TGM már a jövőt énekli
válasz Heller Ágnes: A gyűlöletbeszéd, mint az értelmiség hivatása c. írására
az írás itt olvasható, a nol-on nincs fent - indyszerk http://www.szombat.org/a+gyuloletbeszed+mint+az+ertelmiseg+hivatasa.html
Méltatlan Heller Ágnes általunk megismert tudós portréjához, ahogy kijött a sodrából írásában. Ez az, ami hiteltelenné teszi Tamás Gáspár Miklós elleni kirohanását. Tulajdonképpen nem is a filozófus kolléga általános kritikai habitusa váltja ki belőle a féktelen dühöt, hanem önmaga eszmei talajvesztésének réme. Ahogy TGM ország-világ tudomására hozza a tényt, a nagy műgonddal, hazug dogmákra épült neoliberális világ összeomlásáról, amelynek romjai maguk alá temethetik a képmutató, haszonleső elitet is, a korlátlan piaci törvények mindenhatóságának hirdetőit. Ezzel végérvényesen összeomlik a rendszerváltó politikai elit ideológiai bázisa, magával rántva a teljes magyar pártstruktúra bázisszervezeteit. Ezek után nem lehet csodálkozni azon sem, hogy TGM megvető megjegyzéseket tesz ennek a kornak és ezeknek a szervezeteknek reprezentánsaira.
Lehet, hogy Tamás Gáspár Miklós egyik vagy másik megállapításában szélsőségesen fogalmaz. Én sem hiszem, hogy pl. a legutóbbi szlovák-magyar vitában a kormánypárt nacionalista lett volna. Egyébként is Közép-Európa nacionalizmusait érdemes lenne kivitatni és ebben a tekintetben biztos értékrendet felállítani, a nem ritkán megkövetelt teljes nemzeti önfeladás helyett az arányos elbírálást megkövetelni. Viszont abban a mérhetetlen szociális nyomorban igaza van, amely valóban nem direkt fizikai és politikai terrorban nyilvánul meg, de az ország egész régióinak egyre fokozódó anyagi és tudati elnyomorításában felér az előbb említettekkel. Különösen olyan vélemények mellett, amelyet a minap éppen Heller emlegetett a haszontalan magyar lelki alkatot, mobilizációs képtelenséget, testi és szellemi restséget.(HVG, Napkelte) Mintegy versenyezve ezzel a véleményével Demján Sándorral, aki egészen addig elment, hogy kimondja, még a cégeit is kiviszi ebből az országból, de ennek a szociális rendszernek egy vasat nem hajlandó fizetni. Akár tette ezt Patai ennek a lapnak a hasábjain, a spekulációs tőke magyar templomának – a Tőzsdének – új főpapja, aki azt mondta, „azoktól kell elvenni, akik fogyasztanak, de nem fizetnek adót”.
Heller Ágnes kijelentésével bebizonyította azt is, hogy sok évtizedes amerikai professzorkodása miatt teljesen elvesztette a kapcsolatot a magyar valósággal.
Vagy nagyon is tudatosan teszi, amit tesz és ő maga is az áldozatra (amely a társadalom döntő többsége) akarja hárítani a felelősséget.
Izrael szerepét illetően a palesztinokkal szemben folytatott aránytalan erő alkalmazására pedig egészen elképesztő véleményt hangoztat – szemben a magyar külügyminiszterrel is - ezzel felzárkózik azokhoz a szélsőséges cionista nézetekhez, amelyek igazolni igyekeznek Izrael hatvan éve folytatott politikáját egy nép önrendelkezési törekvései ellen, amelynek biztosítását ugyanaz az ENSZ határozat írja elő, amely magát Izraelt is létrehozta. Arról meg nem érdemes beszélni, hogy Tamás Gazsival megegyezően nyilatkozó baloldaliak szélső baloldaliak e. A mi liberálisaink hajlamosak arra, hogy mindenkit a maguk politikai alapállásából ítéljenek meg. Ezért az ő értékítéletük más politikai nézetrendszert képviselő személyekről mindig kreált nézet-tákolmányok, mert csupán az a döntő szempont, hogy maguk alá tudják e gyűrni a kiszemelt áldozatokat.
Ebből a szempontból a magyar írástudók nagy részének elgyávulásban nem kis szerepe volt annak a maroknyi ultra-liberális csoportnak, amely még ma is, a globális erők támogatását élvezve egzisztenciálisan is fenyegeti az ellenszegülőket, a társadalom és gazdaság minden szegmensében.
Ez a problémája Heller Ágnesnek, hogy hamarosan kiderül, hogy ez a hatalom összeomlott. Az a világ omlott össze, amelyre itthon liberálisnak nevezett – általa preferált - grémium teljes eszmerendszere és hatalma épült.
Ebből a szempontból Tamás Gáspár Miklós valószínű, hogy az „új idők új dalaival” már a jövőt énekli, nem csak ebben a megbírált cikkében, de minden írásában.
Czöndör Gyula
Hozzászólások
‘Méltatlan Heller Ágnes
‘Méltatlan Heller Ágnes általunk megismert tudós portréjához, ahogy kijött a sodrából írásában. Ez az, ami hiteltelenné teszi Tamás Gáspár Miklós elleni kirohanását.’
Ha valaki csúnyán beszél, annak nem lehet igaza, mint az oviban? Az objektivitás nem túl népszerű ezekben a körökben?
de, az írás fent van
http://nol.hu/velemeny/lap-20090117-20090117-34
Heller Ágnes hajlamos rá,
Heller Ágnes hajlamos rá, hogy kijöjjön a sodrából, és akkor általában marhaságokat beszél.
én
már csak váradi humanista úr megnyilatkozását várom..(nem jut eszembe a keretszneve, részeg vok)))))
(szolg.közl. rufete álmában két VázsonyiD volt és lezsidózta egymást)
Czöndör Gyula, TGM, Heller
Czöndör Gyula, TGM, Heller Ágnes, a baloldali értelmiség, a Népszabadság, a Szociális Charta úgy, ahogy van, keressen magának egy harmadik nyilvánosságot ehhez a cirkuszhoz.
Keressenek is, hogy OTT, a
Keressenek is, hogy OTT, a „harmadik nyilvánosságban” legalább legyen valami hallani és olvasnivaló….