
Napsütéses, kifejezetten forradalombarát időjárással lepte meg a tavasz a Hősök terére tartó embereket vasárnap délután. Na nem mintha bárkinek igénye lett volna az utóbbira (mármint a forradalombarátságra), és ez már az Oktogon-nál kiderülhetett az addig esetleg (ostoba módon) bizakodó szemleíró számára: a villamosmegállóban kavargó tömeg jól felismerhetően a magyar nacionalista jobboldal törzsközönségéből került ki. Budai, ex-magyartanár kinézetű, remegőajkú (a körmös előtti pillanat!) nyugdíjasok, zászlós kisgyerekekkel díszített, egészséges, felfelé mobilis fiatal családanyák és -apák, és persze a magyar rendszerváltás alighanem legnagyobb vívmányát jelentő társadalmi csoport tagjai: a szélsőjobboldali egyetemi fiatalság pirospozsgás, Jobbik-zászlót lengető ifjai és leányai.
Depresszív látvány, de hát pont ezért jöttem ide: még egy kísérlet, hogy megértsem ezt a történelmi unikumot, a kelet-európai roncskapitalizmus társaslélektanát. Lehetséges-e egy olyan vidéke a nagyvilágnak, ahol a globális kapitalizmus orkánjaira és földrengéseire a lakosság politikailag aktív része fafaragással (DVD-n) és rovásírásos pólók viselésével kíván reagálni? Nyilván nem. És mégis: nemcsak hogy létezik, hanem történetesen pont az a vidék, ahol én is élek.
Ezzel a kellemetlen ténnyel való újbóli szembesülés arra késztetett, hogy a Hősök teréig az utat inkább az Aradi utcán keresztül tegyem meg.
Magyarországon egyébként ez időben az uralkodó osztály épp hatalmon lévő frakciója éppen az osztályháború magasabb sebességbe kapcsolására készült, kihasználva a válság okozta káoszt: régi dal, régi dal. De mégis, amikor Törökországon, Argentínán 2001-ben, vagy Koreán 1997-98-ban végigsöpört a láthatatlan kéz, az mégiscsak kiváltott legalább ellenállási kísérleteket (ha sikerteleneket is), milliók számára világossá téve az osztályviszonyokat, a kapitalizmus funkcionális anatómiáját. Vajon – bizakodott a szemleíró – nem fog-e ez megtörténni (talán akaratukon kívül, de mégis) a kormány ellen (joggal) őrjöngő, ismét túrórudi színekbe öltözött magyarok esetében is?
Eme halvány remény, a nyomkeresés perspektívája volt az, ami miatt kimerészkedtünk a tüntetésre.
A Hősök terére érve nem sok jó fogad: megtekinthetjük a legújabb szittya népviseleteket, egyes résztvevők pólóra nyomtatott állásfoglalását hazánk második vh-s szerepvállalásáról („A hazáért: 1941-45”), nemzeti színekbe öltöztetett terepjárók és sportkocsik stb.
Elkezdem hallgatni a beszédeket. Egy elgyötört női hang, egy hitét vesztett hittantanárra emlékeztető hanghordozással, a válság okairól értekezik. Szerinte egy „szellemi és lelki válságról” van szó, a megoldás kulcsa a szeretet és a hit. Meg a remény. OK, leülök valahova.
Lejjebb visszük a lécet: vajon el fog-e hangzani akár egyetlen mondat is, ami konkrétan a többség jövedelmeinek az újbóli megcsapolása ill. a nemzetközi és magyar kapitalista tulajdonosi hálózatok javára való átcsoportosítása ellen fog szólni, vagy bármiféle alternatívát mutatna föl a prokapitalista gazdaságpolitikával szemben.
Válasz: Haha. Hülye vagy?
A beszédekben többször megemlítik, hogy az országot „tönkretették” a jelenlegi vezetői és ezért fizetniük kell. Lehet rajta vitatkozni, hogy Magyarország állapotát jól leírja-e a „tönkretették” fordulat (tegyük föl, hogy igen), mindenesetre, ha valaki szerint ez kizárólag az utóbbi 6 évben következett csak be, az elég érdekes. Van-e bármilyen fontos gazdasági/társadalmi mutató, amiben a 2002-es és a 2009-es Magyaro. alapvetően különbözik? Bármilyen strukturális változás a gazdaság, a foglalkoztatottság szerkezetében? Nincs. Akkor? Mire gondolnak ezek az emberek?
A magyar föld nem eladó (a magyar agrárkonszernek jobbak?), nem születik elég gyerek (de miért?), meghurcolt őseink, széttörik az Isten-haza-családot (az Istent is?) stb.
A radikális jobboldali gazdaságpolitikát folytató kormányt a szónokok állandóan a Rákosi-rendszerhez hasonlítják.
Közben valahol, az MSZP-kongresszusán a francia, vagy a német jobboldaltól mérföldekre jobbra álló „szocialista” párt tagjai az Internacionálét éneklik.
Egy jezsuita szerzetes az obligát Wass Albertet követeli vissza egykori önmaga számára (merthogy akkor nem olvashatta), és tiltakozik az ellen, hogy „megbilincseljék” a parkoló autókat e hazában. (Komolyan.) Az Audisok forradalma?
Valaki megemlíti a rendőri brutalitást, ami nyilván rendben van önmagában – de most erről van szó? A gyanú, hogy azért nem beszélnek a nyugdíjak, közalkalmazottak, a tömegközlekedés stb. kivéreztetése ellen, mert ők is egyetértenek vele, egyre fokozódik.
A „polgári körösök” egy reprezentánsa következik. A szolidaritás hiányáról szóló beszédét, ami eleve kissé furcsán hangzik a Fidesz szociálpolitikai hajlamait tekintetbe véve, egy groteszk momentum szakítja meg, amely kijózanítólag hat az egész rendezvény karakterével kapcsolatban. A szónok épp föltesz egy (gondolom toleráns voltát bizonyító) szónoki kérdést, miszerint vajh itt vannak-e a tüntetésen a magyarországi kisebbségek, „ti szorgos svábok”, majd, kötelességszerűen hozzátéve, „ti cigányok”. (A kérdésre amúgy jeges csönd a válasz.) Ekkor azonban a rendezvény szervezője egyszer csak közbevág: „Kedves Ildikó, biztos te is hallod a nagy csöndben felbúgó motorokat, most indulnak a GÓJ MOTOROSOK petíciónkkal a Várba…”
No comment.
A következő szónok ifj. Hegedűs Lóránt. Föltámadt a civil társadalom, annyi szent. Lehet, hogy elfogult vagyok, de ezen a ponton rám jön a menekülés vágya, amit lassan aztán végre is hajtok.
A tüntetés tehát, ahogy az várható volt, meglehetősen kétségbeejtő volt, és nem világos van-e bármi okunk optimizmusra. Az a modell, ami Magyarországon (és kb. egész Kelet-Európában) kialakult - mely szerint a többség nihilizmusba és apátiába süllyed (azok, akiknek jobban megy, egyfajta „cool” szociáldarwinizmusba [a csórók tehetnek róla, hogy azok bazeg!], akik pedig megszívják az apátia egy kétségbeesettebb formájába), míg a rendszer szélein a szélsőjobboldali őrjöngés formájában fejeződik ki az elégedetlenség, anélkül hogy veszélyeztetné a hatalmi viszonyokat - meglehetősen stabilnak tűnik.
A válság fokozódása egyáltalán nem szükségszerű, hogy emancipatórikus irányba fordítsa a fokozódó frusztrációt és a kétségbeesést, hiszen a többség számára a puszta önreprodukció, illetve (azoknál, akik kicsit följebb kúsztak a ranglétrán) az elért státusz megőrzése minden energiájukat fölemészti, akik pedig nem bírják lenyelni az ezzel járó közvetlen, illetve erkölcsi szégyent és kínt, azokat tárt karokkal várja a cigányozó-zsidózó, tekintélyelvű szélsőjobb. A szélsőjobboldali világértelmezés penetráns hülyesége másrészt azt is biztosítja, hogy azért sose kerüljenek a jurtázós elégedetlenkedők olyan többségbe – illetve a saját programjuk iránti lelkesedés és kitartás olyan állapotába – hogy az zavarja a banknegyed működését.
Így aztán, amikor eljön az este, a Hősök terén szittya népviseletben pompázó fiatal férfiak kénytelenek bánatosan lecsatolni magukról a tegezt és a kürtöt, letenni őseink nemes túrórudi zászlaját, hiszen másnap melózni kell, ami ellen nincs apelláta.
A kört pedig a kissé berezelt, de még mindig meglévő liberális médiahegemónia zárja be, amely kaján módon tudatja az elcsigázott közönséggel, hogy nincs más út: hiszen jól tudjuk az indextől a Beszélőig terjedő, a civilizációt és a „Nyugatot” képviselő elitkonszenzustól, hogy a kapitalizmus a természet megváltozhatatlan rendje, ami ellen csak a diszfunkcionális egyedek próbálnak lázadni (sikertelenül, hahaha!), akik vagy nácik lesznek vagy szánalmas, öreg, drogfüggő hippik.
A helyzet és az erőviszonyok (viszonylag) egyértelműek.
Sto gyelaty?
Hozzászólások
agapé: akkor mi az oka?
„Ez már nem a rossz irányban való keresgélés, hanem a józan ítélőképesség elvesztése kategória. Az agynak nem a problémamegoldó vagy vegetatív részei ők, hanem beteg idegsejtek. De tény, hogy kiütötte őket valami.”
szóval, mi az oka ennek, ha nem az amit TGM stb. mond? (a Szegény náci gyermekeink-ben)
most már elárulhatod…
agapé: akkor mi az oka?
szóval?
Csak azért szólok hozzá,
hogy a Google archívuma megőrizze a jelenlétemet ebben a téridőszegletben. Tényleg nem motivál más, mint nyomot hagyni. Tudom-tudom, papír. Ami elérhető. De sokkal jobb a nem öncélű öncélzás.
Puszika.
Szivike.
Azt mondjátok tehát, hogy akaszthatunk, ha akarunk?
mi van? nem érthető…
mi van? nem érthető…
Oh my God,
Oh my God, 232 hozzászólás!
itt tuti zsidózás-nácizás megy :D :D
Válasz Reg.-nek
p, 2009-04-10 18:51 - Reg.———————————————————
„Nem szeretnék kellemes társalgásotokba belepofátlankodni, de :)
Igen, te egy másikokról beszélsz, gondolom olyanokról, akiket nem mutat a kamera, mert nincs miért.
De (és talán: pont ezért):
Érdemes komolyan kezelni az ilyen felvetéseket. Mint amit én is írtam, a kuruc.infóval kapcsolatban: tényleg egybefolyik a magyar nemez-izé a zsidóöléssel. Érted? Ez persze nem jó, na de nem is az olyan emberek fognak ezen a felfogáson változtatni, akik különösen érzékenyek az ilyen zsidóölős cuccra, és ráadásul csak röhögni tudnak a szerepjátékosokon úgy alapból. Ezt figyelembe kell venni. Nem tudom, hogy ez magyar sajátosság-e, kifejezetten a magyar kultúra része-e, de bizony része a magyar kultúrának.”
Ezzel az a bajom, hogy a magyarok antiszemitizmusát szinte tényként kezeled. Nem csak a hazai döntően balliberális sajtó teszi ugyanezt, hanem ami ennél sokkal lényegesebb, a nemzetközi sajtó is.
A magyarok érdekérvényesítő képessége meglehetősen gyenge. A magyar politikusok többsége feltett kézzel, és mély bűnbánattal szeret a tárgyalóasztal mellé ülni. Minden általánosítás tévútra visz, ezt előrebocsájtva szeretném megjegyezni, hogy hallott-e közületek valaki a nemzetközi sajtóban pl. a románok antiszemitizmusáról? Nem lehet erről hallani. Pedig a román vezetés már 1940-ben anélkül, hogy a németek erre kényszerítették volna őket, deportálta a romániai zsidókat. Több százezer embert. Mégis ezekről nem lehet hallani, a csapból is csak a magyarok antiszemitizmusa árad. Biztos azért mert a románok kiugrottak. Győztes hatalmon pedig nem szokás elverni a port. Igazságtalan ez az állandó nácizás és rendkívül veszélyes is. Mert az ilyesmi mindig ellenállást szül. Ráadásul amikor kollektíve csak így egyszerűen magyarokról beszélnek a fasizmussal összefüggésben, az enyhén szólva is elvakult előítéletességre vall. Mire jó ez az általánosítás?
Egyébként a parlamenti politikusok közül kiknek voltak idegengyűlölő megnyilvánulásai?
Ki viccelődött a Terror Háza előtt azzal, hogy no, ezek már biztos nem fáznak?
Ki monta azt, hogy megvertük a terroristákat?
Szerintem a magyarok antiszemitizmusa egy mesterségesen felkavart MSZP-s hecckampány, ami miatt még a fasiszták által kivégzettek is forognak a sírjukban.
adalék
„…a kapitalizmus a természet megváltozhatatlan rendje, ami ellen csak a diszfunkcionális egyedek próbálnak lázadni…”
Capital wears the mask of a natural force; it seems as solid as the earth itself; its movements appear as irreversible as tides; its crises seem as unavoidable as earthquakes and floods. Even when it is admitted that the power of Capital is created by men, this admission may merely be the occasion for the invention of an even more imposing mask, the mask of a man-made force, a Frankenstein monster, whose power inspires more awe than that of any natural force.
However, Capital is neither a natural force nor a man- made monster which was created sometime in the past and which dominated human life ever since. The power of Capital does not reside in money, since money is a social convention which has no more „power” than men are willing to grant it; when men refuse to sell their labor, money cannot perform even the simplest tasks, because money does not „work.”
(Freddy Pearlman)
hát ja
avagy, ahogy az öreg mondat 140 évvel korábban:
„Economists have a singular method of procedure. There are only two kinds of institutions for them,
artificial and natural. The institutions of feudalism are artificial institutions, those of the bourgeoisie are
natural institutions. In this, they resemble the theologians, who likewise establish two kinds of religion.
Every religion which is not theirs is an invention of men, while their own is an emanation from God.
When the economists say that present-day relations — the relations of bourgeois production — are
natural, they imply that these are the relations in which wealth is created and productive forces developed
in conformity with the laws of nature. These relations therefore are themselves natural laws independent
of the influence of time. They are eternal laws which must always govern society. Thus, there has been
history, but there is no longer any. There has been history, since there were the institutions of feudalism,
and in these institutions of feudalism we find quite different relations of production from those of bourgeois society, which the economists try to pass off as natural and as such, eternal.”
(a fil. nyomorúsága) (bocs h ánglusul, nincs nálam magyarul/németül most)
ugyanakkor, ha nem is a „természet rendje” eme rendszer, ettől még sajnos nem kizárt, h nem fogunk tudni megszabadulni tőle…
Ezt nekem ki kell
Ezt nekem ki kell egészítenem valamivel:
„The district is a 40-acre (16 ha) area around the horseshoe-shaped junctions of Columbian Road, Mamakating Avenue and Park Road, extending to the north from its northeast corner to include the houses along Park there. It is mostly wooded, with the middle of the horseshoe, where the former hotel was located along with its still-extant tennis courts, the only open space. A small rise near the south end of the horseshoe is, at 1,648 feet (502 m) above sea level, the highest point in the Town of Mamakating. The plan for what became Mamakating Park was laid out by William Henry Baldwin, an engineer from Yonkers. Its scale may have been inspired by Tuxedo Park, America’s first gated community, in neighboring Orange County. It had some curving streets and rustic, forest-inspired names like Fox Trail and Maplewood Lane (never built), but mostly follows a grid layout more typical of wilderness religious camp meetings of the era, which tend to cluster groups of cottages around structures of communal function and importance, rather than curving and winding as streets in Tuxedo Park and similar communities do.[1]
„Like other mountain resort communities, the homes in the original plan were sited to take advantage of their natural location. The grid extended north and south along the ridge, with many houses to have been built close to the street where the land dropped off sharply. That would have allowed them to take in the view to the Shawangunks over Wurtsboro in that direction, or the Catskills to the north and west.”
összeesküvéselmélet
Honnan a francból van a szélsőjobbnak tucatnyi folyóiratra pénze? Magyarországon a negyedévente megjelenő Eszméleten kívül egyetlen balos újság, folyóirat sincs. Viszont még a csapból is a szélsőjobboldal folyik, mint alternatíva a jelenlegi liberális vonallal szemben.
Ez a lényege: az árpádsávval, a rovásírással, a zsidózással, és a többivel el kell terelni a figyelmet a rendszerről magáról. Mintha a német, a japán vagy a francia jobb tőkés lenne mint a zsidó. Mintha a többi nem vásárolná fel ugyanúgy bagóért az országot és nem zsákmányolna ki. A Suzuki Esztergomban gumibugyit akart bevezetni, hogy azzal is növelje a munkaidőt, hogy az embereket nem engedi ki a vécére. Az olasz vadászok rendszeresen pusztítják az énekesmadarakat. Az osztrákok és a németek már fölvásárolták a fél Dunántúlt, adót bezzeg nem fizetnek.
és a hazai nagytőkések Demjánnal az élen? Ő székely gyerek, a Széles is nagy magyar, persze komcsik voltak azelőtt, de ez nem számít.
És akkor ezek itt zsidóznak és ősmagyarkodnak.
Kiknek is az érdeke, hogy valódi rendszerkritika helyett a szélsőjobboldali ökörségektől zengjen a főváros? Valódi leleplezések helyett ízléstelen csikósjelmezbe bújt idióták karattyolják a faszságaikat?
Erre lett kitalálva az egész.
Még hogy hazafiak.