A jövő – mely tulajdonképpen nincs is

...

Nehéz felfogni a mai ember számára, hogy milyen válságos helyzetben vagyunk, milyen nehézségekbe sodortuk magunkat saját életformánk következtében és annak folytathatóságának érdekében. Nemzedékünk meg fogja érni a körülöttünk lévő mesterséges világ fokozatosan gyorsuló, hatványozott ütemű összeomlását. Ha az olvasó 1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele. Állításom rendkívül merésznek, ugyanakkor félelmetesnek tűnik. Mégis, ha végigjárjuk ennek az írásnak a gondolatmenetét, nyilvánvaló lesz, hogy változás és változtatás nélkül élve a mai társadalom és annak minden jelenlegi tudása, képessége és vívmánya jórészt semmivé lesz, lakóival együtt.

A felélt jövő
A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport helyzetértékelője
Írta: Hetesi Zsolt fizikus, ELTE Fizika Tsz. csoport, FFEK elemző

A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoportról: A csoport alapítói több, mint 5 éve foglalkoznak a mai
fogyasztás és túlnépesedés okozta válsággal. 2007 őszén hivatalosan is megalakították az FFEK-t, mely a
tájékoztatás és figyelemfelkeltés mellett szeretné ellátni hiteles adatokkal a nemzetért felelős döntéshozókat is.

A kutatók megjósolták a jelenlegi olajválságot, 1999-ben annak kezdetét 2010-re, 2005-ben pedig 2008-ra tették.

Az olaj átlagára két éve előrejelzéseik szerint alakul. Jóslataik az olaj- és gáztermelésről, a gabonaárakról, az
éhínségről, a bioüzemanyagokról és a döntéshozók felkészületlenségéről sorra helyesnek bizonyultak.

Részletes számításaik és programjaik, valamint kész javaslataik vannak az ország átállására…
Oldaluk: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.html

http://www.greenfo.hu/upload/A%20fel%E9lt%20j%F6v%F5.pdf