuk, mivel utánuk csak tisztább közélet köszönhet be.

Jaj, hát éni is

Jaj, hát éni is szeretlek ám!

horthy apánkék

horthy apánkék elhalgatatták az ilyen jesse félélet……sokat örökre)))))))) white terror now!!!!!!!!!!!!!!!!

az emlény: tömény élményömleny

elsőre azt hinném, ezt a cikket kb. 1920 táján írta valaki az emigrációban, olyan embertől, akinak a másik nyelve a német volt - ha nem volnának benne utalások a mára. Tiszta időutazás, különös élmény ez az emlény.

kopecs, molyrág?

Amúgy 1920-ban, az emigrációban írta Lukács, akinek második anyanyelve a német volt, a Történelem és osztálytudatot. Annak mégsem ilyen a nyelvezete, és sok minden utal benne a mára.

ez jó:-)

Lukács (mint német anyanyelvű) nekem is eszembe jutott, amikor írtam a fönti megjegyzést, de a stílus máshonnan ismerős, aztán rájöttem, hogy vagy Garami, vagy Weltner. (Mármint hogy az ő könyveik ugrottak be - nem tartalmilag, hanem nyelvezetileg:-)))