indy.media.hu független média központ

Az európai pénzügyi rendszer demokratikus átalakítása, teljes foglalkoztatás és ökológiai átstrukturálás – Alternatívák a fináncmeghajtású kapitalizmussal szemben

Kevesebb, mint egy évvel a következő EP-választások előtt az EU egyrészt az 1929 óta tapasztalt legsúlyosabb pénzügyi [a tanulmány még 2008 telén íródott] válsággal néz szembe, másrészt pedig egy saját maga által előidézett recesszió gyászos perspektívájával. A kibontakozó pénzügyi válság egyre több ember számára mutatja meg a pénzügyi rendszer által meghajtott kapitalizmus mélységes irracionalitását és destruktív dinamikáját, ami nemcsak az Egyesült Államok gazdasági életét határozta meg, hanem, egyre inkább, az EU legtöbb országának gazdasági és szociális fejlődését is. A rövidtávú gondolkodás, a pénzügyi spekuláció és a „shareholder value”-orientáció [az a vállalati stratégia, ahol a vállalat politikáját elsősorban a részvényárfolyam maximalizálása és egyéb rövidtávú pénzügyi szempontok határozzák meg] térnyerése fölváltotta a vállalatok és kormányok hosszú távú stratégiai orientációját.

A jövedelmek és a vagyon polarizációja, a társadalmi biztonság hiánya, és a prekár munkaviszonyok (létbizonytalan munkavállalók) terjedőben vannak. A pénzügyi rendszer központi elemeinek liberalizációja és deregulációja nem váltott be egyetlen egyet sem abból a számos ígéretből és elvárásból, amik bevezetésükkor hozzájuk kapcsolódtak az EU-ban: a nagyobb hatékonyság, átláthatóság és a pozitív gazdasági hatások helyett társadalmi polarizációt, káoszt és krízist okoztak ezek a változások. A bankok és pénzügyi spekulánsok közötti burkolt összejátszás összeomlott, a Wall Street, a City [London] és a többi pénzügyi központ megannyi hőse diszkreditálódott, és mint felelőtlen szerencsejátékos áll most a társadalom szeme előtt.

A rendszernek többre van szüksége, mint a vezérigazgatók lecserélése és egyéb apró reparációk. Ehelyett mély és átfogó átalakításokra, végsősoron a gazdaság fölötti demokratikus kontrollra van szükség.

Habár a pénzügyi válság az Egyesült Államokból indult, a politikák, amik ide vezettek, az EU-tól sem idegenek és nem kívülről erőltették rá. Épp ellenkezőleg: az állandó megszállottság a piacnyitással, a liberalizációval és a deregulációval kapcsolatban az európai hatóságok (különösen az Európai Bizottság) részéről, hozzájárult az európai gazdasági fejlődést egyre erősebben meghatározó pénzügyi szféra eluralkodásához.

A teljes foglalkoztatottságot biztosító makrogazdasági politika elutasítása, a fundamentalista monetáris és fiskális politika bevezetése és a polgárok szociális jogainak vásárolható árukká való átalakítása – mindezek mind alapvető elemei a 2000-es és 2005-ös Lisszaboni Stratégiának. Ezért hiba lenne a közelgő [2008 ősz!] európai recesszió okait kizárólag, vagy akár csak elsősorban az amerikai eredetű pénzügyi krízis számlájára írni. Az európai recesszió gyakorlatilag saját gyártmány. A pénzügyi krízis súlyosbítani fogja, de nélküle is bekövetkezett volna. A pénzügyi válság és az EU saját Lisszaboni Stratégiája egy olyan hibridet képeznek, ami különösen robbanékony és nagyon veszélyes a gazdasági fejlődésre és a társadalmi kohézióra nézve.

A legtöbb tagállam kormányát és az EU intézményeit meglepetésként érték az események. Most egyik csúcstalálkozót rendezik a másik után, nyilatkozatokat kiadva az erősebb szabályozás és a pénzügyi piacok ellenőrzése mellett. Az utóbbi egy hónap [2008 november] javaslatai és a megtett lépések talán megmentik a pénzügyi rendszert, de nem fogják megakadályozni a pénzügy-vezérelt kapitalizmus további kiterjedését Európában – és világos is, hogy a javaslatok, amiket az EU és a mögötte álló befolyásos nagyvállalati érdekek összeraktak, nem is ezt célozzák.

Ellentétben a hivatalos nyilatkozatokkal azonban, igenis van alternatívája ezeknek a kontraproduktív politikáknak.

Az alternatíva először is energikus lépésekkel kezdődne, melyek előbb stabilizálnák, majd alapvetően átalakítanák az európai pénzügyi rendszert azzal a céllal, hogy biztosítsák alapvető [eredeti] funkcióit: zavarok nélkül működő fizetési rendszer, megfelelő mennyiségű hitel és biztonságos betétek. Ezen túl, az EU-nak erőteljes makrogazdasági és strukturális politikákra és köztulajdonban lévő szektorra van szüksége, amelyek az alapját képezik a teljes foglalkoztatottságnak, a jó munkaviszonyoknak, a szegénység fölszámolásának és az ökológiai átstrukturálásnak.

A jelenlegi krízishelyzet lehetőséget ad a határozottabb nyilvános kritika megjelenésére és olyan javaslatok kidolgozására, amelyek túlmennek a spekulánsok és menedzserek mohóságának démonizálásán és rámutat azokra a strukturális kényszerekre, amik az egyéni és a vállalati viselkedés ilyen jellegű alakulását okozzák. A Memorandum-ban megpróbálunk túlmenni az EU által folytatottpolitika elemzésén és kritikáján, és konkrét javaslatokat bemutatni egy demokratikus alternatíva fölépítésére.

Habár a financializált kapitalizmus súlyos csapást szenvedett és a neoliberalizmus általában véve erősen diszkreditálódott a jelenlegi válság miatt [kivétel: Magyarország], egyik sem omlott össze vagy szenvedett végső vereséget. A neoliberalizmus lényege nem a dereguláció, hanem a jövedelmek újraelosztása alulról fölfelé, a gazdagok és hatalmasok javát szolgáló privatizációs folyamatok által. A demokratikus fordulatért harcoló erős társadalmi mozgalmak és politikai nyomásgyakorlás nélkül ezek a folyamatok folytatódni fognak, habár lehetséges, hogy némileg módosult formában.

Az indy összefoglalója az Euromemorandum-ról

2008 második felében az EU egyszerre kell, hogy szembenézzen a második világháború óta eltelt időszak legsúlyosabb pénzügyi krízisével és egy súlyos recesszió kilátásával. Az EU intézményei és kormányai igen aktívan reagáltak, egyik csúcstalálkozót a másik után rendezve, hogy megakadályozzák a pénzügyi rendszer teljes összeomlását.

Megkérdőjelezhető azonban egyrészt, hogy a hatalmas bankmentő és feltőkésítési csomagok vajon segíteni fognak-e rövidtávon. Másrészt biztosan állíthatjuk, hogy a felvetett megoldási javaslatok hosszabb távon nem fönntarthatók. Eközben az olyan súlyosbodó problémákat, mint a munkanélküliség, a szegénység, a prekár munkaformák terjedése, a növekvő jövedelempolarizáció, az energiaellátás és a klímaváltozás nagyrészt kiszorították a kétségbeesett próbálkozások a pénzügyi rendszer összeomlásának megakadályozására.

A pénzügyi krízis az USA-ból jött, de mostanra átterjedt a világ többi részének pénzügyi központjaira is. A bankok és egyéb pénzügyi intézmények az utóbbi időben óriási mértékben folytattak fönntarthatatlan hitelezési politikákat és felelőtlen pénzügyi spekulációt a pénzügyi befektetők [tulajdonosok] nyomására. A pénzügyi szektor mérete minden ésszerűséget meghaladó módon megnőtt, és a pénzügyi befektetésekből és spekulációból származó profitok aránya minden eddiginél magasabb szintre szökött [az Egyesült Államokban a „pénzügyi” vállalatként számon tartott vállalatok profitjainak aránya a teljes nagyvállalati profitokon belül 40%-ra nőtt]. Az európai gazdaságpolitika semmit sem tett, hogy megállítsa ezt a tendenciát. Épp ellenkezőleg: az Európai Központi Bank semmibe vette a rendszerszintű pénzügyi stabilitás szempontját, az Európai Bizottság pedig továbbra is a liberalizáció, a piacmegnyitás és a dereguláció híve maradt – ezzel aktívan hozzájárulva az európai krízis kialakulásához.

Miközben az EU a pénzügyi krachhal küzd, a háttérben egy jó ideje kialakulóban lévő recesszió is megfigyelhető, ami – habár a pénzügyi krízis tovább súlyosbítja – az EU saját „terméke” [home-grown]. Ez a recesszió elsősorban a neoliberális gazdaságpolitika eredménye, melyet mind az EU szervei, mind a kormányok átvettek.

Az utóbbi pár hétben ezen intézmények politikája kiáltó ellentmondáshoz vezetett: miközben pillanatok alatt meg tudtak egyezni hatalmas összegek fölhasználásában a gyengélkedő bankok megsegítésére, ezeknek az összegeknek még töredékét sem fordították a „normál” recesszió hatásainak orvoslására és a többség munkahelyeinek, jövedelmeinek és életszínvonalának megvédésére. Ugyanígy, a deklarált cél egy energia- és klímapolitika kialakítására meghiúsult az EU-n belüli konfliktusok és a finanszírozási kötelezettségekkel kapcsolatos megegyezés hiánya miatt. Amit kaptunk, az csak retorika. Eközben a Bizottság (illetve az Európai Bíróság) tovább folytatja a liberalizáció és a dereguláció programját, ahogy azt az újabb kezdeményezések mutatják a munkaerő-piaci „flexicurity” [a flexibilitás és a biztonság (security) angol megfelelőinek összetétele, valójában többnyire az alkalmazottakat védő szabályozások eltávolítását jelenti] és az egészségügyi liberalizáció kiterjesztésével kapcsolatban […].

A pénzügyi krach megmutatta, hogy a jelenlegi európai [gazdasági] rezsim, ami a privátszféra versenyén alapszik, anélkül, hogy határozott demokratikus szabályokra épülne nem fönntartható és hajlamos a gazdasági és politikai válságokra [failure]. Az EU-nak gazdasági rezsimváltásra van szüksége, amelynek célja egy új, demokratikus keretrendszer a gazdasági tevékenységek összessége számára.

Ennek érdekében a következő alapvető fontosságú lépéseket javasoljuk:

1. Az európai pénzügyi rendszer demokratikus átalakítása

- A vezető bankok adott részeinek államosítása a tagállamokban egy állandó és biztos alapot jelentene a betétek garantálására, a fizetési rendszer és a hitelkínálat fönntartására

- A leginkább destabilizáló tevékenységeket és struktúrákat a pénzügyi szektoron belül – értékpapírosítás [securitisation: ez a hitelek földarabolását és másodlagos piacokon értékpapírok formájában való eladását jelenti], magas tőkeáttétellel fölvett hitelek, komplex strukturált termékek és hedge fund-ok – be kell tiltani Európában, az offshore központokat be kell zárni, vagy elszigetelni őket az európai piactól.

- A bankrendszer reformjánál a cél a bankok tevékenységének betétek fogadására és cégeknek illetve háztartásoknak nyújtott hitelekre való újrafókuszálása. A Bázel II szabályozást korrigálni kell, hogy eltávolítsuk annak polarizáló és prociklikus hatását [ugyanis válság idején a bankoknak növelniük kell a sajáttőke mennyiségét, ami gyakran lehetetlen, míg a spekulatív boomok idején csökkenthetik azt, ld. Palley: Asset Price Bubbles and the Case for Asset Based Reserve Requirements]. A kötelező sajáttőke részt [capital requirement ratios] meg kell emelni.

- A tőkepiacok reformjának célja az értékpapírokkal, devizákkal és a különböző származtatott eszközökkel való kereskedés lelassítása és a forgalmazott pénzügyi eszközök mennyiségének csökkentése kell, hogy legyen. Ennek érdekében a nyugdíjalapok [tőkepiaci] befektetéseit korlátozni kell, a strukturált termékeket vissza kell szorítani, illetve standardizálni kell őket, a pénzügyi tranzakciókat meg kell adóztatni. A hitelminősítő intézeteket át kell alakítani, hogy a tanácsadói és minősítői funkciók elkülönüljenek.

- A pénzügyi rendszer átalakításának további lépései már a pénzügyi eszközök mennyiségének és értékének aránytalan felduzzadásának okait kell, hogy megcélozzák. Ezek az okok: a jövedelmek és a vagyon polarizációjának hosszú ideje tartó tendenciája illetve a társadalombiztosítási rendszerek privatizációja. A pénzügyi rendszert átfogó demokratikus gazdaságpolitikai keretbe kell beágyazni.

2. Makrogazdasági politika:
azonnali recesszió-ellenes lépések és gazdasági rezsimváltás a teljes foglalkoztatás és a társadalmi integráció érdekében

Az azonnali lépéseknek a recesszió megfékezésére magukban kell foglalniuk a következőket:

- a monetáris politika lazítása az alapkamat további csökkentésével,

- az EU teljes GDP-jének 1%-ára rúgó összeurópai program elfogadása: ‘Európai Befektetési Terv a Fönntartható Fejlődés, a Foglalkoztatás és a Társadalmi Integráció érdekében’,

- Európai segítségnyújtási alap létrehozása az Unió gyengébb tagországainak megsegítésére,

- hasonló nagyságrendű [a nemzeti össztermék minimum néhány százalékára rúgó] állami befektetési programok megszervezése az egyes tagállamok szintjén,
Ezeknek a programoknak a finanszírozás történhetne

- az EU költségvetésének átalakítása a fenntarthatatlan tevékenységek finanszírozásáról a fenntarthatóság finanszírozására,

- az EU büdzséjének a növelése, fokozatosan az európai GDP 5%-ára. Ennek elérésére adókat kell kivetni a pénzügyi tranzakciókra, a CO2-kibocsátásra és a repülőgépek üzemanyagára, és

- az Európai Befektetési Bank és az EBRD [Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank] finanszírozási erejének fokozott kihasználása

A makrogazdasági rezsimváltásnak ezen túl kell mennie és meg kell változtatnia a monetáris politika feladatát [mission], intézményes szerkezetét, illetve az azt irányító EKB-t:
Feladatának magában kell foglalnia a foglalkoztatásért, a növekedésért és a pénzügyi piacok stabilitásáért való felelősséget; és ahelyett, hogy teljes függetlenségben működjenek [a központi bankok], arra van szükség, hogy a monetáris politika be legyen ágyazva egy gondosan összehangolt gazdaságpolitika keretébe.

Hasonlóképpen a fiskális politika a Stabilitási és Növekedési Paktum-ban rögzített rezsimjének véget kell vetni és felváltani egy átfogóbb és differenciáltabb megközelítéssel, amely egy kétszintű összehangolást foglal magában – a tagállamok között egyrészt, a tagállamok és az összeurópai intézmények között másrészt. Ennek a makrogazdasági rezsimváltásnak sokkal inkább az előtérbe kell helyeznie a jövedelem és a vagyon újraelosztását az európai fejlődési programban. A bérek leszorításának politikai támogatását be kell fejezni – ehelyett támogatni kell a jelentős béremeléseket, ami kulcsa annak, hogy Európa népei jobb életet élhessenek.

A Bizottság a szegénység és a kirekesztés ellen szavalt szólamait konkrét tettekkel és pénzügyi forrásokkal kell, hogy alátámassza.


3. Energia és klímapolitika:
ezek a területek önmagukban is igen fontosak, emellett a pénzügyi krízis megfékezésében is jelentős szerepet játszhatnak. Az alternatív európai energia- és klímacsomag pozitív gazdasági hatással is bírhat, azáltal, hogy befektetéseket irányítana az energiatakarékosságba, az általános erőforrás-hatékonyságba és a megújuló energiaforrásokba, ezáltal a munkanélküliséget is csökkentve. […]

***

A tanulmány itt folytatódik: Euromemorandum 2008/2009
A teljes program több mint 40 oldal, letölthető angol, német, spanyol nyelven a következő címen: memo-europe.uni-bremen.de/euromemo/indexmem.htm

A nyilatkozatot aláíró közgazdászok közül néhány, akiket érdemes megnézni (anti-Bokros szérum):

- Eckhard Hein
- Jan Toporowski
(magyarul egy írása: freeweb.hu/eszmelet/44/toporowski44.html)
- Engelbert Stockhammer
- Özlan Onaran
- Michel Husson
- John Milios
- Malcolm Sawyer
- Ingo Schmidt
- Yanis Varoufakis
- Philipp Arestis

Magyarországi aláírók közt: Andor László, Farkas Péter, Lóránt Károly stb.

* * *

AJÁNLAT:

Mit hoztak a multik Magyarországnak? - interjú Róna Péterrel

„A válság mögött néhány nagyon alapvető és korszakmeghatározó tényező van. Az egyik a neoliberális gazdasági paradigma összeomlása. Az 1970-es évek közepén kezdődött, Margaret Thatcher és Ronald Reagan nevével fémjelzett korszaknak az volt az ideológiája, hogy a piac jó, és az állam rossz. A piac társadalom-, gazdaság- és kultúraszervező képessége meghaladja az államét, sőt az állam igazából csak elszúrni tudja a dolgokat. Ez a modell sokáig hatalmon volt, és Magyarországon a mai napig hatalmon is van. Magyar szempontból a legfontosabb mondanivalóm az, hogy miközben a világ erről a modellről már lemondott, a magyar kiigazítási törekvések még mindig ennek a szellemiségét tükrözik.”
http://index.hu/gazdasag/hitelvalsag/2009/03/17/mit_hoztak_a_multik_magy…