A mai napon elfoglaltuk a New School University épületét

New York: A mai napon elfoglaltuk és felszabadítottuk a New School University épületét. A helyet ezentúl autonóm célokra használjuk mi magunk, és mindenki más, aki velünk tart. A foglalással görög, olasz, francia és spanyol egyetemfoglaló diáktársaink iránti szolidaritásunkat kívánjuk kifejezni.





A mai napon elfoglaltuk a New School University épületét.

Foglalásunk válasz: egyrészt a New Schoollal kapcsolatos helyzetre, konkrétan az egyetem kiárusítására, másrészt általánosságban az oktatás elszegényítésére. Itt jegyezzük meg, hogy a válság nemcsak az egyetemet, hanem New York város egészét érinti. A következő hónapokban ezrek fogják elveszíteni állásukat, miközben az amúgy is magas lakbérek és alapköltségek az elviselhetetlenségig emelkednek.

Hangsúlyozzuk, hogy ezen tűrhetetlen körülmények a kapitalista lét minden formájához hozzátartoznak, nemcsak egyetemeinken, de városainkban és össztársadalmi szinten. Ennekokáért az, amit ma a New School falai között elkezdtünk, nem maradhat e falak között. A foglalással lökést adtunk az elkövetkezendő lázadás-hullámnak, foglalásoknak, blokádoknak és sztrájkoknak New Yorkban és Amerika-szerte.

Légy erős, ez csak a kezdet.

Szeretet és szolidaritás New Yorkból Görögországnak, Olaszországnak és Spanyolországnak! Közeledik a fordulat órája.

New School Foglalóbizottság

http://www.newschoolinexile.com/

2008. december 17.

(beküldte: tessza)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

vicces hogy rékáéknak le

vicces hogy rékáéknak le se kellett zárni az eltét, lezárta az miattuk magát:)

reppper

lehet talán nagyobb probléma az hogy a koncertek a csúcspontjánál amikor a refrén megy és üvölti az énekes hogy lázadj vagy harcolj vagy fogj össze a közönséggel együtt persze,
akkor nem indulnak meg az uccára inkább jool leveztik a feszültséget (prolitáp) hazamennek és oltjátok egymást az interneten ?ZENÉVEL?
szal így nem is lesz revolúcion én ugy érzem itt az ideje végre rájönni nem másokat kell megváltoztatni hanem magunkat mert ahogy láthatjátok aktív részesei vagyunk a szartengernek :) és tudhatnátok hogy az ien csippcsupp dolgok miatt nem tudunk össze fogni .. talán barbár harcosnépnek a vérében a marakodás ritkán látok mást =( repppppper

ezért soroltam inkább

ezért soroltam inkább autonóm zenekarokat, ahol nem megy a refrén, és senki nem üvölti, hogy lázadj, hacsak nem viccből.
egyébként a foglalásnak vége, a hazudós rektor megigért mindent, a srácok mennek tanulni.

x

kár, hogy a magyar aktivista fiatalság egy nyilvános wc elfoglalására sem lenne képes, nem hogy egy egyetemre. sajnos a hippilányoknak és anarcho-hekkereknek ez túl erőszakos lenne…és ugye az erőszak a gonoszok sajátja.
előbb vagy utóbb fel kell majd venni a kapcsolatot a „prolikkal”, akikben van vér is,(lásd punkok, hc-kolóniák…stb) mert elhúz mellettünk a világ…(szélső-)jobbra el.

gratula az amcsi skacoknak!

na, na, na.

mi is foglaltunk házat, bakker. még per is volt.

x

azért ez egy hangyányit más kategória…. tankcsapdát én is elgitározok, de nem vagyok egy santana.

de reménykedjünk, h egyszer még lesz tömegbázis is.

hát igen, bénák vagyunk

és még az ízlésünk is szar. santana tetszik nekünk, és ha magyar zenekart kell említeni, mi ugrik be, na mi, ha nem a tankcsapda.

x

nem a magyar-külföldi ellentétre akartam utalni, hanem, hogy nagyszerű és egyszerű kapcsolata, mint sok munka és kevés munka…de ha hazai kell, akkor: picsa, fegyelmező részleg, linx, kaukázus…

persze a pesti jippi-juppi-hippi közösség csak a kaukázust rajongja körül(ami az ő érdemeikből nem von le…), viszont a fegyelmező és a linx meg ott volt prágában anno, de azok ugye ideológiailag képzetlenek meg durvák…scum.

Megdöbbentő

Így, benneteket olvasva olyasmi történik velem, amit nem hittem volna: kezdek együttérzéssel gondolni Pinochetre.

már majdnem jó

de kaukázus????????
bizottság, efzámbo hdb, európa kiadó, trabant, jutott neki, flash, csókolom, vhk, kex, kézi chopin, lidérc, spions, pop ivan, sumolight, santa diver, kamu, drums, zuboly, dél-alföldi, dresch, plastic o’hara, grencsó, triton (random válogatás)
vagy tőlem lehet kommersz mainstream is, de akkor se tankcsapda, hanem legalább kispál, quimby, amorf, kiss erzsi, anima, másfél, korai, sőt akár neo, felőlem, de ha neked ez a tankcsapda nagyon bejön, hát annál még a sex action is jobb, innentől kezdve meg hallgathatnál akár nemjucit is.
bassza meg. santana a legjobb kűűfőődi gitáros, megadom magam.